Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Méltó módon búcsúztak a veszprémiek a Magyar Kupától

2024. február 28. 18:52
Kimagaslóan futballozott az NB III-as Veszprém, de búcsúzni kényszerült a Magyar Kupától, miután az NB I-es Kecskemét 2-0-ra nyert a felek szerdai mérkőzésén.

A labdarúgó NB III címvédője, a Practical VSC több mint három hónap elteltével, szerdán kora este ismét tétmérkőzést játszott, igaz, ezúttal a kupasorozatban. Pető Tamás csapata a I. osztályban jeleskedő Kecskemétet fogadta a legjobb tizenhat között az ajkai Városi Sportcentrumban.

A csapatokat több mint ezer szurkoló (!) buzdította: a veszprémi ultrák szervezetten látogattak ki a mérkőzésre és remek hangulatot varázsoltak.

Kemény kezdést produkáltak a vendégek, ám a házigazda nem ijedt meg: az első nagy lehetőség Molnár nevéhez fűződött, akinek ívelésénél Kersáknak bravúrt kellett bemutatnia. Hiába az osztálykülönbség, a veszprémiek a játékrész további részében is méltó ellenfelei voltak az NB I-es Kecskemétnek.

A harmincadikhoz közeledve többször is veszélyeztettek a vendégek, de Kovács kapuja érintetlen maradt. Nem sokkal később Baldauf távoli bombájánál szintén Kersáknak kellett hárítania. A szünet előtt Tömösvári kisebb sérülést szenvedett, a pozícióját Major vette át, de a hálók továbbra sem rezzentek (félidő: 0-0).

Galéria
Practical VSC – Kecskeméti TE 0-2 (0-0)

A második felvonás elején két tizenegyesgyanús helyzet született a vendégek tizenhatosán belül, ám a játékvezető sípja néma maradt. Az ötvenkilencedik percben aztán megtört a jég: Zsótér lövése megpattant egy hazai játékoson, majd a Practical kapujában landolt (0-1).

Nem tört meg a vendéglátó, de a felek közti fizikális különbség már-már kirajzolódni látszott. A hajrához közeledve is a Kecskemét irányított, de a Veszprém sem vett visszább, az utolsó percig lelkiismertesen, támadószellemben futballozott. A 90. percben Katona döntötte el a találkozó sorsát egy szögletet követő fejessel (végeredmény: 0-2).

A Veszprémnek egy pillanatig sem kellett szégyenkeznie, hiszen Pető Tamás csapata a mérkőzés nagy részén eltűntette az osztálykülönbséget, méltó riválisa volt az NB I-es Kecskemétnek. Mindezt a szurkolók a lefújást követően a klub nevének skandálásával jutalmazták.

Férfi labdarúgó Magyar Kupa, nyolcaddöntő:
Practical VSC – Kecskeméti TE 0-2 (0-0)
Ajkai Városi Sportcentrum, 1300 néző. Vezette: Kovács J. Z. (Bertalan, Ring).
Practical VSC: Kovács Martin – Krebsz, Kószás, Dobsa, Zachán, Tömösvári (Major, 43.), Volter, Kun (Horváth H., 78.), Baldauf, Molnár B. (Kovács Máté, 65.), Bartusz.
Vezetőedző: Pető Tamás.
Kecskeméti TE: Kersák – Májer, Szabó A. (Iyinbor, 76.), Belényesi, Katona, Leoni, Derekas (Zsótér, 46.), Vágó, Meskhi (Lukács, 55.), Horváth K., Pálinkás.
Vezetőedző: Szabó István László.
Gólszerzők: Zsótér (59.), Katona (90.)

Így értékelte a látottakat:

Pető Tamás, a Veszprém vezetőedzője: – Sikerült megvalósítanunk, amit elterveztünk: egyenrangú ellenfele voltunk egy jóval magasabb osztályban szereplő alakulatnak. A Kecskemét megérdemelten nyert, mert hiába volt kevés lehetősége, könyörtelenül értékesítette azokat. Nagyon büszke vagyok a játékosaimra, hiszen az elmúlt két hónapban ez volt a harmadik alkalom, hogy élőfüves pályán tudtunk játszani. A mai pillanatok feledtették a hézköznapjaink nehézségeit! A szurkolóinknak pedig hálával tartozunk a páratlan támogatásért. 

