Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Még több és gazdagabb játszótér várja a veszprémi családokat

2022. június 15. 4:00
A VKSZ Zrt. kivitelezésében városszerte hat helyszínen épültek vagy újultak meg játszóterek – a legfrissebbet kedden adták át a Kálvin János parkban. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

A játszótér átadóján Brányi Mária alpolgármester elmondta, a VKSZ Zrt. 300 millió forintot nyert el a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program pályázatán a városi köztéri játszóterek megújítására, ebből eddig mintegy 100 millió forintot kifejezetten a Haszkovó lakótelep játszótereinek korszerűsítésére költöttek.

Ennek eredményeként ötven százalékkal növelték a Barátság parkban a játszóteret, ahol egy nagyszabású tornyot, hintát és forgójátékot helyeztek el. A Deák Ferenc Iskola előtti téren egy kötélpiramist, valamint a mozgásukban korlátozott gyerekek igényeit is figyelembe vevő homokozót és körforgót alakítottak ki, a Haszkovó utcai játszótér egy komplett crossfit parkkal egészült ki, míg a Stromfeld Aurél utcai játszótér teljesen megújult.

A legnagyobb fejlesztés a Kálvin János parkban zajlott le: a Kis Pagony játszótér mellett korszerű ütéscsillapító burkolaton két, az atomok alakját utánzó modern kötélpályát, valamint egy baba-mama hintát építettek, emellett egy crossfit park is létrejött. A parkban így már minden korosztály talál magának megfelelő szórakozási formát, hiszen a Smaragdváros projekt keretében korábban kialakított pihenőkert, gördeszkapálya és játszótér is várja a látogatókat.

Az alpolgármester bízik benne, hogy a fejlesztésekkel sikerül még inkább kicsalogatniuk a lakótelepen élőket és elérniük, hogy a közösségi tereket egyre jobban belakják a veszprémiek.

Temesvári Balázs, a VKSZ Zrt. vezérigazgatója örömét fejezte ki, amiért projektgazdaként részt vehettek a fejlesztésekben. Veszprémben ma közel ötven játszótér található, s fontosnak tartják, hogy ezek a helyi igényeknek és szélesebb korosztálynak is megfeleljenek, éppen ezért alakítottak ki több helyen mozgásukban korlátozott gyerekek számára is élvezhető játékokat, valamint az egészség megőrzését és a mozgáskoordináció fejlesztését segítő crossfit pályákat. Az eszközök ráadásul a szabadidő hasznos eltöltése mellett közösségi találkozóhelynek is alkalmasak.

Az EKF projekt részeként újult meg korábban a Népmesék játszótér a Veszprémvölgyben, valamint jött létre a Barátság parkban a kutyafuttató és ügyességi pálya.

Bertalan Melinda
további cikkek
Komoly diplomáciai baklövés: a kormány visszakérte az angol királynak ajándékozott lovakat közélet Komoly diplomáciai baklövés: a kormány visszakérte az angol királynak ajándékozott lovakat 2023-ban két lipicai mént ajándékozott Magyarország III. Károly brit királynak a koronázása alkalmából. Most azonban a brit sajtóban olyan információ jelent meg, amely szerint a magyar agrártárca szeretné visszakapni őket. ma 12:17 Öngyilkosság megelőzésének világnapja - Szakértő: az öngyilkosságok 80-90 százaléka megelőzhető közélet Öngyilkosság megelőzésének világnapja - Szakértő: az öngyilkosságok 80-90 százaléka megelőzhető Az öngyilkosságok 80-90 százaléka jó eséllyel megelőzhető lenne a mentális betegségek időbeni felismerésével, pszichiátriai kezeléssel, illetve a környezet megfelelő támogatásával - mondta el Tóth Mónika Ditta, a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének adjunktusa az öngyilkosság megelőzésének világnapja alkalmából az MTI érdeklődésére. ma 14:27 Veszprém zöld titkai egy kertész szemével közélet Veszprém zöld titkai egy kertész szemével Legtöbben csak átsétálunk a Kossuth utcán, sietve átszeljük a Színházkertet, minden zöld övezeten csak átfutunk, de vannak olyan emberek, akik megállnak és körbenéznek. A számunkra már teljesen megszokott látvány másoknak ritka gyönyörűség. Nyáron városunkban járt Mészáros Zsolt kertész és TikTok-tartalomgyártó, aki megáll egy-egy fa mellett, és hosszasan figyelni. Számára a természet nem háttér, hanem önálló szereplő. Talán ezért is látja egy kicsit másként a világot, mint a legtöbben. ma 11:55

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.