Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 18. Sándor
Veszprém
13°C
2026. március 18. Sándor
Veszprém
13°C

Sok gyerek emelkedett a magasba Veszprémben is

2021. szeptember 26. 4:00
Sikeres volt a "Gyereket a magasba" kezdeményezés, amelynek keretében az országban több, mint 10 ezren emelték magasba a gyermeküket szombaton, pontban délelőtt 11 órakor. Veszprém három helyszínnel is csatlakozott a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom felhívásához.

Budapesten kívül 36 településen, többek között Debrecenben, Miskolcon, Nyíregyházán, Szegeden, Székesfehérváron, Veszprémben, Sopronban tartották meg a Gyereket a magasba programot. 

A 2018 óta minden évben megrendezett akció lényege, hogy egyszerre, egy időben minél több gyereket emeljenek magasba szüleik, bárhol is éljenek az országban vagy a határon túl. A rendezvénnyel a mozgalom a "gyerekvállalás, a családalapítás fontossága mellett áll ki, felmutatva, hogy a gyerek örök érték, és családban élni jó!" - fogalmaztak.

Az eseményt az idén a Családbarát Magyarországgal együttműködésben szervezte meg a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom. A rendezvény fővédnöke Böjte Csaba ferences szerzetes - olvasható a közleményben.

Veszprémben szombaton a Petőfi Színház előtt, a Kálvin János parkban és a Betekints-völgyben emelték a magasba a gyermekeiket a helyi családok.

vehir.hu
további cikkek
Szintet lép a raklapgyártás: Csúcstechnológiás automatizálással bővít a Waller Furnér Kft. támogatott tartalom Szintet lép a raklapgyártás: Csúcstechnológiás automatizálással bővít a Waller Furnér Kft. Folyamatos fejlesztések, javuló munkakörülmények és milliméterpontos minőség – röviden így jellemezhető a Waller Furnér Kft. idei éve. Waller Istvánnal, a cég vezetőjével beszélgettünk a hamarosan érkező új automata gépsorról, a megnövekedett gyártási kapacitásról, valamint egy olyan új, komplex tetőszerkezeti elemről, amely legóként könnyíti majd meg a szakemberek helyszíni munkáját. ma 11:38 Rekorddal zárta a felvételi jelentkezési időszakot a Pannon Egyetem közélet Rekorddal zárta a felvételi jelentkezési időszakot a Pannon Egyetem Minden eddigi eredményét megdöntve, kiemelkedő sikerrel zárta a 2026-os általános felvételi eljárás jelentkezési időszakát a Pannon Egyetem – közölte az intézmény. ma 10:03 A magyarok maradtak az utolsó poroszok közélet A magyarok maradtak az utolsó poroszok Vajon tényleg a magyarok lennének az utolsó poroszok, akik még hisznek egy olyan dolgos és precíz Németországban, amely talán már a németek számára is csupán a múlt emléke? A Mathias Corvinus Collegium veszprémi képzési központjának legutóbbi előadásán Bauer Bence, a Magyar Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója rántotta le a leplet a Németországot feszítő mély társadalmi, politikai és gazdasági ellentmondásokról, megvilágítva azt a folyamatot is, amelynek során hazánk egyfajta nyugodt menedékké vált a hagyományos értékeket kereső nyugati állampolgárok számára. ma 13:46

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.