Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. május 8. Mihály
Veszprém
13°C
2024. május 8. Mihály
Veszprém
13°C

Kiütéssel nyert a VLS Almádiban

2021. augusztus 27. 21:48
A Pető Tamás vezette veszprémi labdarúgócsapat könnyedén, 7-2-re nyert a megyei I. osztályban szereplő Balatonalmádi otthonában pénteken, így továbbjutott az országos kupasorozat harmadik fordulójába.

Komoly izgalmakat ígérő rangadó volt készülőben pénteken este a Balatonalmádi Sportközpontban. A labdarúgó Magyar Kupa második körében ugyanis két megyei alakulatot sorsolt össze a szövetség: az NB III nyugati csoportjában jeleskedő Practical VLS-t a megyei I. osztályban szereplő Almádi fogadta.

A bakonyiak véletlenül sem nézték le tóparti ellenfeleiket, erős kerettel érkeztek az összecsapásra. Keresztes révén a negyedikben meg is szerezték a vezetést a veszprémiek. Ezt követően azonban minimálisan hátradőltek a vendégek, az Almádi pedig Burcsik jóvoltából góllal bosszulta meg mindezt (35. perc: 1-1).

Rögvest észleltek a bakonyiak: Keresztes még a szünetet jelző sípszót megelőzően sikerrel tüzelt másodszor is (41. perc: 1-2). A második felvonásban már jócskán kirajzolódott a Practical erő- és tudásfölénye. Major (65.) és Bakó (66.) gólja után és Gálfi (68., 69.) kettőt vágott: négy perc leforgása alatt eldöntötte a találkozó sorsát a VLS (69. perc: 1-6).

A hazaiaknak Varga révén sikerült szépítenük a hetvennegyedikben, ám a veszprémieknek Major gólja által erre is volt válaszuk. Több találat pedig nem esett már a mérkőzésen (végeredmény: 2-7).

A Practical VLS így továbbjutott a Magyar Kupa harmadik fordulójába, amelyben már csatlakoznak a mezőnyhöz az NB II-es és NB I-es együttesek is.

Férfi labdarúgó Magyar Kupa, 2. forduló:
Balatonalmádi SE–Practical VLS 2-7 (1-2)
Balatonalmádi Sportközpont. Vezette: Leél-Őssy (László, Bence).
BSE: Borda (Jójárt, 46.) – Sánta, Kiss, Varga, Hoffer (Németh, 21.), Mátyás, Burcsik, Bodnár, Kovács, Bencsik, Kappel.
Vezetőedző: Kozma Csaba.
VLS: Bonnyai – Dobsa, Schőnig, Keresztes (Major, 61.), Gálfi, Varga (Somogyi, 61.), Baldauf (Bakó, 46.), Nagy (Takács, 61.), Rédling, Krebsz, Babos (Vass, 61.).
Vezetőedző: Pető Tamás.
Gólszerzők: Burcsik (35.), Varga (74.) ill. Keresztes (4., 41.), Major (65., 77.), Bakó (66.), Gálfi (68., 69.)

Így értékelte a látottakat a veszprémiek vezetőedzője, Pető Tamás:

Komolyan vettük a mérkőzést: sokat dolgoztunk az elmúlt héten. A korai gólunkat követően minimálisan visszább vettek teljesítményükből a játékosaim, de a házigazda egyenlítése rendet tett a fejekben. A második játékrészben pedig minden úgy alakult, ahogy terveztük. Örülünk a továbbjutásnak, a munka holnap folytatódik.

