Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Élőben is látható lesz A főnök meg én meg a főnök

2022. február 3. 4:00
A pandémia miatt tavaly csak online tudták megtartani a darab bemutatóját, február 12-én azonban végre közönség előtt is színpadra állítják Goldoni komédiáját a Pannon Várszínházban.

Vándorfi László, az előadás rendezője a darab sajtótájékoztatóján elmondta, eredetileg 2021 januárjára tűzték ki A főnök meg én meg a főnök premierjét, akkor azonban az aktuális járványügyi intézkedések miatt csak online formában, közönség nélkül tudták azt megtartani. A nagy érdeklődésre való tekintettel viszont úgy döntöttek, nem fosztják meg a nézőket attól, hogy élőben is megtekinthessék az előadást, így az idei évadba ütemezték be, az egészségügyi okokból elhalasztott Amadeus helyett.

A darab alapját egyébként Carlo Goldoni egyik leghíresebb komédiája, a Két úr szolgája adja, melyet Hamvai Kornél fordító kreált egy igazán mai olasz történetet: főhőse a nincstelen Truffaldino, akinek hirtelen két munkalehetőség is az ölébe pottyan. Munkaadói azonban történetesen a helyi, tarantoi és a közeli városka maffiavezérei, akik éppen háborúban állnak egymással. Truffaldinonak ebben a kényes helyzetben kell egyensúlyoznia, miközben Smeraldina szerelmét is igyekszik elnyerni.

Mindez persze rengeteget kalamajkával és poénos helyzettel jár, az előadás pedig egy sajátos elegyét adja az állandó embertípusokkal operáló középkori commedia dell'arte műfajnak, Tarantino Ponyvaregényének és a Keresztapa filmeknek is.

– A humornak számos válfaja, stílusa mutatkozik meg az előadásban, ezért is örömteli, hogy közönség előtt is be tudjuk mutatni a darabot – mondta el a főszereplőt alakító Molnár Ervin. – Hozzám egyébként is nagyon közel áll a vígjáték műfaja, amely a közvélekedéssel ellentétben nem könnyebb, csak könnyed műfaj, és amelyben nagyon fontos a nézők visszajelzése, hiszen ez is alakítja, hogy tudjuk továbbépíteni a poénokat. Nagyon várom, hogy ez a közös játék megteremtődjön – árulta el a színész.

A február 12-én debütáló előadásban a társulat szinte összes tagja részt vesz majd, emellett a korábbi online verzióhoz képest két új színész is csatlakozik a darabhoz: Burián András és Murvai Márton.

Bertalan Melinda
Domján Attila
további cikkek
A shortlistre sem került fel a magyar jelölt az Oscar előszobájában kultúra A shortlistre sem került fel a magyar jelölt az Oscar előszobájában Tizenkét kategóriában tette közzé az Oscar-jelölésre esélyes produkciók szűkített listáját kedden az amerikai filmakadémia; Magyarország nevezettje, Nemes László Árva című filmje nem jutott tovább. 2025. december 17. 15:25 Nem fosztogatnak, hanem osztogatnak: amikor több kép lóg a múzeumban, mint kellene kultúra Nem fosztogatnak, hanem osztogatnak: amikor több kép lóg a múzeumban, mint kellene Az elmúlt hetekben sokat olvashattunk arról, hogyan rabolták ki a Louvre-ot és kelt lába számos értékes 19. századi ékszernek – ezúttal azonban éppen az ellenkezőjéről szeretnék beszámolni: egyre gyakrabban fordul elő ugyanis, hogy a rendbontók nem visznek, hanem hoznak alkotásokat a múzeumokba. tegnap 19:09 "Minden mozdulatából sugárzott a belénk vetett hite" - így emlékeznek a Veszprémi Petőfi Színház művészei Balázs Péterre kultúra "Minden mozdulatából sugárzott a belénk vetett hite" - így emlékeznek a Veszprémi Petőfi Színház művészei Balázs Péterre Balázs Péter és a Veszprémi Petőfi Színház története számos ponton keresztezi egymást. A veszprémi teátrum társulatának tagjai portálunkon keresztül osztották meg legkedvesebb emlékeiket a pár napja elhunyt Kossuth- és Jászai Mari-díjas színészről és rendezőről. 2025. december 16. 22:49

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.