Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C

1000 mécses 1000 év minden magyarjáért

2021. november 3. 11:07
Halottak napján hagyományosan 1000 mécsest gyújtanak meg a sólyi református templomban és az azelőtti téren. Az apró lángok idén is különleges fénybe öltöztették a középkori templomot.

2009 óta minden évben halottak napján szervezi meg az 1000 mécses rendezvényét a Hajmáskér-Sólyi Református Társegyházközösség.

A sólyi templom első írásos emléke 1009-ből származik, ennek a millenniumnak a tiszteletére indították útjára az 1000 mécses rendezvényt, ami jelképesen halottak napja alkalmából minden elhunyt magyarnak emléket állít.

Az immáron hagyományosnak mondható rendezvény idén sem maradt el, ráadásul a templom felújítása miatt most a belső térben még több mécses világított, lévén, hogy ideiglenesen kikerültek a padok és székek a templomból.

A hangulatos eseményre számos sólyi lakos kilátogatott, őket Ovádi Péter, országgyűlési képviselő is köszöntötte, aki szintén részt vett az eseményen, valamint Bikádi László, református lelkész, a rendezvény szervezője.

Az esemény meghitt hangulatát a lelkész szavai mellett Bikádi Emese fuvolajátéka emelte.

vehir.hu
Kovács Bálint
további cikkek
Veszprém decemberi borünnepe: ismét érkezik a Vehír Borszalon Vehír Borszalon Veszprém decemberi borünnepe: ismét érkezik a Vehír Borszalon Van, amikor nem kell megvárni a naptár szerinti piros betűs ünnepet a koccintással. Egy palack kiváló bor megbontásával magunk is ünnepet teremthetünk. A december 12-ei Vehír Borszalon pedig kiváló alkalmat kínál erre bárkinek. ma 10:47 Hippolyt: bemutatják Dolhai Attila első színházi rendezését közélet Hippolyt: bemutatják Dolhai Attila első színházi rendezését December ötödikén mutatja be a Veszprémi Petőfi Színház Nóti Károly-Zágon István-Eisemann Mihály Hippolyt, a lakáj című történetét, melyet Dolhai Attila Jászai Mari-díjas színész állított színpadra. Első színházi rendezése tehát a királynék városához kötődik, elsősorban erről kérdeztük a színész-rendezőt, a székesfehérvári Vörösmarty Színház igazgatóját. tegnap 22:52 Amikor a tél életre kel – kulisszatitkok A jégbarlang éneke előadásról CODE Amikor a tél életre kel – kulisszatitkok A jégbarlang éneke előadásról A Kabóca Bábszínház közel negyedszázados szakmai munkájával régóta meghatározó kulturális szereplője Veszprémnek, míg a CODE Digitális Élményközpont a város legújabb innovatív helyszíneként ötvözi a technológiát és a művészetet. A két intézmény idén közösen álmodta meg A jégbarlang éneke című előadást, melynek kulisszatitkairól Szántó Viktóriát, a Kabóca Bábszínház igazgatóhelyettese beszélt. tegnap 13:00

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.