Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Legyen ingyenes a 14 év alattiaknak a közösségi közlekedés az ellenzék szerint

2021. december 7. 13:29
A 14 év alattiak díjmentes utazásának bevezetését javasolja a helyi közösségi közlekedésben az MSZP-LMP-Párbeszéd veszprémi képviselőcsoportja.

Hartmann Ferenc (MSZP) és Gerstmár Ferenc (LMP) önkormányzati képviselők azzal a javaslattal fordultak a polgármesterhez, hogy a város biztosítsa a 14 alatti gyermekeknek a V-Busz járatain a díjmentes utazást.

„Ezzel az intézkedéssel is elősegíthetnénk a korszerű közösségi közlekedés fokozottabb használatát, ami jelentősen csökkentheti a város útjainak zsúfoltságát, a környezeti terhelést” - mondta az erről szóló sajtótájékoztatón Hartmann Ferenc, aki megjegyezte, képviselőcsoportjuk elhivatott, hogy munkájuk során ne csak leszavazzák a kormánypárti előterjesztéseket, hanem időről időre saját konstruktív javaslatokkal is előálljanak.

Hartmann Ferenc és Gerstmár FerencHartmann Ferenc és Gerstmár Ferenc

Hozzátette, tudják, hogy az előkészítő költségkalkuláció, a V-Busz Kft. üzleti tervének elkészítése, az önkormányzat részéről biztosítandó forrásigénynek, lehetőségeknek megvizsgálása időt vesz igénybe, ezért javaslatuk szerint csak 2022 szeptemberétől vezetnék be ezt a kedvezményt.

Gerstmár Ferenc (LMP) arról beszélt, amikor Veszprémet a legélhetőbb városok közt emlegetik, akkor a közösségi közlekedés arányának növelése, a személyautó-forgalom csökkentése az egyik kulcskérdés.

„Ha az általános iskolás gyermekek nagy részét nem autóval viszik a szüleik, hanem a helyi járatokon jutnak el az iskolákba, mindez csökkentheti a belváros forgalmát, de hozzájárulhat a parkolási nehézségek enyhítéséhez is” - mondta a képviselő.

Gerstmár Ferenc ezen kívül választókörzetéhez kapcsolódóan is tett egy javaslatot, miszerint a Deák iskola mögött a Görgey Artúr utcában a használaton kívüli autóbuszöbölben útburkolati festéssel és táblákkal kialakítható lenne olyan Kiss & Go parkoló, ahol a szülők rövid ideig meg tudnak állni, elbúcsúzni a gyermeküktől, akik ezután gyalogosan, biztonságosan tudnak eljutni iskolájukba. Az erről szóló javaslatát a képviselő a költségvetés tervezésekor is be fogja terjeszteni ígérete szerint.

Hajas Bálint
további cikkek
Egyszerre csuklós és elektromos – bemutatkozott a V-Busz új járműve V-Busz Egyszerre csuklós és elektromos – bemutatkozott a V-Busz új járműve Nemcsak Veszprémben, hanem egész Magyarországon elsőként állt a közösségi közlekedés szolgálatába elektromos csuklós busz, köszönhetően a V-Busz legújabb beruházásának. Az új MAN típusú buszt, ami a veszprémi buszflotta legnagyobb járműve lesz több extra szolgáltatással is felszerelték. Menetrend szerint a jövő hét elején fog először forgalomba állni a 4-es, 6-os és 8-as vonalakon, portálunk pedig ott volt az első tesztúton. 2024. augusztus 1. 22:23 Párszázas ajánlat a V-Busztól: jönnek a 350 forintos diákbérletek V-Busz Párszázas ajánlat a V-Busztól: jönnek a 350 forintos diákbérletek 2024. február 1-től egy vonaljegy áráért utazhatnak a veszprémi helyi járatokon a diákok, jelentette be Porga Gyula polgármester. A V-Busz életében azonban nem ez lesz az egyetlen újítás a jövő évben, hamarosan új elektromos járművekkel is bővülhet a buszflotta. 2023. november 28. 11:49 Gyorstalpaló a V-Bike használatához V-Bike Gyorstalpaló a V-Bike használatához Egy hónapja indult el élesben Veszprém legújabb alternatívája a közösségi közlekedésben a V-Bike formájában. Az elektromos közbringrarendszer használatához a szolgáltató most öt kisvideót is közzétett, hogy még egyszerűbb legyen a használatuk. 2023. augusztus 3. 11:24 Egyszerűbb és gyorsabb közlekedés – digitalizálódik a V-busz Egyszerűbb és gyorsabb közlekedés – digitalizálódik a V-busz A V-busz és az EKF stratégiai partnerségének közös ,, Közösségi közlekedés karnyújtásra” című projektje lezárult, a veszprémi közlekedést 15 db készpénzmentes jegykiadó automata és 8 db digitális utastájékoztató tábla üzembehelyezése teszi egyszerűbbé. 2023. június 29. 22:08

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.