Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

A fenntarthatóságról fog szólni a péntek-szombat a Kálvin Parkban

2021. szeptember 21. 15:13
A VKSZ Zrt. és partnerei piknik hangulatú diák- és családi nap keretében mutatják be, hogy miért fontos a fenntarthatóság. Ez nem csak egy éppen aktuális divatirányzat, hanem a már nagyszüleink életében is alkalmazott életvitel volt-mondják.

A város közüzemi szolgáltatója partnereivel együtt idén ötödik alkalommal rendezi meg a Fenntarthatóság mindenKOR nevű programját. A szokásostól eltérően most nem a Kolostorok és Kertek rendezvénytérre, hanem a Kálvin Parkba várják az érdeklődőket szeptember 24-25 között. A VKSZ Zrt. a programmal azt szeretné bemutatni, hogy a fenntarthatóság nem egy éppen aktuális divatirányzat, hanem már a nagyszüleink életében is felbukkanó, és igenis tudatosan alkalmazott életvitel volt. Mindezt kreatív, interaktív és kipróbálható eszközök segítségével, hiszen a két nap alapvető célja a játékos tanulás és a szórakoztató ismeretátadás.

A két nap alatt egyebek mellett informálódni lehet a szelektív hulladékgyűjtésről, a rovarhotel készítésről, a madarak, rovarok és a méhek fontosságáról, a balkonkertészetről, a körkörös gazdaságról, a csomagolásmentes háztartásról, és a vízvédelemről is. A rendezvényen kézműves foglalkozásokat, gyógynövény kóstoltatást és nemezelő technikákat is bemutatnak.

A 2019-es programot a Kolostorok és Kertek rendezvénytéren tartották.A 2019-es programot a Kolostorok és Kertek rendezvénytéren tartották.

Az idei rendezvény a helyszínre reflektálva, nyitott a művészetek felé is, így igazi piknik hangulat várja majd az ideérkezőket. Pénteken utcazene, és a Virágos Veszprém Program díjátadó gálája lesz, szombaton pedig színielőadást láthatunk a Veszprémi Petőfi Színház jóvoltából.

Hegedűs Barbara alpolgármester a programot bemutató keddi sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, a rendezvény azt mutatja be, hogy milyen összetett kihívásokkal kell a városnak szembenéznie a környezettudatosság és a környezetvédelem terén a következő években, és felhívja a figyelmet a környezetvédelem fontosságára. Kiemelte, ez közös feladat, amiben nem csak a VKSZ Zrt-nek, hanem a lakosoknak is fontos szerepe van. „A közös tevékenységeink lévén marad tiszta és egészséges a környezetünk”-mondta.

Temesvári Balázs, Hegedűs Barbara és Ferenczy Gábor a 2021.szeptember 21-én tartott sajtótájékoztatón a Hangvillában.Temesvári Balázs, Hegedűs Barbara és Ferenczy Gábor a 2021.szeptember 21-én tartott sajtótájékoztatón a Hangvillában.

Temesvári Balázs, a VKSZ Zrt. vezérigazgatója arról beszélt, a program lehetőséget ad arra, hogy bemutassák, a fenntarthatóság miért fontos a jövő nemzedékei számára. Mint mondta, a rendezvény egy öt éve tartó sikeres együttműködés eredménye. A hétvége folyamán partnerként ott lesz a HATESZ egyesület, a BABAKO Egyesület, a Bakonykarszt Zrt., a Balaton-felvidéki Nemzeti Park, a Compocity, a Corvinus Egyetem, az EKF 2023 Zrt., a Holdfényház -gyógynövény és egészségház, a Laczkó Dezső Múzeum, a Mozdulat és Képzelet Kft., a Pannon Egyetem, a Virágos Veszprém Egyesület, a VHK Nonprofit Kft., a Csomagolásmentes bolt, a Bakony Nektár és a Hajnali Manna.

A kétnapos rendezvényt a ”Veszprém az Élhető város” nevű, 24 civil szervezetet, vállalkozást, közszférában működő szereplőt tömörítő helyi akciócsoport támogatja, melynek egyik fő célkitűzése a közösségi szemléletformálás mellett az egészségtudatos társadalom létrehozása. Ferenczy Gábor, a munkaszervezetet vezető Pro Veszprém Nonprofit Kft. ügyvezetője kiemelte, „egy jól működő közösség mindkét ismérvvel rendelkezik, a VKSZ Zrt. rendezvénye pedig ugyanezeket a törekvéseket célozza.

A Fenntarthatóság mindenKOR híre már a köztársasági elnökhöz is eljutott, illetve a Veszprém városnak Arany minősítést odaítélő, Entente Florale Europe zsűrijének elismerését, valamint az országosan sugárzott Ozone Network Televízió Zöld-díját is elnyerte. Az is óriási visszaigazolásnak számít, hogy vannak már iskolák, melyek tematikus projektnapjaikat a rendezvényhez igazítják.

A címlapfotót a 2019-es Fenntarthatóság MindenKOR rendezvényen Kovács Bálint készítette.

Ge. Á.
Domján Attila
további cikkek
Európa öt országából érkeztek fiatalok Veszprémbe, hogy a város jövőjén dolgozzanak közélet Európa öt országából érkeztek fiatalok Veszprémbe, hogy a város jövőjén dolgozzanak Háromnapos nemzetközi ifjúsági rendezvénynek adott otthont Veszprém, ahol öt európai ország fiataljai közösen kerestek megoldásokat a fenntarthatóságot érintő helyi kihívásokra. A GO_GREEN Erasmus+ projekt keretében megvalósult városi fenntarthatósági hackathon résztvevői a program végén konkrét fejlesztési ötleteket mutattak be szakmai zsűri előtt. 2026. június 20. 15:43 Veszprém is beveti a fák túlélőalkalmazását fenntarthatóság Veszprém is beveti a fák túlélőalkalmazását Veszprém is beveti a fák megmentésére kifejlesztett Beeco mobilalkalmazást. Az országban másodikként induló közösségi locsolóprogram célja, hogy a lakosok bevonásával tartsák életben a kánikulában leginkább sebezhető fiatal csemetéket. A rendhagyó zöldítő akció részleteit Salga Balázs a VKSZ Zrt. vezérigazgatója és Kovács Áron önkormányzati képviselő mutatta be. 2026. június 19. 10:24 Miért hagyják magasra nőni a füvet Veszprémben? Nem lustaság, hanem alkalmazkodás fenntarthatóság Miért hagyják magasra nőni a füvet Veszprémben? Nem lustaság, hanem alkalmazkodás „Miért nem kaszálják le végre azt a füvet?” – sok veszprémi fejében megfordult már a kérdés. A megszokott, néhány centisre nyírt gyep helyett egyre több helyen magasabb fű, vadvirágok és természetesebb növényzet fogadja a járókelőket. Első pillantásra úgy tűnhet, mintha elmaradt volna a parkok gondozása, a valóság azonban éppen ennek az ellenkezője. A gyep esztétikája helyett most az ökológiai funkciói kerülnek előtérbe.   2026. június 9. 0:08

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.