Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Új öltöző segíti az Öskü FC törekvéseit a megyei labdarúgó-bajnokságban

2022. május 2. 9:39
Új öltözővel bővült az ösküi futball infrastruktúrája, amit vasárnap délután, a megyei II. osztályú labdarúgó-bajnokság rangadója előtt avattak fel a településen. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

Öskü még tavaly nyert el egy belügyminisztériumi pályázatot, amelynek köszönhetően lehetősége nyílt a településnek, hogy felújítsa a futballpályája melletti öltözőt.

A 20 millió forintos beruházásból így 17 milliót a pályázat finanszírozott, mostanra pedig elkészült a vadonatúj épület és már csak a környezet rendezése van hátra, de a csapat már így is birtokba vehette a létesítményt.

Vasárnap délután, amikor Öskü, aki jelenleg a második helyet foglalja el a megyei II. osztályú labdarúgó-bajnokság tabelláján az éllovas Csabrendeket fogadta, a mérkőzés előtt pedig megtörtént az öltöző felavatása is.

Finta Péter, Ovádi Péter és Ángyán TamásFinta Péter, Ovádi Péter és Ángyán Tamás

Az ünnepségen Ángyán Tamás, Öskü polgármestere megköszönte mindazoknak, akik támogatták a települést ebben a fejlesztésében, többek közt Ovádi Péter, országgyűlési képviselőnek, valamint Finta Péter, az MLSZ Veszprém megyei igazgatósága vezetőjének.

Ovádi Péter az ünnepségen azt mondta, Öskün szemmel látható a töretlen fejlődés, aminek egy újabb bizonyítéka a most átadott öltözőegység is. Mint fogalmazott, immáron az infrastruktúra is felnőtt az ösküi futballhoz, a képviselő reményei szerint pedig az Öskü FC hamarosan már a megye i-ben fog szerepelni.

Az ünnepségen az egyházi felekezetek képviselői is megáldották az épületet, majd kezdetét vette a forduló rangadója a pályán, amit végül a vendég Csabrendek nyert meg 1-0 arányban.

Hajas Bálint
Kovács Bálint
további cikkek
Orbán Viktor: ha az országnak szüksége van ránk, akkor ránk lehet számítani közélet Orbán Viktor: ha az országnak szüksége van ránk, akkor ránk lehet számítani Az a dolgunk, hogy készen álljunk, ha az országnak szüksége van ránk, akkor ránk lehet számítani - mondta Orbán Viktor a Somogy vármegyei Kötcsén szombaton. ma 15:48 Mozgalmas ősz jön a Laczkó Dezső Múzeumban – sport, ’56, szabadegyetem és advent is szerepel a programban kultúra Mozgalmas ősz jön a Laczkó Dezső Múzeumban – sport, ’56, szabadegyetem és advent is szerepel a programban Sűrű hónapok elé néz a Laczkó Dezső Múzeum. Az intézmény ősszel a Múzeumok Őszi Fesztiváljához is csatlakozik, de emellett kiállításokkal, tárlatvezetésekkel, sportos és családi programokkal, könyvbemutatókkal, konferenciákkal és adventi eseményekkel is készül. A következő időszak terveiről Szanyi Brigitta múzeumigazgató beszélt a múzeum pénteki sajtótájékoztatóján. ma 7:44 Megszűnhetnek a megyei önkormányzatok? Éles reakciót kapott Magyar Péter a bejelentésére közélet Megszűnhetnek a megyei önkormányzatok? Éles reakciót kapott Magyar Péter a bejelentésére Értetlenül fogadta a Megyei Önkormányzatok Országos Szövetsége (MÖOSZ) Magyar Péter miniszterelnök parlamenti bejelentését a megyei önkormányzatok – és ezzel együtt a Veszprém Vármegyei Önkormányzat – esetleges megszüntetéséről. A szövetség szerint a tervezet nem szakmai, hanem politikai döntés, amely súlyos stratégiai hiba lenne, és veszélybe sodorhatja a térségi fejlesztéseket, valamint az uniós források lehívását is. tegnap 15:12

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.