Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Vámoson találkoztak a vámosiak

2022. július 3. 10:51
Nemesvámoson tartották szombaton a Vámos Települések Nemzetközi Találkozóját. A 19 anyaországi és határáron túli magyar települést történelmük és nevük kapcsolt össze a földrajzi távolságokat átívelve is.

Tizenötödik jubileumi alkalommal szervezték meg a Vámos Települések Nemzetközi Találkozóját, amit az a szövetség hívott életre, ami a Vámos elnevezésű településeket tömöríti és egykor a közös hagyományok ápolása és a baráti közösségek erősítése miatt hívtak életre.

Szombaton Magyarországról, Szlovákiából és Romániából is érkeztek csoportok Nemesvámosra, mind olyan település képviseletében, amelyek nevében szerepel a „Vámos” szó, így például Felsővámosról, Vámosújfaluból, Vámosbalogról is.

A találkozón amellett, hogy megtartották a szövetéség ünnepi közgyűlését, valamint emlékoszlopot állítottak Nemesvámoson, több zenés és kulturális program színesítette a rendezvényt.

A megnyitón a házigazda Nemesvámos képviseletében a polgármester, Sövényházi Balázs köszöntötte a vendégeket, aki rövid helytörténeti előadást is tartott. Mint elmondta, Nemesvámos neve két helyi történelmi hagyományból eredeztethető. Egykor vámszedő hely működött a településen, valamint Gizella királyné szolgálói is itt laktak, akik nemesi rangot kaptak az uralkodótól.

A vámos hagyományok az összes többi településnél is megjelentek valamilyen formában, de nem csak rajtuk keresztül jelent meg ez a hagyomány, a találkozón a Pénzügyőr zenekar fúvósai is felléptek, valamint a protokoll-vendégek között a NAV megyei vezetősége is jelen volt.

A baráti hangulatú találkozón az összegyűlteket Ovádi Péter, országgyűlési képviselő is köszöntötte, aki a helyi közösségek összetartó erejéről beszélt, valamint méltatta a 15 éve fennálló szövetség érdemeit.

vehir.hu
Kovács Bálint
további cikkek
A magyar kultúra napja alkalmából megnyitják a látogatók előtt a veszprémi érseki palota könyvtárszobáját kultúra A magyar kultúra napja alkalmából megnyitják a látogatók előtt a veszprémi érseki palota könyvtárszobáját Különleges programokkal készül a magyar kultúra napja alkalmából a Veszprémi főegyházmegye: a január 22-ét követő szombaton, január 24-én megnyitják a nemrég megújult Koller-könyvtárat, amelynek múltját és könyvritkaságait vezetett sétán fedezhetik fel az érdeklődők. tegnap 22:36 Nem kiváltság, hanem kötelesség – Kálnoky Borisz a 600 éves családi örökségről és a gyökértelenség fájdalmáról Mathias Corvinus Collegium Nem kiváltság, hanem kötelesség – Kálnoky Borisz a 600 éves családi örökségről és a gyökértelenség fájdalmáról Van, aki a hivatásáról, tehát mérnökként, orvosként vagy épp újságíróként határozza meg önmagát a világban. Mások egy nemzethet való tartozásukat emelik ki. És van, akinek a puszta létezése, a tartása és a neve hordozza az identitását. Kálnoky Borisz, a híres erdélyi grófi család leszármazottja, a Mandiner főszerkesztő-helyettese és az MCC Média Iskolájának vezetője ez utóbbiak közé tartozik. Veszprémben, a Mathias Corvinus Collegium vendégeként mesélt a kádban jött isteni szikráról, a medveölő ősök legendáriumáról és arról, miért hasonlít az ember a kitépett fához. tegnap 15:35 Ovádi Péter: második alkalommal indul egymilliárd forint keretösszegű pályázat állatvédő civil szervezeteknek állatvédelem Ovádi Péter: második alkalommal indul egymilliárd forint keretösszegű pályázat állatvédő civil szervezeteknek Második alkalommal indul egymilliárd forint keretösszegű pályázat állatvédő civil szervezeteknek - jelentette be az állatvédelmi cselekvési terv kidolgozásáért és végrehajtásáért felelős kormánybiztos kedden Budapesten. tegnap 11:32

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.