Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 18. Sándor
Veszprém
12°C
2026. március 18. Sándor
Veszprém
12°C

Számos javaslatot tesz az MSZP-LMP-Párbeszéd

2022. június 20. 12:17
Több javaslatot is megfogalmaztak az MSZP-LMP-Párbeszéd frakció politikusai a város gazdasági programjával kapcsolatban.

Mivel időszerű a város 2020-2025 közötti időszakra vonatkozó gazdasági programjának felülvizsgálata, az MSZP-LMP-Párbeszéd frakció képviselői – Hartmann Ferenc frakcióvezető, valamint Benczik Gabriella és Gerstmár Ferenc – összeállították azokat a pontokat, melyeket hangsúlyozottan a program részévé tennének. A képviselők hétfőn sajtótájékoztatón ismertették nézeteiket, melyek közül többet módosító indítványként is be terveznek nyújtani. 

Fontosnak tartják a város lakhatási problémáinak megoldását: bérlakásépítést, szolgálati lakások kialakítását, a lakások energetikai megújítását. Úgy gondolják, ezekre lenne szükség ahhoz, hogy az elvándorlást megállítsák és a fiatalokat Veszprémben tartsák, sőt máshonnan is ide csábítsák. Szükségesnek tartják a belvárosi rehabilitáció folytatását és kiterjesztését a buszpályaudvar és a volt bútorgyár területére is.

Erősítenék a kapcsolatokat a Pannon Egyetemmel, segítenék a veszprémi kreatív vállalkozásokat és startupokat. Mindeközben a város iparűzésiadó-bevételeinek harmadát az autóiparhoz kapcsolódó vállalkozásoktól szedik be, a szektor különösen kitett a válságnak – arról nem is beszélve, hogy az EU autóforgalmazást szabályozó irányelvei a jövőben ellehetetlenítik a belső égésű motoros autók gyártását, ami szintén negatívan hathat a gazdaságra. Meglátásuk szerint javítani kell a teljesen vagy részben önkormányzati tulajdonú társaságok helyezetén is, ezek ugyanis tavaly 1,1 milliárd forintos negatív adózott eredményt produkáltak. 

A képviselők fontosnak tartják az infrastrukturális fejlesztéseket is, és megsürgetnék a belső körgyűrű meghosszabbítását, a völgyhíd megépítését, a 82-es út Gyulafirátótot és Kádártát elkerülő szakaszának építését és a repülőtér hasznosítását is akár ipari parkként, logisztikai központként is. Megoldást kell találni a parkolás problémáira is, különösen a lakótelepeken, ahogy a járdák felújítására is nagyobb figyelmet kellene fordítani a képviselőcsoport szerint.

Schöngrundtner Tamás
Domján Attila
további cikkek
Szintet lép a raklapgyártás: Csúcstechnológiás automatizálással bővít a Waller Furnér Kft. támogatott tartalom Szintet lép a raklapgyártás: Csúcstechnológiás automatizálással bővít a Waller Furnér Kft. Folyamatos fejlesztések, javuló munkakörülmények és milliméterpontos minőség – röviden így jellemezhető a Waller Furnér Kft. idei éve. Waller Istvánnal, a cég vezetőjével beszélgettünk a hamarosan érkező új automata gépsorról, a megnövekedett gyártási kapacitásról, valamint egy olyan új, komplex tetőszerkezeti elemről, amely legóként könnyíti majd meg a szakemberek helyszíni munkáját. ma 11:38 Rekorddal zárta a felvételi jelentkezési időszakot a Pannon Egyetem közélet Rekorddal zárta a felvételi jelentkezési időszakot a Pannon Egyetem Minden eddigi eredményét megdöntve, kiemelkedő sikerrel zárta a 2026-os általános felvételi eljárás jelentkezési időszakát a Pannon Egyetem – közölte az intézmény. ma 10:03 Hamarosan újraindulhat az olajszállítás Ukrajna felől - a külügyminiszter szerint ez is a színjáték része közélet Hamarosan újraindulhat az olajszállítás Ukrajna felől - a külügyminiszter szerint ez is a színjáték része Európai uniós forrásokból és technikai segítséggel állhat helyre a január végén leállt Barátság kőolajvezeték, amelynek köszönhetően a jövőben ismét zavartalan lehet a kőolajszállítás Magyarország és Szlovákia irányába. Bár a brüsszeli vezetők és az ukrán elnök a technikai akadályok elhárítását hangsúlyozzák, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter más tényezőkre is felhívta a figyelmet, szerinte egy színjáték zajlik most is. tegnap 16:30

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.