2022. december 6.
//
Miklós névnap

A hajmáskériek tudják, milyen a becsületért és igazságért kiállni

Hajmáskéren péntek este tartották az 1848-as szabadságharcra megemlékező ünnepséget. A rendezvényen Ovádi Péter, országgyűlési képviselő kiemelte, 1848-ban az ország népe együtt mozdult meg a függetlenségük kiharcolásáért, függetlenül származásuktól és társadalmi rangjuktól.

Az ünnepséget a település művelődési házában tartották, ahol hagyományosan a Hajmáskéri Gábor Áron Általános Iskola tanulói adtak előadást a megjelenteknek.

A rendezvényre hivatalos volt Ovádi Péter, a térség országgyűlési képviselője is, aki beszédében felidézte Hajmáskér település hagyományos katonai múltját. Mint fogalmazott, a hajmáskériek a hagyományaikkal jól ismerik azt, milyen az, amikor a becsületért, a saját rendíthetetlen igazunkért kell kiállni. 1848-ban pontosan ez a mentalitás volt az, amit ők minden nap képviselnek, ez volt az, ami felébresztette az egész országot és elődeink egyszerre mondtak nemet egy idegen hatalom önbíráskodására a nemzetünk felett. A parasztoktól a tábornokokig, de akár egy egyszerű költő is ugyanazzal a lángoló szívvel kelt fel a szabadságért, fogalmazott.

A szabadságharc kapcsán elmondta, nem csupán egy bátor katonai kiállás volt a kor európai szuperhatalmával szemben. Annál sokkal több, egy mélyről feltörő jelzés, hogy a magyarságnak nem lehet ismérve az, hogy idegen hatalmak uralkodjanak rajta.

„Mindaz pedig, ami a szabadságharc végkimenetelét illeti, már csak a történelemkönyvek hasábjaira tartozik. Hiába verték le a császári seregek a szabadságharcot, a magyarság ismét, nem először, és mint jól tudjuk, nem utoljára emelete fel a hangját a függetlenségért, üzenve a kor zsarnoki rendszereinek és üzenve az utókornak, nekünk, hogy soha, semmilyen körülmények közt a magyarság nem hagyja, nem hagyhatja, hogy szolgasorba taszítsák” - zárta gondolatait Ovádi Péter.

vehir.hu
Kovács Bálint