2023. június 2.
//
Anita, Kármen névnap

Többszáz díszmadár az Agórában

2021. szeptember 18. 12:20
70 kiállító több száz madarát láthatja az érdeklődő közönség a hétvégén az Agórában.

A madarakat kitanult bírók értékelik, akik elsősorban azt figyelik, hogy az egyedek mennyire hasonlítanak a természetben előforduló példányokra. A fajonként meghatározott etalonok a tollazatát, a csőr szimmetriáját, a fejformát, tartását, gyakorlatilag minden külső jellemzőjét leírják, amiket szigorúan ellenőriznek is – tájékoztatott Kiss József, a Veszprém Megyei Díszmadárbarát Egyesület elnöke.

Ovádi Péter parlamenti képviselő a rendezvényt megnyitva elmondta: Veszprém megyében büszkék lehetünk a civil szervezeteinkre,  akik aktívak és közösségeket teremtenek. A képviselő megköszönte a Díszmadárbarát Egyesület munkáját, amiért felhívják a figyelmet a felelős állattartásra.

A programra szombaton 18, vasárnap 16 óráig várják az érdeklődőket.

vehir.hu
Kovács Bálint

További cikkek

Óvatosan, még a végén egyet kell érteni a kormánnyal!
Óvatosan, még a végén egyet kell érteni a kormánnyal!
A legutóbbi városi közgyűlésen volt egy vita, majd egy szavazás, ami egységesíthette volna a kormánypárti és ellenzéki képviselőket, egyszóval egyöntetűen a veszprémi döntéshozókat. Fontos kérdésben ilyen utoljára az EKF pályázat benyújtásakor történt, de az ukrán háború ellen felszólaló békepárti nyilatkozat elfogadása nem ugrotta meg a szintet. Véleménycikk egy közgyűlési vita margójára.
Rablás Veszprémben: pénzt követelt az álmából felriasztott sértettől
Rablás Veszprémben: pénzt követelt az álmából felriasztott sértettől
Veszprémben történt rabláshoz hívták a rendőröket szerdára virradó éjszaka.
Kétszáz éves csontok kerültek elő egy közeli patakból
Kétszáz éves csontok kerültek elő egy közeli patakból
Pénzesgyőr mellett a Gerence patakban véletlenül bukkantak rá azokra a csontokra, amelyek a szakértő szerint már kétszáz éve heverhettek ott.
Gerstmár Ferenc lesz az LMP veszprémi polgármesterjelöltje
Gerstmár Ferenc lesz az LMP veszprémi polgármesterjelöltje
Az LMP – Magyarország Zöld Pártja Gerstmár Ferencet, Veszprém 2. számú egyéni választókerületének önkormányzati képviselőjét indítja polgármesterjelöltként a jövő évi önkormányzati választásra Veszprémben – közölte a párt.
Idén is segítettek kivirágoztatni a Haszkovót
Idén is segítettek kivirágoztatni a Haszkovót
Nagy érdeklődés mellett kedden délután Stigelmaier Józsefné, a veszprémi Jutas-lakótelep 3-mas számú körzetének önkormányzati képviselője virágosztást tartott, ahol több százezer forint értékű palántát és termőföldet adtak át a panelekben élőknek, hogy aztán azok elültetésével színesebbé tegyék a lakótelepi környezetet.