2023. június 6.
//
Norbert névnap

Megtisztították az erdőt

Illegális hulladékhalmokat számoltak fel a 73-as út mentén a Bakonyerdő és a kormányhivatal munkatársai kedden.

Szemétgyűjtő akciót szervezett keddre a Balaton-felvidéki erdők nagy részét kezelő Bakonyerdő Zrt. Az állami erdőgazdaság március 21., az erdők nemzetközi napja és április 22., a Föld napja között intenzív hulladékmentesítést folytat, ennek keretében takarították ki a cég munkatársai a 73-as út melletti erdősávokat is kedden, ehhez a kezdeményezéshez pedig a Veszprém Megyei Kormányhivatal munkatársai közül is többen csatlakoztak.

Varga László és Takács SzabolcsVarga László és Takács Szabolcs

A helyszínen Takács Szabolcs kormánymegbízott és Varga László, a Bakonyerdő vezérigazgatója sajtótájékoztatót is tartottak egy nagyobb kupac lom mellett. Az úttesttől néhány méterre, az útszéli növényzet takarásában kanapék, elektronikai hulladék maradványai csúfítják az erdőt. Mint megtudtuk, ez is a hulladékukat illegálisan kiszórók egyik népszerű célpontja, sajnos a lom halom hamar "újratermelődik". 

A kirándulók, erdőjárók közül szerencsére sokan partnerek a környezet megóvásában. Számukra hasznos lehetőség a Hulladékradar nevű, IOS-re és Androidra is elérhető alkalmazás, amelyen keresztül cím vagy helyszínleírás segítségével jelenthető a hatóságnak az illegálisan lerakott hulladék. Takács Szabolcs hangsúlyozta, hogy minden bejelentést kivizsgálnak, a hulladék eltakarítására pedig – mivel az illegális szemetelőket gyakran nehéz nyakon csípni – a terület tulajdonosát szólítják fel. Az alkalmazás elindtása óta, az elmúlt egy évben 471 bejelentés érkezett több mint száz tonna hulladékról – ebből 130 bejelentés innen, a Balaton-felvidékről származott. Egyébként egyre több helyen törekednek arra is, hogy a bűnösöket elkapják, például kamerák telepítésével, melyek felvételeiről leolvasható a szemetelők rendszáma is.

A legjobb persze az lenne, ha ilyen akciókat egyáltalán nem kellene szervezni, és az emberek megfelelően használnák a hulladék lerakására rendelkezésre álló lehetőségeket. Hogy mi járhatott azok fejében, akik felpakolták megunt kanapéjukat az utánfutóra, majd a hulladékudvar helyett az erdőbe hajtottak vele, azt józan ésszel nehéz belátni.

Schöngrundtner Tamás

További cikkek

Látványos újítás miatt volt félpályás lezárás a Viadukton
Látványos újítás miatt volt félpályás lezárás a Viadukton
Megkapja a neki járó fényt Veszprém egyik ikonikus látványossága, a Viadukt, de mellette a Városháza, a Tűztorony és a Hősök kapuja is fényesebb lesz hamarosan.
A dió egy csoda! – 10 tudományosan igazolt egészségügyi hatás
A dió egy csoda! – 10 tudományosan igazolt egészségügyi hatás
Mutatunk pár érdekességet a dióról, hogy mi minden rejlik egy kemény csonthéj mögött.
Mit tehet Olaszország, hogy ne nyelje el a tenger Velencét?
Mit tehet Olaszország, hogy ne nyelje el a tenger Velencét?
Az emelkedő tengerszint és a város süllyedő alapja nagy veszéllyel fenyeget. Olaszország nem szeretné, hogy a várost örökre elnyelje a tenger, így a katasztrófa elkerülése érdekében különböző szabályozásokat vezetnek be, és ötletekkel állnak elő.
Veszprémben találkoztak Európa fiataljai
Veszprémben találkoztak Európa fiataljai
Öt országból érkeztek középiskolás fiatalok az Európai Parlament Nagykövet Iskoláinak regionális nemzetközi találkozójára Veszprémbe, amit június 1. és 3. között tartanak.
Óvatosan, még a végén egyet kell érteni a kormánnyal!
Óvatosan, még a végén egyet kell érteni a kormánnyal!
A legutóbbi városi közgyűlésen volt egy vita, majd egy szavazás, ami egységesíthette volna a kormánypárti és ellenzéki képviselőket, egyszóval egyöntetűen a veszprémi döntéshozókat. Fontos kérdésben ilyen utoljára az EKF pályázat benyújtásakor történt, de az ukrán háború ellen felszólaló békepárti nyilatkozat elfogadása nem ugrotta meg a szintet. Véleménycikk egy közgyűlési vita margójára.