Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 5. Vilma
Veszprém
6°C
2025. december 5. Vilma
Veszprém
6°C

Öt ok, amiért idén el kell látogatni Újvidékre

2022. január 24. 15:19
Képregény kiállítás, fesztivál egy erődben, vendégszerető emberek és isteni ételek. Ha önmagában a tény, hogy belekukkanthatunk, mit jelent a gyakorlatban az Európa kulturális fővárosa cím, nem elég, mondunk még egy pár okot, amiért érdemes déli szomszédunk felé venni az irányt.

Programdömping egész évben

Nyilván a legerősebb motivációt jelenleg mégis csak az EKF programév jelenti. A helyi szervezők nyolc témakör mellé 1500 programot kínálnak, amelyeket igyekeznek a lehető legváratlanabb helyszíneken és formában megtartani: márciusban például a migrációs kérdéseket, a különböző etnikumokat a gasztronómián keresztül vizsgálják, gospel koncertet rendeznek, a péterváradi erőd földalatti alagútjaiban multimédiás performanszt tartanak, az Újvidéki Színház hagyományos japán színházi eszközökkel készít előadást, év végén pedig egy a jugoszláv képregénykultúrával is megismertetik a látogatókat, hiszen a környék Japán, az USA, Franciaország és Olaszország mellett a legjelentősebb képregényes centruma volt. És mindez csak egy rövid merítés, érdemes átböngészni a hivatalos EKF oldal éves programlistáját, ahol további koncerteket, fesztiválokat, kiállításokat, konferenciákat, filmvetítéseket találhatunk.

Minden napra jut program idén ÚjvidékenMinden napra jut program idén Újvidéken

Végre valami más atmoszféra

Ha nyaralásról van szó, az emberek többségének nem Szerbia és nem Újvidék jut eszébe először. Olaszország, a horvát tengerpart vagy éppen a görög szigetek előbb kerülnek a radarunkra. Pedig olykor jól esik valami váratlant húzni. Ha ráadásul ejtőzés helyett a különböző kultúrák megismerése is hajt bennünket az utazás során, Újvidék igazán kellemes meglepetés lesz. Olykor olyan a város, mintha az ember visszarepülne húsz évet: még igencsak 2000-es évek eleji buszok cirkálnak az úton, a belvárosban random lengyel piac jelleggel kínálják az árusok a portékájukat a csaptelepektől kezdve az antikvár könyveken át a virágokig, és (bár ez kevésbé szimpatikus, inkább érdekesség) az is előfordulhat, hogy a négycsillagos hotel lobbijában a vendég a kávé mellett rágyújt.

Közben viszont nagyon előremutatóan és ötletesen használják a kulturális örökségüket a helyiek: teli van a város kedves kikacsintásokkal, mint a régi popcornos bódék, ahol popcorntól kezdve bármilyen édesség fellelhető, vagy a régi magyar villamos a sétáló utca szomszédságában, ami ma szórakozóhelyként működik, de az olyan újhullámos helyek is megtalálhatók, mint a kávézóként és lemezboltként is funkcionáló üzlet. És akkor az eklektikus építészetről, a pezsgő éjszakai életről meg a hihetetlenül kedves emberekről nem is beszéltünk. Egy hosszú hétvégét határozottan megér a város.

A részletek adják a város igazi esszenciájátA részletek adják a város igazi esszenciáját

Lelassulás a természetben, kalandozás egy erődben

A 19-20. század lenyomatát őrző városi atmoszféra csak egy része Újvidéknek, a Duna túlpartján valódi zöld oázis vár. Egyébként egy kis láblógatásért és pancsolásért messzire se kell menni, Újvidéknek van strandja is a Duna partján, bár a teljes kikapcsolódást kétségtelenül a csendesebb Fruška Gora Nemzeti Parkban fogjuk megtapasztalni. A park területén számos túraútvonal várja a felfedezőket, akik buja erdőkön, remek kilátást adó dombokon vághatnak át, közben kilátók és tavak keresztezik az útjukat. Kovilj igazi horgász paradicsom, ha pedig a hal mellé bort is kortyolnánk, kérjünk a környék borászataiban Bermetet, melyet a Titanicon is felszolgáltak. Aztán másnap irány a péterváradi erőd, amely 16 km hosszú alagúthálózatával akár egész napra kínál programot, nem csak a történelem kedvelőinek.