Galéria
Balatonalmádi SE – Practical VLS 2-7 (1-2)
Simon Dani
Domján Attila
Események
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Practical VSC
Vendég
Sopron
Időpont
2023. november 12. 13:00
Helyszín
Pápa, Perutz Stadion
Eredmény
1-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Practical VSC
Vendég
Komárom VSE
Időpont
2023. november 18. 13:00
Helyszín
Pápa, Perutz Stadion
Eredmény
2-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Szombathelyi MÁV Haladás
Vendég
Practical VSC
Időpont
2023. november 26. 13:00
Helyszín
Szombathely, Haladás VSE Sporttelep
Eredmény
1-3
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó Magyar Kupa 2023/24
Hazai
Practical VSC
Vendég
Kecskeméti TE
Időpont
2024. február 28. 17:00
Helyszín
Ajka, Városi Stadion
Eredmény
0-2
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Practical VSC
Vendég
ETO Akadémia
Időpont
2024. március 3. 14:00
Helyszín
Pápa, Perutz Stadion
Eredmény
3-2
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
ZTE FC II.
Vendég
Practical VSC
Időpont
2024. március 10. 11:00
Helyszín
Zalaegerszeg, ZTE Aréna
Eredmény
1-5
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Practical VSC
Vendég
Budaörs
Időpont
2024. március 17. 14:00
Helyszín
Pápa, Perutz Stadion
Eredmény
1-3
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Balatonfüredi FC
Vendég
Practical VSC
Időpont
2024. március 24. 14:00
Helyszín
Balatonfüredi FC Sporttelep
Eredmény
0-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Practical VSC
Vendég
Puskás Akadémia FC II.
Időpont
2024. március 30. 16:00
Helyszín
Pápa, Perutz Stadion
Eredmény
0-5
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Gyirmót FC Győr II.
Vendég
Practical VSC
Időpont
2024. április 7. 11:00
Helyszín
Gyirmót, ALCUFER Stadion
Eredmény
0-0
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Practical VSC
Vendég
Bicskei TC
Időpont
2024. április 14. 16:00
Helyszín
Pápa, Perutz Stadion
Eredmény
1-2
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Dorogi FC
Vendég
Practical VSC
Időpont
2024. április 21. 17:00
Helyszín
Dorog, Buzánszky Jenő Labdarúgó Stadion
Eredmény
0-2
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Practical VSC
Vendég
Opus Tigáz Tatabánya
Időpont
2024. április 28. 17:00
Helyszín
Pápa, Perutz Stadion
Eredmény
3-2
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Csornai SE
Vendég
Practical VSC
Időpont
2024. május 5. 17:00
Helyszín
Csorna, Kocsis István Városi Sporttelep
Eredmény
0-2
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Practical VSC
Vendég
III. Ker. TVE
Időpont
2024. május 12. 17:00
Helyszín
Pápa, Perutz Stadion
Eredmény
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Practical VSC
Vendég
Kelen SC
Időpont
2024. május 19. 17:00
Helyszín
Pápa, Perutz Stadion
Eredmény
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Caola SC Sopron
Vendég
Practical VSC
Időpont
2024. május 26. 17:00
Helyszín
Soproni Városi Stadion
Eredmény
további cikkek
Nyert a Veszprém, folytatódik a harc a bajnoki címért Practical VSC Nyert a Veszprém, folytatódik a harc a bajnoki címért A Practical VSC Bartusz Dániel duplájával magabiztos diadalt aratott a Csornai SE vendégeként a labdarúgó NB III vasárnapi összecsapásán. A címvédő veszprémiek továbbra is harcban állnak a bajnoki címért. 2024. május 5. 19:01 Izgalmas lesz a bajnokság hajrája Erről jut eszembe… Izgalmas lesz a bajnokság hajrája Közeledik, sőt, már itt is van a labdarúgó-bajnokságok hajrája. Ilyenkor minden szurkolóból matematikus lesz, hiszen elkezdődik a számolgatás, hogy a kedvenc csapatnak hány pontot kell még szerezni a bajnokság megnyeréséhez, egy dobogós hely eléréséhez, vagy a bennmaradás kiharcolásához. 2024. április 30. 0:12 Két vállon a Tatabánya, a címvédő Veszprém nyerte a rangadót! Practical VSC Két vállon a Tatabánya, a címvédő Veszprém nyerte a rangadót! A Practical VSC kulcsfontosságú, 3-2-es diadalt aratott a listavezető Opus Tigáz Tatabánya ellen a férfi labdarúgó NB III vasárnapi rangadóján. Pető Tamás együttesének így négy fordulóval a bajnokság vége előtt minden esélye megmaradt arra, hogy megvédje címét, illetve, kiharcolja a feljutást. 2024. április 28. 18:52 Kulcsfontosságú mérkőzés előtt áll a Practical VSC Practical VSC Kulcsfontosságú mérkőzés előtt áll a Practical VSC A labdarúgó NB III második pozícióját elfoglaló a Practical VSC vasárnap 17.00 órakor a listavezető Tatabányát látja vendégül a pápai Perutz Stadionban.  2024. április 27. 8:51

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.