Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
15°C
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
15°C

Elhunyt dr. Lengyel Zsolt, a Pannon Egyetem egykori dékánja

2022. március 10. 12:32
Dr. Lengyel Zsolt a Pannon Egyetem korábbi dékánja, a Magyar és Alkalmazott Nyelvtudományi Intézet jogelődje, az Alkalmazott Nyelvészeti Tanszék alapítója március 9-én hunyt el.

Az egyetem az alábbi megemlékező írással tudatta a gyászhírt minden egyetemi polgárral.

Dr. Lengyel Zsolt 1992-ben érkezett az akkori Veszprémi Egyetem Tanárképző Karára azzal a céllal, hogy létrehozza a kar második szervezeti egységét, az Alkalmazott Nyelvészeti Tanszéket. A szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskola egykori tanára a tőle megszokott, rá annyira jellemző lendülettel, dinamizmussal fogott munkához, amelynek eredményeként számos új tanszék létesült akkor is, amikor dékánként felelt a kar szakmai fejlődéséért 1998-2002 között.

Számtalan szakmai siker fűződik nevéhez, amely sikerek mind a Tanárképző, később Modern Filológiai és Társadalomtudományi Kar szellemi gazdagodásához vezettek, valamint az országos és nemzetközi ismertséget és elismertséget hozták el a kar és az egyetem számára.

Dr. Lengyel Zsolt kezdeményezésére dolgozták ki a Pannon Nyelvvizsgarendszert, indították el az ERIH+ listás Alkalmazott Nyelvtudomány című akadémiai folyóiratot, az ő felügyeletével szervezték  évente a Pszicholingvisztikai Nyári Egyetemet, amely népszerűségének köszönhetően külföldi professzorok részvételével tudtak doktori iskolát alapítani. Tudományos és szakmai közéleti tevékenységét az egész ország nyelvésztársadalma ismerte és elismerte. A magyarországi pszicholingvisztikai kutatások úttörője, gyermeknyelvkutató, számos egyetemi jegyzet szerzője. A Gyermeknyelv című könyvét nívódíjjal jutalmazták. Az ország több egyetemén oktatott meghívással, a Nyelvvizsgát Akkreditáló Testület elnöke volt, több doktori iskolában vezetett témát.

Az igényes, kritikus, szakmailag szigorú professzorban egy melegszívű, segítőkész embert ismertek meg a kollégái. Egy olyan embert, aki felelősnek érezte magát munkatársai előrehaladásáért is. Az MFTK-n dolgozó, alkalmazott nyelvészetből doktorált kollégák dr. Lengyel Zsolt bíztatására és aktív tevőleges hozzájárulásával szerezték meg tudományos fokozatukat.

Számára a gyermekek, a család volt mindenkor a legfontosabb. Munkatársai problémáira mindig érzékeny volt, minden esetben támogatta őket a rendelkezésére álló eszközökkel.

vehir.hu

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.