Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Ismét megszervezték az országos szemétszedő akciót

2022. május 6. 15:10
Tizedik alkalommal rendezik meg Magyarország legnagyobb közösségi szemétszedő akcióját TeSzedd! néven május 2. és 8. között.

Az országos akcióhoz számos településen csatlakoztak önkéntesek, akik egy online felületen előzetesen regisztrálva választhattak a meghirdetett helyszínek között. A meghirdetett program szerint a szemétszedők kizárólag olyan hulladékot gyűjthetnek, ami a testi épségüket és egészségüket nem veszélyezteti – így például építési hulladékot, gyógyszereket, autó akkumulátort, elektronikai berendezéseket nem, minden olyan dolgot viszont igen, ami gumikesztyűvel biztonságosan felszedhető és szemeteszsákban elszállítható. Mivel az eldobált hulladék jellemzően szennyezett, így nem újrahasznosítható, tehát mindent egy zsákba, nem szelektíven helyeznek el az önkéntesek. Tavaly országosan közel háromezer tonna illegálisan lerakott hulladékot gyűjtöttek össze az akció keretében.

Veszprémben és környékén is több helyszínen csatlakoztak a kezdeményezéshez, nem egy esetben politikusok is gumikesztyűt ragadtak. Ovádi Péter parlamenti képviselő Szentgálon csatlakozott az önkéntesekhez. Úgy nyilatkozott: fontosnak tart minden, a környezetünk megóvását célzó kezdeményezést. Örömét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy Szentgál minden ilyen célú programhoz kapcsolódik – az önkéntesek találkozóhelyén, a Herceggyöp téren például az országfásítási akció során elültetett fák sorakoznak az út mentén. A képviselő hozzátette: választókörzetében elindította az “Unokáink fája” programot, mellyel azt szeretné elérni, hogy ne csak a jelenben tartsunk rendet és tisztaságot magunk körül, hanem alapozzuk meg a következő nemzedékek számára is a lehetőséget, hogy egészséges környezetben élhessenek.

A Fidesz-KDNP veszprémi önkormányzati frakciójának több képviselője is a tettek mezejére – és a Cserepes utca fái közé – léptek. Bázsa Botond, Brányi Mária, Csik Richárd, Halmay Gábor, Kovács Áron, Pálinkás Roland, Sótonyi Mónika és Stigelmaier Józsefné ezt a területet tisztították meg.

vehir.hu
Domján Attila
Kovács Bálint
további cikkek
Keddtől lehet regisztrálni az idei TeSzedd! hulladékgyűjtő akcióra Keddtől lehet regisztrálni az idei TeSzedd! hulladékgyűjtő akcióra Idén tizenkettedik alkalommal valósul meg a TeSzedd!, az ország legnagyobb szemétszedési programja. Az önkéntesek keddtől jelentkezhetnek az április 22-én kezdődő eseményre, melynek során megtisztítják a szűkebb-tágabb környezetüket a környezetkárosító és a tájképet is romboló, illegálisan elhelyezett hulladéktól. 2024. április 2. 10:41 Ugrálhatnak örömükben az iskolába visszatérő gyerekek Cholnokyváros Ugrálhatnak örömükben az iskolába visszatérő gyerekek Újrafestették a Cholnoky iskola előtt megkopott ugróiskolát, így az megszépülve, élénk színekkel fogadja a tanévet megkezdő gyerekeket.  2023. augusztus 29. 21:26 Így látnak minket, veszprémieket az európai fiatalok Ragyogók Így látnak minket, veszprémieket az európai fiatalok Sokszor és sokat beszéltünk már a veszprémi közösségről, a város vízióiról és arról a képről, amit meg szeretnénk mutatni magunkból Európának a kulturális főváros cím birtokában. Most húsz külföldről érkezett fiatal vall ugyanezekről, akik három héten keresztül voltak az EKF önkéntesei. Cikkünkből kiderül, melyik szeteotípiák igazolódtak be és melyeket dőltek össze a külföldiek szemében a veszprémiekről. 2023. augusztus 5. 12:10 Üdvözlet Tartuból - egy veszprémi lány segíti az észt EKF-programot önkéntesség Üdvözlet Tartuból - egy veszprémi lány segíti az észt EKF-programot Eck Izabella már több, mint négy hónapja él Észtországban, Tartuban. A fiatal veszprémi lány nem csak világot látni utazott el a balti országba, annál egy sokkal fontosabb feladata van, a tartui Európa Kulturális Főváros programban vesz részt önkéntesként. Kulturális tapasztalatokról, az észt emberekről és mindennapokról, valamint az ottani EKF-programról is beszélgettünk vele. 2022. június 6. 13:15

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.