Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 18. Sándor
Veszprém
12°C
2026. március 18. Sándor
Veszprém
12°C

Közösségi házzal gazdagodott Márkó

2022. február 14. 4:00
Vasárnap délután avatták fel a Szent Rita Közösségi Házat Márkón.

A plébánia udvarán, az egykori pajtaépület felújításával új közösségi teret hoztak létre Márkón. Az épületet a Magyar Falu Program pályázatán elnyert 30 millió forintból állították helyre, és az egyre gyarapodó község lakosságát szolgálja majd. Primász Gábor Róbert plébános elmondása szerint igény mutatkozott egy helyre, ami a fiatalok, kézműves csoportok összejöveteleit be tudja fogadni; az épület tehát nemcsak vallási célú programoknak ad majd otthont, hanem számos olyan helyi közösségi találkozónak is, amelyeknek például a művelődési ház túl nagy lenne. 

A szentmisén és az azt követő ünnepélyes avatáson Ovádi Péter parlamenti képviselő is részt vett. A képviselő elmondta: Márkó közössége számos pályázaton ért el sikereket az elmúlt években, járdák, utak, közintézmények újultak meg, az egyházközösség mostani, támogatást nyert beruházása pedig tovább erősíti a helyi közösséget.

A közösségi ház névadója Szent Rita, a lehetetlen kérések közbenjárója, aki 1381-1447. között Itáliában élt, és férje valamint két gyereke halála után csatlakozott szerzetesként a Mária Magdolna Ágoston-rendhez. 
 

Schöngrundtner Tamás
Kovács Bálint
további cikkek
Szintet lép a raklapgyártás: Csúcstechnológiás automatizálással bővít a Waller Furnér Kft. támogatott tartalom Szintet lép a raklapgyártás: Csúcstechnológiás automatizálással bővít a Waller Furnér Kft. Folyamatos fejlesztések, javuló munkakörülmények és milliméterpontos minőség – röviden így jellemezhető a Waller Furnér Kft. idei éve. Waller Istvánnal, a cég vezetőjével beszélgettünk a hamarosan érkező új automata gépsorról, a megnövekedett gyártási kapacitásról, valamint egy olyan új, komplex tetőszerkezeti elemről, amely legóként könnyíti majd meg a szakemberek helyszíni munkáját. ma 11:38 Rekorddal zárta a felvételi jelentkezési időszakot a Pannon Egyetem közélet Rekorddal zárta a felvételi jelentkezési időszakot a Pannon Egyetem Minden eddigi eredményét megdöntve, kiemelkedő sikerrel zárta a 2026-os általános felvételi eljárás jelentkezési időszakát a Pannon Egyetem – közölte az intézmény. ma 10:03 Hamarosan újraindulhat az olajszállítás Ukrajna felől - a külügyminiszter szerint ez is a színjáték része közélet Hamarosan újraindulhat az olajszállítás Ukrajna felől - a külügyminiszter szerint ez is a színjáték része Európai uniós forrásokból és technikai segítséggel állhat helyre a január végén leállt Barátság kőolajvezeték, amelynek köszönhetően a jövőben ismét zavartalan lehet a kőolajszállítás Magyarország és Szlovákia irányába. Bár a brüsszeli vezetők és az ukrán elnök a technikai akadályok elhárítását hangsúlyozzák, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter más tényezőkre is felhívta a figyelmet, szerinte egy színjáték zajlik most is. tegnap 16:30

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.