Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Az Év kutatóhelye díjat vehetett át a Veszprém Megyei Levéltár

2022. május 6. 4:00
A díjat eredetileg 2020-ban ítélték oda az intézménynek, de a járvány miatt végül most, az I. Veszprémi Levéltári Napon vehette át azt.

Első alkalommal tartott Levéltári Napot a Veszprém Megyei Levéltár csütörtökön a Gizella Napok keretében, ahol a környékbeli megyék levéltárait egy szakmai találkozóra, a lappangó források iránt érdeklődőket pedig egy nyilvános konferenciára invitálták. Boross István igazgató elmondta, bár évről évre szerveztek tudományos konferenciákat korábban is, ilyen jellegű eseményre eddig nem került sor az intézmény keretei között.

Boross István igazgató Ari Ilonától vehette át a díjatBoross István igazgató Ari Ilonától vehette át a díjat

A napnak nem csak ez volt az egyetlen különlegessége: ekkor adták át a Magyar Családtörténet-kutató Egyesület által alapított az Év Kutatóhelye Díjat is, melyet még 2020-ban szavaztak meg az intézménynek, ám a járvány miatt csak most adták át. A tizenegy éve működő szervezet 2011 óta ítéli oda a díjat a közönség visszajelzései alapján legjobbnak tartott kutatóhelyeknek, legyen az levéltár, könyvtár vagy éppen civil szervezet.

Ari Ilona, az egyesület elnöke elárulta, bár a tíz évvel ezelőtti viszonyokhoz képest jelentősen megváltozott a családtörténeti kutatások módszere, az online adatbázisoknak köszönhetően közvetettebb lett a kapcsolat a dokumentumokat kezelő szervezetek és a kutatók között, a levéltáraknak és a sokszor önkéntes munkával létrehozott adatbázisoknak még mindig fontos szerepe van. A veszprémi levéltár munkatársai pedig a visszajelzések alapján egyértelműen példamutató munkát végeznek és dicséret illeti a segítőkészségüket, amivel a kéréseket kezelik. Egy lelkes csapat dolgozik itt, akik mindig készen állnak teljesíteni a kéréseket, a közönséggel pedig szorosabb kapcsolatot ápolnak” – méltatta az intézmény munkatársait Ari Ilona.

Porga Gyula polgármester a díj kapcsán megjegyezte, azt, hogy a levéltár magas szinten végzi alapfeladatát, bizonyítják a szakmai díjak, ugyanakkor egy közönségdíj legalább olyan fontos elismerés. Mert azt is jelzi, hogy a levéltár a város közéletének ütőerén tartja a kezét, élő tevékenységet végez és nem egy falakkal körülzárt vár. Ez pedig azért is fontos, mert egy városi közösség csak akkor tud erős lenni, ha a nagy egységek harmonikusan működnek együtt – nem véletlen, hogy a tömegszórakoztató események mellett egy ilyen szakmaibb program is megjelenik a Gizella Napokon.

Az Év Kutatóhelye Díj mellett nemrégiben egy másik díjat is elhozhatott egyébként a levéltár: az Összetört emlékezet. Veszprém első világháborús veszteségei levéltári források tükrében című munka az Év Levéltári Kiadványa díjon második helyezést ért el.

Az Összetört emlékezet című kiadvány, melyért Karika Tímea felelt, szintén díjat kapottAz Összetört emlékezet című kiadvány, melyért Karika Tímea felelt, szintén díjat kapott

A levéltári nap folytatásában a résztvevők mélyebben is betekinthettek történelmi örökségünkbe a lappangó források segítségével, melyek akár újraírhatják az ismereteinket a veszprémi zsidó közösségről, emellett szó esett többek között a Tanácsköztársaság veszprémi történéseiről, a Lechner testvérek visszaemlékezéseiről és a Perczel családról is.

Bertalan Melinda
Domján Attila
további cikkek
„Ma is megállok a padnál, ahol régen éjjelente aludtam” közélet „Ma is megállok a padnál, ahol régen éjjelente aludtam” A Veszprémi Érseki Főiskolán közönségtalálkozóval egybekötött filmvetítést szerveztek. A Szabadító című dokumentumfilm rávilágít, a bűnözés és a drogok világából van kiút. tegnap 18:14 Miért olyan jók az osztrákok borászatban? bor Miért olyan jók az osztrákok borászatban? Elcsépelt közhelynek tűnik, mégis van igazságtartalma, hogy a magyar borok világhíresek… Magyarországon. Ezzel szemben a sógorok pincészeteiben készült borok a világ szinte bármelyik szegletében felbukkannak elegánsabbnál elegánsabb éttermekben és borbárokban. Csütörtök este a veszprémi Wine&Vinyl hagyományos borklubjában Ausztria borai kerültek terítékre, ráadásul az egyik legilletékesebb személy tolmácsolásában. A Zöld veltelini és a Rajnai rizling társaságában pedig kiderült, mit lenne érdemes ellesni egykori monarchiabeli társunktól. tegnap 12:21 Nem volt közömbös a csend kultúra Nem volt közömbös a csend Február harmadikán a veszprémi Hangvillában Cseh Tamás emlékesttel ünnepelték a Magyar Kultúra Napját. A Csönded vagyok című teltházas este végén álló tapssal fejezte ki háláját a közönség. Véleménycikk és köszönetnyilvánítás a tizenkettedik sorból. 2025. február 7. 11:04 A Veszprémi Petőfi Színház Őze Áron rendezésében mutatja be a Lila ákácot kultúra A Veszprémi Petőfi Színház Őze Áron rendezésében mutatja be a Lila ákácot Szép Ernő történetét február hetedikén láthatja először a közönség a Veszprémi Petőfi Színházban. A premier előtti napokban Őze Áron rendezővel beszélgettünk, aki elmondta, mindenkinek ajánlja az előadást, aki volt már valaha szerelmes. Annak is, aki még nem volt, de szeretne az lenni. És persze annak is, aki épp most szerelmes… 2025. február 6. 22:03

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.