Simon Dani
Szalai Csaba
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat, 2024/2025
M GY D V LG KG GK P
1. BICSKEI TC 17 14 0 3 32 10 22 42
2. CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR 17 12 4 1 28 7 21 40
3. PRACTICAL VSC 17 11 2 4 24 14 10 35
4. BUDAÖRS 17 9 2 6 31 24 7 29
5. ETO AKADÉMIA 17 9 2 6 32 31 1 29
6. PUSKÁS AKADÉMIA FC II. 17 8 4 5 27 18 9 28
7. III. KER. TVE 17 7 3 7 36 28 8 24
8. ÉRDI VSE 17 7 3 7 18 15 3 24
9. BALATONFÜREDI FC 17 6 3 8 17 22 -5 21
10. FC SOPRON 17 5 6 6 20 23 -3 21
11. ÚJPEST FC II. 17 6 2 9 23 24 -1 20
12. DOROGI FC 17 4 6 7 20 27 -7 18
13. KOMÁROM VSE 17 4 5 8 23 25 -2 17
14. SZOMBATHELYI MÁV HALADÁS VSE 17 2 7 8 21 36 -15 13
15. KELEN SC 17 3 2 12 12 34 -22 11
16. GYIRMÓT FC GYŐR II. 17 2 3 12 18 44 -26 9
Utolsó módosítás: 2024. december 1. 21:00
Események
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2024/25
Hazai
Practical VSC
Vendég
Budaörs
Időpont
2024. augusztus 18. 17:30
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
0-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó Magyar Kupa 2024/25
Hazai
FC Sopron
Vendég
Practical VSC
Időpont
2024. augusztus 24. 18:30
Helyszín
Soproni Városi Stadion
Eredmény
2-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2024/25
Hazai
Újpest FC II.
Vendég
Practical VSC
Időpont
2024. augusztus 28. 17:30
Helyszín
Újpest Labdarúgó Sportcentruma
Eredmény
1-2
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2024/25
Hazai
Szombathelyi MÁV Haladás VSE
Vendég
Practical VSC
Időpont
2024. szeptember 1. 16:00
Helyszín
Szombathelyi Haladás Sportkomplexum
Eredmény
1-2
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2024/25
Hazai
Practical VSC
Vendég
ETO Akadémia
Időpont
2024. szeptember 8. 16:00
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
2-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2024/25
Hazai
Credobus Mosonmagyaróvár
Vendég
Practical VSC
Időpont
2024. szeptember 22. 16:00
Helyszín
MTE 1904 Sporttelep
Eredmény
1-0
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2024/25
Hazai
Practical VSC
Vendég
Puskás Akadémia FC II.
Időpont
2024. szeptember 29. 16:00
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
2-3
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2024/25
Hazai
Érdi VSE
Vendég
Practical VSC
Időpont
2024. október 6. 13:00
Helyszín
Novák Ferenc Érdi Sportközpont
Eredmény
0-2
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2024/25
Hazai
Practical VSC
Vendég
Bicskei TC
Időpont
2024. október 13. 13:00
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
0-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2024/25
Hazai
Dorogi FC
Vendég
Practical VSC
Időpont
2024. október 20. 13:00
Helyszín
Buzánszky Jenő Labdarúgó Stadion
Eredmény
0-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2024/25
Hazai
Practical VSC
Vendég
Gyirmót FC Győr II.
Időpont
2024. október 26. 13:00
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
2-0
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2024/25
Hazai
Komárom VSE
Vendég
Practical VSC
Időpont
2024. november 3. 13:00
Helyszín
Komárom Molaji Sporttelep
Eredmény
0-2
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2024/25
Hazai
Practical VSC
Vendég
FC Sopron
Időpont
2024. november 10. 13:00
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
2-2
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2024/25
Hazai
Practical VSC
Vendég
Balatonfüredi FC
Időpont
2024. november 17. 13:00
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
2-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2024/25
Hazai
Kelen SC
Vendég
Practical VSC
Időpont
2024. november 24. 13:00
Helyszín
Kelen SC Sporttelep
Eredmény
1-2
részletek
további cikkek
Practical VSC: négyen távoztak, hárman érkeztek Practical VSC Practical VSC: négyen távoztak, hárman érkeztek A Practical VSC ügyvezetője, Szabó Péter a vehir.hu megkeresésére beszámolt a téli játékosmozgásokról. Megtudhattuk, hogy a keret végleges: négy távozó mellett hárman érkeztek. 2025. február 5. 11:29 Győzelem az Úrkút ellen, döntetlen az Ajkával Practical VSC Győzelem az Úrkút ellen, döntetlen az Ajkával A labdarúgó NB III dobogós pozícióiért küzdő Practical VSC az elmúlt napokban két felkészülési mérkőzést is játszott. 2025. január 30. 11:52 Szabó Péter: A biztos dobogós helyezés a célunk! Practical VSC Szabó Péter: A biztos dobogós helyezés a célunk! A 2024/2025-ös idény jelentős változásokat hozott a Practical VSC életében. Pető Tamás, a csapat korábbi vezetőedzője, hat sikeres év után az NB I-es Fehérvár FC-hez távozott. Helyét Imrik László vezetőedző és Mohl Dávid másodedző vette át, akik előtt nem kisebb kihívás áll, mint a klub sikertörténetének folytatása. Szabó Pétert, a klub ügyvezetőjét kérdeztük az idény eddigi alakulásáról és a jövőbeni tervekről. 2025. január 1. 14:48 Győzelemmel zárta az őszi idényt a Veszprém Practical VSC Győzelemmel zárta az őszi idényt a Veszprém A harmadosztályú labdarúgó-bajnokság őszi idényét a harmadik helyen záró Practical VSC a naptári év utolsó fordulójában, vasárnap 2-1-re nyert a Kelen SC vendégeként. 2024. november 24. 16:29

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.