Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 18. Sándor
Veszprém
13°C
2026. március 18. Sándor
Veszprém
13°C

Összehangolják kutatásaikat a múzeumok

2021. november 8. 16:25
Négy intézmény, a szekszárdi Wosinszky Mór Megyei Múzeum, a Kecskeméti Katona József Múzeum, a székesfehérvári Szent István Király Múzeum és a veszprémi Laczkó Dezső Múzeum kezdi meg közös tudományos munkáját, hogy eredményesebben használják ki kapacitásaikat. A munkát egy kétnapos konferenciával indították el Veszprémben.

A négy múzeum még tavaly nyáron írta alá azt az együttműködési megállapodást, amiben elkötelezték magukat arra, hogy a jövőben szorosabbra fűzik szálaikat és összehangolják tudományos munkájukat. Az intézmények összefogása egyébként nem előzmény nélküli: a Magyar Vidéki Múzeumok Szövetsége keretin belül már korábban is dolgoztak együtt.

Péterváry-Szanyi Brigitta, a Laczkó Dezső Múzeum igazgatója elmondta, az együttműködés célja közös kutatási projektek kialakítása és a múzeumi kapacitások lehető legjobb kihasználása. Ennek érdekében a gyűjtemények feldolgozásában, restaurálásában, hasznosításában és a régészeti feltárásokban is közös dolgoznak majd.

Dr. Navracsics Tibor, a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosáért Felelős Kormánybiztos örömét fejezte ki, hogy egy újabb együttműködésnek adhat otthont Veszprém. „Amikor Melinda Mercouri görög kulturális miniszter elindította az Európa Kulturális Fővárosa programot, valószínűleg valami ilyesmi is volt a fejében: hogy a címre méltó városok ne csak a természeti értékeikkel vagy az ott lakók műveltségével dicsekedhessenek el a világ előtt, hanem térségszervező erőként is működjön a cím. Veszprémben alapvető cél volt a kezdetektől fogva, hogy az együttműködés városává is váljunk Magyarországon. A Pannon Egyetemen pár hete már lezajlott egy megbeszélés a nem vidéki egyetemek összefogásáról, és öröm, hogy a múzeumközi együttműködés is Veszprémben indulhat el ezzel a konferenciával. Ez az együttműködés ugyanis nemcsak a négy múzeum tudományos munkásságához járul hozzá, de a laikus közönség magasabb fokú műveltségéhez is” – fogalmazott a kormánybiztos.

Az intézmények kutatásaikat minden évben konferencián ismertetik, a további lehetőségeket pedig workshopon vitatják meg. Az első, kétnapos veszprémi rendezvényen a négy múzeum néprajzos, történész, régész, művészettörténész és restaurátor szakemberei tartottak előadásokat a jelenleg zajló kutatásokról, hogy a tapasztalatok alapján megbeszélhessék az együttműködés részleteit, amelynek eredményeiről remélhetőleg már jövőre be is tudnak számolni.

Bertalan Melinda
Domján Attila
további cikkek
Gasztroszínházi előadás, amelyen keresztül Veszprém történelmi múltja is kiviláglik kultúra Gasztroszínházi előadás, amelyen keresztül Veszprém történelmi múltja is kiviláglik A Flódni című improvizációs színházi est receptje – ahogy egyik alkotója, Stahl Judit fogalmaz – meglepően egyszerűnek tűnik: össze kell keverni a színházi rögtönzést Budapest és más magyar városok elfeledett kultúrtörténeti és gasztronómiai sztorijaival, majd az egészet olyan színészekre bízni, akik a legváratlanabb helyzetekből is képesek jelenetet teremteni. A produkció alapötlete és dramaturgiai váza Judit és lánya, Stahl-Bohus Hanna közös munkájából született meg, őket kérdeztük a veszprémi előadásról, ami március 20-án lesz a Hangvillában. tegnap 15:53 Navracsics Tibor úgy kapcsolta össze a vasárnapi két nagy nagyrendezvényt, hogy azt mégsem fertőzi a közbeszéd állapota Navracsics Tibor Navracsics Tibor úgy kapcsolta össze a vasárnapi két nagy nagyrendezvényt, hogy azt mégsem fertőzi a közbeszéd állapota Navracsics Tibor, közigazgatási és területfejlesztési miniszter a Facebookra feltöltött videójában a vasárnapi fideszes Békemenet és tiszás Nemzeti Menet kapcsán osztott meg egy érdekes gondolatot, amelyben sikerült politikailag úgy összekapcsolni a két eseményt, hogy abban mégsem jelenik meg a két nagytábor közötti zsigeri ellentét. 2026. március 16. 15:03 Az Egyik csata a másik után az Oscar nagy nyertese kultúra Az Egyik csata a másik után az Oscar nagy nyertese Átadták az Amerikai Filmakadémia díjait Los Angelesben, magyar idő szerint hétfő hajnalban. Paul Thomas Anderson filmje, az Egyik csata a másik után tarolt: hat szobrocskát nyert. 2026. március 16. 8:34

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.