Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Képnapos nyitott színházi konferenciát szervez a Pannon Egyetem

2022. február 24. 4:00
A Pannon Egyetem Modern Filológiai és Társadalomtudományi Kara pénteken és szombaton a felsőkampuszon várja az érdeklődőket. Az ötletgazda és főszervező Kovács Gáborjánt kérdeztük a részletekről.

A SZITU NAPOK elnevezésű színházi konferencia hagyományteremtő szándékkal indul, a színháztudományi MA, a dráma- és színházismeret tanári szakok, valamint a Kovács Gáborján által vezetett Bábstúdió közös szervezésében. A programok olyan közösségi élményt ígérnek, ahol zenés és mozgásos tréningekkel, szakmai beszélgetésekkel, és színházi előadásokkal vinnék közelebb a színházat és annak peremterületeit az érdeklődőkhöz.

Kovács Gáborján a szervezés előzményeiről úgy fogalmazott: „Régi tervem egy olyan közösség összekovácsoló esemény, ahol a tanárok és a diákok közelebb kerülhetnek egymáshoz, ahol közös témákkal foglalkozhatnak a tanórán kívül. A konferencia nem csupán a hallgatókat invitálja, minden színházkedvelőt szeretettel várunk. A járvány nem segített az ilyen jellegű találkozások megszervezésében, most végre előállhatunk kedvenc témáinkkal, amelyekre a tanórán nincs idő. Minden előadás után egyfajta feloldásként diskurzusra is időt hagyunk.

Régen az egyetem sajátja volt, hogy az órai találkozásokon túl olyan programokkal színesítették a hallgatói életet, ami azt az érzést erősítette, hogy zajlik az egyetemi élet. Ahol a tanárok és a diákok is megmutathatták azokat a képességeiket, amelyek az órán nem feltétlenül nyerhettek teret. Most már nem csak beszélünk minderről, hanem meg is valósítjuk.

Kép: Lovas BertalanKép: Lovas Bertalan

A pénteken kettő órakor kezdődő színházi konferencia első előadója Balatoni Mónika, aki 2050-be repíti az érdeklődőket, ugyanis a színházak jövőjéről fog beszélni, rendkívül izgalmas előadásnak ígérkezik. De szó lesz a drámairodalom helyzetéről is, Nagy András „Dráma van”, töprengés a kortárs magyar drámairodalom helyzetéről címmel osztja meg gondolatait, tapasztalatait. A Pannon Színitanoda egyetemi csoportja a szombati nap zárásaként műsorra tűzi Szabó Borbála, Nincsenapám, seanyám című drámáját. Jómagam a középkori ír énekmondók művészetéről beszélek, de számos egyéb színes programpont lesz.

Reményeim szerint a hétvégi rendezvény sikeres főpróbája lehet a további színházi találkozóknak, és a régi szakestek hangulatát tudjuk előidézni.”

A rendezvény megvalósulását a Veszprém - Balaton 2023 teszi lehetővé,
a PASZTA (Pannon Színitanoda) közreműködésével.

Szabó Eszter
további cikkek
Hangjegyekkel emlékezni Brusznyai Árpádra, díjakkal ápolni a szellemiségét koncert Hangjegyekkel emlékezni Brusznyai Árpádra, díjakkal ápolni a szellemiségét Szombaton este tartották a Pannon Egyetem Alulájában Veszprém egyik hagyományos koncertjét, a Brusznyai-emlékhangversenyt, amivel nemcsak a város 56-os mártírjára emlékeztek, hanem az ő szellemiségét ápolva a Brusznyai-díjjal a város egyik pedagógusát és tehetséges diákját is elismerték. tegnap 16:22 Nagykarcsi 75 éves közélet Nagykarcsi 75 éves Csütörtök délután különleges születésnapi beszélgetésre került sor a Művészetek Háza Veszprém S-Stúdiójában. Az est főszereplője Nagy Károly, vagy ahogy Veszprémben szinte mindenki ismeri: Nagykarcsi (így egyben) volt, a város kulturális életének meghatározó alakja, a Művészetek Háza Veszprém alapító igazgatója, népművelő, rendezvényszervező, közösségteremtő. 2026. január 9. 15:11 Új, multifunkcionális légtisztító technológiát fejlesztett a Pannon Egyetem közélet Új, multifunkcionális légtisztító technológiát fejlesztett a Pannon Egyetem Új, multifunkcionális beltéri levegőtisztító rendszert fejlesztett a Pannon Egyetem nemzetközi együttműködésben. A projekt célja egy olyan innovatív, beltéri használatra szánt levegőtisztító berendezés kifejlesztése volt, amely egyszerre képes a levegőben található káros vegyi anyagok lebontására, a szálló por kiszűrésére és a kórokozók elpusztítására, mindezt energiatakarékos, látható fényen működő technológia segítségével. 2025. december 19. 16:50

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.