Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Húsz éve ápolják német örökségüket

2021. október 18. 11:20
Fennállásának húsz éves jubileumát ünnepelte vasárnap a Gyulafirátóti Német Nemzetiségi Kulturális Egyesület és Dalkör.

– Húsz évig összetartani egy személyes kapcsolatot is nehéz, nemhogy egy közösséget. Nagyon sok cél kell hozzá, közös élmény, céltudatosság és olyan emberek közössége, akik szeretik egymást. Nagyon örülök annak, hogy a Gyulafirátóti Német Nemzetiségi Kulturális Egyesület és Dalkör eljutott idáig – mondta Ovádi Péter országgyűlési képviselő a jubileumi ünnepségen. – Az egyesületnek azonban nemcsak múltja van, hanem nagyon szép jelene és jövője: a gyulafirátóti iskola tanulóinak több mint ötven százaléka a német nemzetiségi tagozatot választja. Ebből is látszik, mennyire fontos a német nemzetiségi kultúra fenntartása.

Veszprém környékén egyébként messzire visszanyúló múltja van a német kultúrának, a gyulafirátótiak ma is őrzik örökségüket, s igyekeznek azt a fiatalokkal is megismertetni, átadni nekik a hagyományokat. Vasárnap ezt egy jó hangulatú ünnepség keretében tették meg, ahol bemutatkoztak a helyi, valamint a vendégül látott hárskúti és úrkúti tánccsoportok és kórusok, a Balatonalmádiból érkezett Navratyil Duó és a Gyulaffy László Nyelvoktató Általános Iskola 4. osztályos német nemzetiségű tanulói.

 

vehir.hu
Kovács Bálint
további cikkek
Ovádi Péter: ne legyen élő állat a karácsonyfa alatt! közérdekű Ovádi Péter: ne legyen élő állat a karácsonyfa alatt! Ne legyen élő állat a karácsonyfa alatt - szólított fel az állatvédelmi cselekvési terv kidolgozásáért és végrehajtásáért felelős kormánybiztos közleményében. 2025. december 24. 11:39 Rendkívül sikeres évet zárt a Victoria Art &Sport Egyesület kultúra Rendkívül sikeres évet zárt a Victoria Art &Sport Egyesület Ritka az a beszélgetés, amelyben ennyi küzdelem, ennyi hit és szenvedély egyszerre tud megszólalni. Viktória Podolszkajával, a Victoria Art &Sport Egyesület balettmesterével, a Csermák Antal Művészeti iskola tanárával év végén ültünk le beszélgetni, eredetileg a barcelonai verseny, a YOUTH American Grand Prix apropóján, de nagyon gyorsan világossá vált: bőven van még miről beszélni azon túl is. Amit Veszprémben és a nemzetközi színpadokon látunk, az egy hosszú, évek óta tartó, tudatosan épített szakmai út eredménye. 2025. december 24. 14:40 Mága Zoltán betartja ígéretét: Újévi koncertet ad Veszprémben kultúra Mága Zoltán betartja ígéretét: Újévi koncertet ad Veszprémben Mága Zoltán Újévi Koncertje Budapesten mára a magyar kulturális élet egyik legnagyobb presztízsű ünnepi eseményévé vált, és 2026-ban ennek a hagyománynak egy új fejezete íródik tovább. Január 10-én Veszprém nem csupán vendégül látja ezt az estét, hanem részévé válik: a koncert országos sorozatának egyik kiemelt állomásaként itt folytatódik az a művészi gondolat, amely közel két évtizede határozza meg az Újévi Koncert szellemiségét. A jelmondat – „Szép vagy, gyönyörű vagy, Magyarország – a hagyomány Veszprémben folytatódik!” – nem díszmondat, hanem pontos állítás arról, mi történik ezen az estén. 2025. december 24. 11:40

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.