A 47. héten naponta átlagosan 10146 új fertőzöttet regisztráltak, egy héttel korábban ez az adat még csak 9265 volt, a növelmény 9 százalékpontos szemben az egy héttel korábbi 27,5%-tal, a lassult tehát a járvány terjedésének üteme. Naponta átlagosan 165 covidos beteg hunyt el, egy héttel korábban 110 (+50%). Naponta átlagosan 141-gyel nőtt a kórházban ápoltak száma, egy héttel korábban ez az adat 166 volt (-15%), így bár a kórházban ápoltak száma továbbra is nő, a növekedés mértéke hétről hétre lassul. Jelentősen csökkent a lélegeztetőgépen lévő betegek száma múlt hétfő óta, átlagosan napi 16-tal, ami óriási javulás az egy héttel korábbihoz képest (akkor még átlag napi 19-nel NŐTT ez a szám!).
A fenti számokból az látszik, hogy bár a vírus továbbra is gyorsuló ütemben terjed, ám a növekedés mértéke szinte minden adatban visszaesett, ami arra utalhat, hogy közel vagyunk a negyedik hullám tetőzéséhez.
A beoltottak száma naponta átlagosan 13770-nel nőtt, egy héttel korábban átlagosan 3579-an adatták be az első dózist naponta. A harmadik dózist 643 ezren vették fel a múlt héten, ami több mint két és félszerese az egy héttel korábbinak (240 ezer). Az oltási kampány hatása tehát látványos, ebből a szempontból jó hír, hogy ezen a héten is lehet időpontfoglalás nélkül oltatni.
Veszprém megyében az elmúlt hét napban átléptük a negyvenezer fertőzöttet. Naponta átlagosan 448 új fertőzöttet igazoltak, egy héttel korábban ez a szám 328 volt. A növekedés mértéke 36,5%, ami egyrészt azt jelenti, hogy a múlt héthez (70,1%) képest lassult a járvány terjedésének üteme megyénkben, azonban az országos átlaghoz (9%) képest még mindig négyszer gyorsabban terjed a kór nálunk. A járvány kezdete óta 41168 fő tesztje lett pozitív.
LEGFRISSEBB ADATOK
A beoltottak száma 6 120 959 fő, közülük 5 839 078 fő már a második oltását is megkapta, 2 477 399 fő pedig már a harmadik oltást is felvették. Az elmúlt három nap alatt összesen 27 830 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 1 096 718 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 460 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 34 326 főre emelkedett. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 877 251 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 185 141 főre emelkedett. 7438 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 538-an vannak lélegeztetőgépen.