Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

A pöttyök játékából nyílt kiállítás az Agórában

2021. október 4. 21:13
Tehetség és kreativitás, mérhetetlen türelem és kellő bátorság. Ezekre volt szüksége Gáspárné Héthelyi Gyöngyvérnek ahhoz, hogy megalkossa a különleges pöttyöző technikával készült alkotásait, amelyekből hétfőn nyílt kiállítás az Agórában „Varázslatos pontok” címmel.

Gáspárné Héthelyi Gyöngyvér polgári foglalkozását tekintve az Agóra Kulturális Központ pr és marketing munkatársa, viszont civilben a képzőművészet területén próbálgatja magát, ráadásul rögtön egy ritka, ám az alkotást tekintve rendkívül látványos módon.

A pöttyöző technika lényege, hogy az egyszínű rétegelt fára apró pontok formájában viszi fel az akrilfestéket, amelyek így több száz, vagy akár több ezer pontként a végén kiadnak egy kész formát, amelyek néha nonfiguratív módon csak a színekkel játszanak, néha pedig valós emberi alakokat mintáznak.

Gyöngyvértől nem áll távol az effajta kreativitás, korábban a festészet és a kerámia területén is kipróbálta magát, a mostani képzőművészeti megoldással két éve, a pandémia első hullámának idején ismerkedett meg.

A hosszú hónapok alatt pedig száznál is több ilyen alkotás született meg otthoni körülmények között, amelyekből hétfőn nyílt kiállítás a lakótelepen található kulturális központban.

A megnyitón Neveda Amália, az intézmény igazgatója köszöntötte a vendégeket, aki személyes információkat is elárult az alkotóról, kollégájáról. Amikor 11 évvel ezelőtt Gyöngyvér jelentkezett az Agóra meghirdetett pozíciójára, az igazgatóval történő elbeszélgetés során elhangzott az a mondat, hogy ő különleges módon szereti a színeket, ez pedig nem csak munkája sokszínűségében, hanem mint most kiderült, hobbijában is megmutatkozik. A Varázslatos pontok című kiállítást egyébként már kétszer szerették volna megtartani, de akkor a korlátozások miatt mindig új időpontra kellett áthelyezni. A köztes időben viszont további képekkel gazdagította Gyöngyvér a gyűjteményt.

Neveda AmáliaNeveda Amália

A kiállításmegnyitón, amelyet Máté András Mózes zongorajátéka tett még hangulatosabbá, Porga Gyula, polgármester is köszöntötte az alkotót és az érdeklődőket.

A városvezető Gáspárné Héthelyi Gyöngyvér példáját hozta párhuzamba az Európa Kulturális Főváros Programmal, méghozzá három aspektusból.

Ezek alapján rávilágított arra, hogy a kreativitás nem egy elvont világot jelent, ahová csak a kivételesek kerülhetnek be, mindenki számára nyitott, ráadásul önmagában már az alkotás folyamata is örömet okoz és csupán a gondolataink és a két kezünk szükséges hozzá.

Porga GyulaPorga Gyula

Hozzátette, az Európa Kulturális Főváros Program nem akkor lesz sikeres, ha kizárólag a magas kultúrának hódol Veszprém, szükség van az olyan alkotókra is, akik otthoni körülmények között engedik szabadjára a képzelőerejüket, viszont fontos, hogy az így létrehozott alkotások ne porosodjanak a fiók mélyén, legyenek bátrak az emberek megmutatni azokat a tágabb közösségüknek is.

Végezetül a türelemre hívta fel a figyelmet Porga Gyula, egyrészről Gyöngyvér munkáihoz szükséges kitartásra, másrészről pedig az EKF-fel kapcsolatban, ahol folyamatosan zajlik a munka és készítik a várost a 2023-mas évre.

Gásprné Héthelyi Gyöngyvér (középen)Gásprné Héthelyi Gyöngyvér (középen)

A megnyitón Gáspárné Héthelyi Gyöngyvér néhány kulisszatitkot is elárult arról a közel 100 alkotásról, amit az Agórában kiállítottak. Megtudtuk, hogy sok esetben az alkotás közben jön meg az ihlete újabb formák és színek alkalmazására, eközben pedig sokszor kísérletezik új színekkel, új festékkikeverésekkel is. Szerinte nincs olyan, hogy rossz színkombináció, néha a különböző árnyalatok adnak ki egy mintát, néha viszont a vad színekből jön össze egy új alkotás, de szabályrendszert előre sosem fektet le magának.

Hajas Bálint
Domján Attila
további cikkek
Adjon már valaki egy Oscar-díjat Renate Reinsvének! kultúra Adjon már valaki egy Oscar-díjat Renate Reinsvének! Ismét Renate Reinsve főszereplésével készített filmet Joachiem Trier, a páros 2022 után másodszor száll küzdelembe a legjobb idegen nyelvű filmért járó Oscar-díjért. Az Érzelmi értéket Veszprémben is vetítik. tegnap 22:26 Az ifjúság problémáira fókuszál a Veszprémi Petőfi Színház színház Az ifjúság problémáira fókuszál a Veszprémi Petőfi Színház Sajtótájékoztatón ismertette az ifjúságfókuszú előadásait a Veszprémi Petőfi Színház. Szó esett arról, miként lehet a színház ma élő találkozási pont, értékközvetítő tér és valódi kapaszkodó a fiatal generációk számára. Egy biztos, a színházon nem múlik, hogy mindez megvalósulhasson: most ezer forintos jeggyel várják az ifjúságot több előadásra is. 2026. január 16. 22:20 Endrődi Sándorra, korának sztárköltőjére emlékeztek kultúra Endrődi Sándorra, korának sztárköltőjére emlékeztek Talán Endrődi Sándor volt az egyetlen veszprémi, akiről még életében közterületet neveztek el: 1920-ban halt meg, és 1913-ban neveztek el róla utcát, ami az évtizedek során egész lakóteleppé terebélyesedett – ezzel a felütéssel kezdte beszédét Sebő József tanár, szociológus az Endrődi születésének évfordulója alkalmából rendezett megemlékezésen péntek délután, a már említett lakótelepen. 2026. január 17. 8:48

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.