Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 18. Sándor
Veszprém
12°C
2026. március 18. Sándor
Veszprém
12°C

Hadnagy-díjjal tüntették ki Mágedliné Kiss Eleonórát

2022. június 12. 13:00
A Gyulafirátóti Általános Iskola intézményvezetője oktatási és kulturális tevékenysége elismeréseként vehette át a díjat.

Harmincadik alkalommal rendezték meg szombaton a Gyulafirátóti Napot: a városrészi örömünnepen futóversennyel, zenés-táncos bemutatókkal és koncertekkel várták a kilátogatókat.

A rendezvény pedig valóban örömünnep volt: egy héttel korábban az esőzések következtében villámárvíz sújtotta a városrészt és több család is bajba jutott. A helyzetre rögtön reagálva a rátótiak összefogták, hogy megakadályozzák a további károkat és segítsék az érintetteket – idézte fel Porga Gyula polgármester köszöntőjében. Büszkék lehetünk arra az egységre, amit akkor tapasztaltak a városrésziek, s akik most épp azért ünnepelhetnek, mert a hétköznapokban képesek együtt dolgozni is – hangsúlyozta.

Katanics Sándor, a városrész önkormányzati képviselője úgy fogalmazott, néhány héttel ezelőtt még nem gondolta volna, hogy egy ilyen próbatétellel kell szembenézniük, a rátótiak azonban megállták a helyüket és tanúságot tettek arról, hogy kiválóan összetartó közösségről van szó. Ugyan sok munka akad még, most egy kicsit pihenni is kell, erőt nyerni.

Ehhez mindig jó, ha van, ki inspiráljon: évek óta hagyomány, hogy ekkor adják a Hadnagy László-díjat azoknak, akik kiemelkedő oktatási és kulturális tevékenységet végeznek a városrészben. Idén az elismerést Mágedliné Kiss Eleonóra vehette át.

Mágedliné Kiss Eleonóra egy gazdag, sikeres, több évtizedet felölelő tanári és intézményvezetői pályával rendelkező pedagógus. A pedagógus pálya iránti elhivatottsága, a rá bízott feladatok felelősségének vállalása, azok elvégzésének igényessége és alapossága, intézménye, az ott tanuló gyermekek és az ott dolgozó kollégák melletti elkötelezettsége példaértékű. 1993-ban lett a Gyulafirátóti Általános Iskola pedagógusa, majd 2007 óta intézményvezetője. Intézményvezetőként szilárd erkölcsi értékrendjére alapozva irányítja és inspirálja iskolája pedagógus közösségének munkáját. Vezetői tevékenysége eredményeként a Gyulaffy László Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola gazdag, sokrétű, folyamatosan bővülő és jól működő kapcsolatrendszert épített ki külső intézményekkel, s az intézmény meghatározó szerepet játszik a városrész, Gyulafirátót kulturális és közösségi életében.

Bertalan Melinda
Szalai Csaba
további cikkek
Olimpikonokat és sportlegendákat hívhatunk ki a szombati Kihívások Napján közélet Olimpikonokat és sportlegendákat hívhatunk ki a szombati Kihívások Napján Március 21-én Veszprém és a Balaton régió történetének egyik legaktívabb napjára készül. A Veszprém-Balaton Európa Sportrégiója 2026 programsorozat kiemelt eseményeként érkezik a Kihívások Napja , ahol nemcsak négy világrekord megdöntése a cél , hanem az is, hogy a bátor jelentkezők testközelből mérkőzzenek meg a hazai sportélet legnagyobb csillagaival. ma 17:09 Véget ért a téli üzem a Magyar Közútnál, elindultak a tavaszi-nyári fenntartási munkák közélet Véget ért a téli üzem a Magyar Közútnál, elindultak a tavaszi-nyári fenntartási munkák Március 15-én véget ért a téli üzem a Magyar Közút Nonprofit Zrt.-nél, a szakemberek a nyári üzemrend szerint folytatják a munkát, de március végéig mérnökségenként legalább egy, síkosságmentesítésre alkalmas eszközökkel felszerelt gépet továbbra is bevetésre készen tartanak. ma 16:32 Szintet lép a raklapgyártás: Csúcstechnológiás automatizálással bővít a Waller Furnér Kft. támogatott tartalom Szintet lép a raklapgyártás: Csúcstechnológiás automatizálással bővít a Waller Furnér Kft. Folyamatos fejlesztések, javuló munkakörülmények és milliméterpontos minőség – röviden így jellemezhető a Waller Furnér Kft. idei éve. Waller Istvánnal, a cég vezetőjével beszélgettünk a hamarosan érkező új automata gépsorról, a megnövekedett gyártási kapacitásról, valamint egy olyan új, komplex tetőszerkezeti elemről, amely legóként könnyíti majd meg a szakemberek helyszíni munkáját. ma 11:38

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.