Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 18. Sándor
Veszprém
13°C
2026. március 18. Sándor
Veszprém
13°C

Több és rendezettebb parkolóhely a Vetési környékén

2022. június 9. 11:00
A Kemecse utca és környékének parkolási fejlesztéséről tartott lakossági fórumot Csík Richárd, önkormányzati képviselő a városrészben élőknek. A fórumon a képviselővel együtt véleményezhették az érintett veszprémiek az elkészült terveket, valamint választ kaptak több kérdésükre is.

A Kemecse utca, valamint a környező részek parkolási helyzetéről közel egy éve volt az első lakossági fórum, ott a városrész önkormányzati képviselője, Csík Richárd elmondta, nekilátnak elkészíteni a terveket egy rendezettebb, a mostaninál több parkoló kialakítására.

A tervezési folyamat most ért véget, azt pedig, hogy egy évre volt szükség mindehhez a képviselő azzal indokolta egyrészről, hogy jelenleg annyi fejlesztés zajlik a városban, hogy a tervezők le vannak terhelve. Másrészről pedig többször módosították a terveket, hogy megfeleljen annak az egyik alapvető kritériumnak, hogy nem csökkenhet a már meglévő parkolóhelyek száma.

Az újratervezést követően szerda délután a lakossági fórumon már egy 74 férőhelyes parkoló terveiről tudott beszámolni a képviselő, amit be is mutatott a megjelent városrészi lakosoknak.

Itt elhangzott, hogy a parkolóhelyek bővítésének tervezésekor figyelembe vették, hogy továbbra is párhuzamosan lehessen közlekedni, valamint jelentős fakivágásokkal sem számolnak, összesen 3 fát távolítanak el, mindegyike öreg és beteg már.

A tervek jelenleg arra várnak, hogy beadják őket engedélyeztetésre, viszont ezt megelőzően a képviselő elmondása szerint mindenképpen véleményeztetni szerette volna az érintett lakosokkal.

A fórumon egyébként pozitív fogadtatása volt a koncepciónak, de ezen kívül több aktuális téma is felmerült. Többek közt a Vetési Albert Gimnázium kapcsán, pontosabban az intézmény és a környéken élők parkolási lehetőségeinek kapcsolatáról. Igényként megfogalmazódott, hogy rendezvényekkor – sportesemény, vagy szülői értekezlet – nyissák meg az iskola parkolóját is, mert így kevésbé terhelik az ide érkezők a többi parkolót. Ezekre a felvetésekre az iskola vezetését képviselő Szűcs Attila, igazgató is nyitott volt.

Ami hosszabb távú elképzeléseket illeti, Csík Richárd elmondta, mivel az Egry lakótelep folyamatosan fiatalodik és sok kisgyermekes család telepedik le ezen a környéken, szeretné játszótérrel bővíteni a szabadtéri lehetőségeket az említett parkoló végén, amit a lakosok is támogattak, a képviselő pedig elmondta, dolgozni fog ennek megvalósításán.

vehir.hu
további cikkek
Szintet lép a raklapgyártás: Csúcstechnológiás automatizálással bővít a Waller Furnér Kft. támogatott tartalom Szintet lép a raklapgyártás: Csúcstechnológiás automatizálással bővít a Waller Furnér Kft. Folyamatos fejlesztések, javuló munkakörülmények és milliméterpontos minőség – röviden így jellemezhető a Waller Furnér Kft. idei éve. Waller Istvánnal, a cég vezetőjével beszélgettünk a hamarosan érkező új automata gépsorról, a megnövekedett gyártási kapacitásról, valamint egy olyan új, komplex tetőszerkezeti elemről, amely legóként könnyíti majd meg a szakemberek helyszíni munkáját. ma 11:38 Rekorddal zárta a felvételi jelentkezési időszakot a Pannon Egyetem közélet Rekorddal zárta a felvételi jelentkezési időszakot a Pannon Egyetem Minden eddigi eredményét megdöntve, kiemelkedő sikerrel zárta a 2026-os általános felvételi eljárás jelentkezési időszakát a Pannon Egyetem – közölte az intézmény. ma 10:03 A magyarok maradtak az utolsó poroszok közélet A magyarok maradtak az utolsó poroszok Vajon tényleg a magyarok lennének az utolsó poroszok, akik még hisznek egy olyan dolgos és precíz Németországban, amely talán már a németek számára is csupán a múlt emléke? A Mathias Corvinus Collegium veszprémi képzési központjának legutóbbi előadásán Bauer Bence, a Magyar Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója rántotta le a leplet a Németországot feszítő mély társadalmi, politikai és gazdasági ellentmondásokról, megvilágítva azt a folyamatot is, amelynek során hazánk egyfajta nyugodt menedékké vált a hagyományos értékeket kereső nyugati állampolgárok számára. ma 13:46

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.