Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 18. Sándor
Veszprém
13°C
2026. március 18. Sándor
Veszprém
13°C

Ünnepélyes keretek között adták át a megújult Sólyi református templomot

2022. március 20. 16:53
Vasárnap délelőtt az istentisztelettel egybekötve ünnepélyes keretek között adták át a megújult református templomot.

Az ország egyik legrégebbi templomát a hagyomány szerint I. István építtette a 11. század elején Koppány sólyi legyőzésének emlékére, feltehetően előzetes fogadalmát teljesítve. A templomot a 16. század végétől a református közösség használja.

Bikádi László lelkész szerint a most megújult templom valójában ezer évnyi hitnek, és ezer évnyi alázatnak köszönhető. Bízik abban, hogy még sok nemzedék hite fogja tartani a templomot. Bikádi köszönetet mondott mindazoknak, akiknek a támogatása nélkül nem sikerült volna.

A hetvenhét férőhelyes református templom felújításában nagyon sokan közreműködtek, Bikádi a politikusoknak is köszönetet mondott, akik nem csak szavakkal, de tettekkel is az ügy mellé álltak.

Ovádi Péter országgyűlési képviselő beszédében az ünnep mibenlétét fejtegette, hiszen a templom megújításával valójában a közös múltat és a jövőt is méltatjuk. Hangsúlyozta a közösséget összetartó hagyományok és a közös kultúra fontosságát. A stabil hit rendkívül erős alap, amelynek jelképe a templom, Isten háza.

Ovádi kiemelte, a kormány támogatóan fordul a keresztény egyházak felé, majd megköszönte Bikádi László lelkésznek a kitartást, és, hogy szívükön viseli a térség sorsát, ápolják a keresztény hagyományokat.

Szabó Eszter
Kovács Bálint
további cikkek
Olimpikonokat és sportlegendákat hívhatunk ki a szombati Kihívások Napján közélet Olimpikonokat és sportlegendákat hívhatunk ki a szombati Kihívások Napján Március 21-én Veszprém és a Balaton régió történetének egyik legaktívabb napjára készül. A Veszprém-Balaton Európa Sportrégiója 2026 programsorozat kiemelt eseményeként érkezik a Kihívások Napja , ahol nemcsak négy világrekord megdöntése a cél , hanem az is, hogy a bátor jelentkezők testközelből mérkőzzenek meg a hazai sportélet legnagyobb csillagaival. ma 17:09 Véget ért a téli üzem a Magyar Közútnál, elindultak a tavaszi-nyári fenntartási munkák közélet Véget ért a téli üzem a Magyar Közútnál, elindultak a tavaszi-nyári fenntartási munkák Március 15-én véget ért a téli üzem a Magyar Közút Nonprofit Zrt.-nél, a szakemberek a nyári üzemrend szerint folytatják a munkát, de március végéig mérnökségenként legalább egy, síkosságmentesítésre alkalmas eszközökkel felszerelt gépet továbbra is bevetésre készen tartanak. ma 16:32 Szintet lép a raklapgyártás: Csúcstechnológiás automatizálással bővít a Waller Furnér Kft. támogatott tartalom Szintet lép a raklapgyártás: Csúcstechnológiás automatizálással bővít a Waller Furnér Kft. Folyamatos fejlesztések, javuló munkakörülmények és milliméterpontos minőség – röviden így jellemezhető a Waller Furnér Kft. idei éve. Waller Istvánnal, a cég vezetőjével beszélgettünk a hamarosan érkező új automata gépsorról, a megnövekedett gyártási kapacitásról, valamint egy olyan új, komplex tetőszerkezeti elemről, amely legóként könnyíti majd meg a szakemberek helyszíni munkáját. ma 11:38

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.