Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 18. Sándor
Veszprém
13°C
2026. március 18. Sándor
Veszprém
13°C

Hatvanéves jubileumát ünnepelte a Bakony Fotóklub

2021. november 5. 21:41
Kiállítással ünnepelte fennállásának 60. évfordulóját a Bakony Fotóklub pénteken az Agórában. A szervezet részére Brányi Mária átadta a májusban nekik ítélt Gizella-díjat.

Az elmúlt öt év munkáiból összállított kiállítás pénteki megnyitóján Mátyus Károly, a klub elnöke köszöntötte az egybegyűlteket. Mint visszaemlékezett, ő maga 2000 óta tagja a közösségnek, aminek tagjai azóta is számos pályázaton értek el sikereket, munkájukat több díjjal is elismerték. Az elnök köszönetet mondott az Agóra és az önkormányzat támogatásának is, akik mindig nyitott szívvel pártolták a szervezetet.

Brányi Mária alpolgármester  a kiállítást megnyitva rámutatott: az Agóra kiállítótermében valódi alkotásokkal találkozhatunk, amit fontos hangsúlyzoni, hiszen manapság mindannyunk zsebében ott a fényképezésre is alkalmas okostelefon, amivel napi szinten rengeteg fotót rögzítünk szinte gondolkodás nélkül, a kiállított képek mégis más minőséget képviselnek, nemcsak megmerevítenek egy pillanatot, hanem az alkotói gondolat is felsejlik bennük, gazdagabbak leszünk általuk.

Az alpolgármester átadta azt a Gizella-díjat is a klubelnöknek, amit a közösség a májusi Gizella-napokon vehetett volna át, ha a terveket nem húzta volna át a pandémia.

A Bakony Fotóklub 1961-ben alakult 12 taggal és jelenleg az Agóra Veszprém Kulturális Központban működik. Legfőbb feladatának a vizuális kultúrán belül a fotográfia népszerűsítését tekinti. A fotóklub alapítója és koordinátora a Pannónia Fotóművészeti Fórumnak, a Pannónia Szalonnak és a Pannónia Diaszalonnak, amely szervezet a Dunántúl és a történelmi Magyarország területén alkotó fotósokat fogja össze. 1983 óta tagja a Magyar Fotóművészeti Alkotócsoportok Országos Szövetségének.

A szervezet fotópályázatán a közösség minden évben megméretteti magát és évek óta mindig az első 10 legeredményesebb klub között szerepel. A tagok egy-egy mini-kiállítás keretében mutatkoznak be a közönségnek, évente pedig egy témát közösen dolgoznak fel. A kollektíva számtalan egyéni és kollekció díjat nyert hazai és nemzetközi pályázatokon. A tagok fontosnak tartják az utánpótlás nevelést ezért saját és vendég oktatókkal rendszeresen tartanak képzéseket, valamint ingyenes előadásokat a fotózás iránt érdeklődők számára. Programjaikkal a Veszprém-Balaton 2023 sikerességéhez is hozzá kívánnak járulni.

Kiváló Együttes-Veszprém Megye plakettje, Az év fotóművészeti alkotócsoportja, valamint a Veszprém Megyei Önkormányzat Pro Comitatu díjak büszke birtokosai. A 2011-es Nyári Fotóművészeti Egyetem rendezvényük Kiváló Rendezvény elismerésben részesült, elnyerték a magyarországi alkotóközösségnek adható legnagyobb elismerést, a Csokonai Vitéz Mihály közösségi díjat is. 2021-ben Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése Veszprém város művészeti értékeinek létrehozásáért és megőrzéséért, valamint a város nemzetközi hírének öregbítéséért végzett kimagasló tevékenysége elismeréséül a Bakony Fotóklub részére Gizella-díjat adományozott. 

vehir.hu
további cikkek
Egy jegy, egy esély – színházi összefogás Simi gyógyulásáért kultúra Egy jegy, egy esély – színházi összefogás Simi gyógyulásáért Simi egy ritka genetikai rendellenességgel született, tízéves, életvidám kisfiú, aki – minden nehézség ellenére – tele van álmokkal. Szeret sütni-főzni, horgászni, barátaival időt tölteni, és legnagyobb vágya, hogy egyszer önállóan járhasson, szabad életet élhessen. ma 16:21 Gasztroszínházi előadás, amelyen keresztül Veszprém történelmi múltja is kiviláglik kultúra Gasztroszínházi előadás, amelyen keresztül Veszprém történelmi múltja is kiviláglik A Flódni című improvizációs színházi est receptje – ahogy egyik alkotója, Stahl Judit fogalmaz – meglepően egyszerűnek tűnik: össze kell keverni a színházi rögtönzést Budapest és más magyar városok elfeledett kultúrtörténeti és gasztronómiai sztorijaival, majd az egészet olyan színészekre bízni, akik a legváratlanabb helyzetekből is képesek jelenetet teremteni. A produkció alapötlete és dramaturgiai váza Judit és lánya, Stahl-Bohus Hanna közös munkájából született meg, őket kérdeztük a veszprémi előadásról, ami március 20-án lesz a Hangvillában. tegnap 15:53 Az Egyik csata a másik után az Oscar nagy nyertese kultúra Az Egyik csata a másik után az Oscar nagy nyertese Átadták az Amerikai Filmakadémia díjait Los Angelesben, magyar idő szerint hétfő hajnalban. Paul Thomas Anderson filmje, az Egyik csata a másik után tarolt: hat szobrocskát nyert. 2026. március 16. 8:34

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.