Fesztivál az erődben

Már csak azért sem, mert az erőd nyáron a fesztiválok otthonává avanzsál. Tartanak itt street art és tamburica hangszeres fesztivált is, valamint Novi Sad leghíresebb rendezvényének, az EXIT-nek is a 18. századi építmény ad helyet. A többször is Európa legjobb fesztiváljának választott EXIT helyes kis fesztiválból mára 200 ezres giga rendezvénnyé vált, sokan ehhez igazítják a nyaralásukat is. Az árak roppant barátiak, gyakorlatilag egy Sziget napijegyért bulizhatunk négy napig, cserébe olyan nemzetközi előadók fordultak meg itt, mint a Placebo, Fever Ray, Florence + The Machine, Missy Eliot vagy David Guetta. Idén július 7–10. között több mint negyven színpaddal és helyszínnel várja a zenerajongókat a fesztivál, az eddig bejelentett fellépők között pedig Nick Cave & The Bad Seeds is szerepel.

Nem csak az ételek, a dizájn is elbűvölőNem csak az ételek, a dizájn is elbűvölő

Ínycsiklandó helyi fogások

Húst hússal és még egy kis hússal. Nagyjából így lehetne összefoglalni, hogy épül fel egy tradicionális szerb ebédmenü. Na de azok a húsos fogások valóban megérik, hogy utána két órán keresztül csak heverjünk a kanapén. Kapásból ott van a már ismertebb ćevapčići, de érdemes kipróbálni az Újvidéken feltalált sajttal, sonkával, gombával és különböző szószokkal töltött tekercseket, az ún. Index Sandwichet is. No meg a helyi sajtkészítményeket, salátákat, és egész egyszerűen a szerb kenyeret, a pogačat, ami önmagában is nagyon finom. Külön rá fog pakolni az élményre, ha egy izgalmas dizájnú étteremben fogyasztjuk el az ételeket: a legnépszerűbb helyek Fish i Zeleniš és a Project 72 Wine & Deli, mi a nagyon autentikus Sokače-ban jártunk, és imádtuk.

Fotók: Egyed Meli

Bertalan Melinda
további cikkek
Veszprém decemberi borünnepe: ismét érkezik a Vehír Borszalon Vehír Borszalon Veszprém decemberi borünnepe: ismét érkezik a Vehír Borszalon Van, amikor nem kell megvárni a naptár szerinti piros betűs ünnepet a koccintással. Egy palack kiváló bor megbontásával magunk is ünnepet teremthetünk. A december 12-ei Vehír Borszalon pedig kiváló alkalmat kínál erre bárkinek. ma 10:47 Hippolyt: bemutatják Dolhai Attila első színházi rendezését közélet Hippolyt: bemutatják Dolhai Attila első színházi rendezését December ötödikén mutatja be a Veszprémi Petőfi Színház Nóti Károly-Zágon István-Eisemann Mihály Hippolyt, a lakáj című történetét, melyet Dolhai Attila Jászai Mari-díjas színész állított színpadra. Első színházi rendezése tehát a királynék városához kötődik, elsősorban erről kérdeztük a színész-rendezőt, a székesfehérvári Vörösmarty Színház igazgatóját. tegnap 22:52 Amikor a tél életre kel – kulisszatitkok A jégbarlang éneke előadásról CODE Amikor a tél életre kel – kulisszatitkok A jégbarlang éneke előadásról A Kabóca Bábszínház közel negyedszázados szakmai munkájával régóta meghatározó kulturális szereplője Veszprémnek, míg a CODE Digitális Élményközpont a város legújabb innovatív helyszíneként ötvözi a technológiát és a művészetet. A két intézmény idén közösen álmodta meg A jégbarlang éneke című előadást, melynek kulisszatitkairól Szántó Viktóriát, a Kabóca Bábszínház igazgatóhelyettese beszélt. tegnap 13:00

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.