Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Zöldparlamenti ülést tartottak diákokkal

2022. április 27. 14:00
Hetedik alkalommal rendezte meg Bakony-Balaton Környezetvédelmi Oktatóközpont Egyesület (BABAKO) a Diák Zöldparlamentet Veszprémben szerdán az általános és középiskolások bevonásával.

A Zöld Diákparlament a fenntarthatóságra nevelés legnagyobb, kétévente megrendezett fóruma, melynek központjában ezúttal az egyéni, a kisközösségi és a társadalmi felelősségvállalás állt a középpontjában. A parlament ülésére meghívást kap a Veszprémi Tankerületi Központ minden veszprémi köznevelési intézménye, hiszen ahogy Szűcs Attila, a BABAKO elnöke is fogalmazott, a fenntartható társadalmi és gazdasági fejlődés alapja a környezettudatos és pozitív közösségi magatartásformák elsajátítása, amelynek legfontosabb időszaka az óvodáskortól a felnőtté válásig tartó időszak.

A program az önkormányzat kiemelt támogatásával valósult meg, amelytől szintén nem idegen a zöld gondolkodás. „A fő célunk az, hogy a mostani környezeti állapotot minimum fenntarthatóvá tegyük, de még inkább szeretnénk, ha folyamatosan javítani is tudnánk rajta” – mondta el Brányi Mária alpolgármester köszöntőjében. Az elmúlt években ezt több program is segítette olyan partnerekkel közösen, mint a Pannon Egyetem Környezetmérnöki Intézete, a BABAKO, a Csalán Egyesület vagy éppen a Kör Alapítvány, a tevékenységek pedig három fő irányvonal mentén alakultak: a klímastratégia, a fenntartható városi közlekedés és a városi zöldstratégia mentén. Az erőfeszítéseknek köszönhetően Veszprém többször nyerte el a Klímasztár díjat, valamint a Virágos Magyarország versenyben is eredményesen szerepelt.

Jelenleg két fő kiadvány segíti a munkát, a klímaadaptív gyepgazdálkodásról szóló anyag és a nemrégiben megjelent Veszprémi fák és bokrok, továbbá az olyan városi rendezvények is fontos szerepet töltenek be, mint a Fenntarthatóság mindenKOR és a mobilitási hét.

Szauer István, a BABAKO és a diákparlament törekvéseit kezdetektől támogató Veszprémi Tankerületi Központ igazgatója arról beszélt, öröm látni, hogy vannak a környezetvédelem iránt elkötelezett fiatalok, különösen manapság, amikor nem állunk túl jól. A világjárvány rendkívül megnövelte az egyszer használatos eszközök számát, talán ennél is nagyobb problémát jelent azonban a szomszédunkban zajló háború, ami egyszerre jelent szellemi és fizikai környezetszennyezést. Hiszen a harcok közepette pillanatok alatt pusztulnak el a környezet védelmében óriási szerepet játszó fák, amiket letarolnak a tankok, vagy gondoljunk a robbanások során a levegőbe kerülő füstre, mérgező gázokra. Egy ilyen helyzetben csak veszteni lehet. A tankerületi igazgató ezért arra kérte a fiatalokat, a jövőért és a bolygóért vívott harcukba vonjanak be minél többeket és a fizikai környezet megóvása mellett a szellemire is koncentráljanak.

A részvételben sokat segíthet a PontVelem Nonprofit Kft. által hét éve elindított Fenntarthatósági Témahét, amelybe a Kárpát-medence összes iskoláját igyekeznek bevonni annak érdekében, hogy minél részletesebb ismeretekkel gazdagodjanak a fiatalok a fenntarthatóságról és a környezetvédelemről. Az idei témahát négy kiemelt témaköre a víz, az egészségvédelem, a felelős fogyasztás és a hulladékgazdálkodás, melyekről a szervezet által összeállított anyagok segítségével tanulhatnak többet a fiatalok a tanórák keretében. Emellett az idén résztvevő közel 1800 iskolának lehetősége nyílik szakértőket is meghívni az intézményekbe, valamint külsős helyszíneken megismerni, egy-egy területen – pl. az erdészetben, vízgazdálkodással foglalkozó szervezeteknél – miként zajlanak a fenntarthatósági törekvések, továbbá elérhető a Zöld Föld nevű tankönyv is, amelyből választható tárgy keretében tanulhatnak a diákok az iskolákban – mondta el Matolcsy Miklós, a PontVelem ügyvezető igazgatója.

A diákparlament ülésén a fiatalok részletesebb információkat kaphattak Veszprém karbonsemleges törekvéseiről, a fesztiválok és a művészet fenntarthatóvá tételéről és a vízgazdálkodásról is, valamint az intézmények maguk is bemutathatták saját projektjeiket.

Fotók: Egyed Melinda

Bertalan Melinda

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.