Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Művészeti programok az inotai erőműben

2022. július 8. 15:30
Fény- és audiovizuális kísérletek, elektronikus zene és egy elhagyatott, titokzatos gyárkomplexum – ezek várják július 16-án azt, aki Inotára látogat.

Az Inotai Hőerőmű közel 50 évig szolgáltatott áramot a magyarországi elektromos hálózatba, bezárása óta pedig a Szárnyas fejvadász 2049 stábján, néhány kalandvágyó urbexesen és fotóson kívül nem léphetett be a területére senki. Legalábbis eddig.

Besnyő Dániel, a Central Production fényművésze már 2017-ben szemet vetett rá, és most, öt év elteltével végre teljesülhet az egyik legnagyobb bakancslistás álma, és művésztársaival együtt bevilágíthatja az épületet. A VEB2023 EKF kulturális pályázatának egyik nyertese, az INOTA [re]opening idén nyáron két alkalommal is megnyitja a gyártelep kapuit a szélesebb közönség előtt.

A Centrum Production exkluzív audiovizuális eseménysorozattal tölti meg 2022 júliusában és augusztusában az Inota Hőerőművet és annak mozaikokkal díszített Művelődési Ház épületét. Július 16-án a Pixel Magic sorozat az élőben generált képi és zenei interakciók különböző formanyelveit, a valós és digitális dimenziók összekapcsolási lehetőségeit térképezi fel. A Let it Be! art agency által szerkesztett képzenei expedíciókon a közönség megismerheti az egymást inspiráló alkotói folyamatokat: a Žagar AV Experience, a Cloudhitects, a Nautis & Maruscsák Dávid és az Emphase valós idejű képalkotó technikákat elektronikus zenével ötvözve hív látványos és emlékezetes időutazásra.

„Ez az elképesztő indusztriális gyárépítmény már önmagában egy installációs élmény, gyakorlatilag Magyarország Csernobiljának is nevezhetnénk. Ha beállsz a 60x60-as kürtő belsejébe és felnézel, csak az ég van feletted. Az a tervünk, hogy ezzel a produkcióval újra működésbe hozzuk a hőerőművet, és bemutassuk, hogy nézett ki egykoron az itteni világ” – árulja el Besnyő Dani, hozzátéve: ez a produkció nem csak annak lesz élvezetes, akit érdekel az ipar és indusztriális múlt. „Olyan térspecifikus művészeti eseményekre készülünk, amiket más környezetben nem láthatna a közönség, se zenei, se vizuális szempontból.”

A produkcióban Zságer Balázs audiovizuális produkciója, a Žagar AV Experience is képviselteti magát, aminek munkálatairól így beszélt a zenész:

„Mindig is érdekeltek a szokatlan helyszínek, amik nem kifejezetten előadótérnek készültek. Ezt a produkciót is több helyre elvittük már, de a hőerőmű egy full exkluzív lehetőség, ami indusztriális jelleget kölcsönöz az élménynek. Ez alkalommal az Ocean Antology koncepciót valósítjuk meg, amiben az improvizatív hang- és képalkotás sokszor szinesztéziára emlékeztető jellegét kutatjuk” – tette hozzá Zságer Balázs.

Dani azt is sejteti, hogy terveik hosszabb távra szólnak az idei nyárnál, bár ennél sokkal többet még nem árulhat el:

„Magyarországon teljesen egyedüli ez a gyárkomplexum, és közben meg borzasztó, hogy üresen áll, funckionalitás nélkül. Európa majdnem minden országában hasznosítják már ezeket a helyeket, javarészt művészeti projektek helyszíneként. Erről szólt a mi koncepciónk is, amit beadtunk Veszprém 2023-nak, és amit szívesen továbbvinnénk a jövőben is.” 

Tehát az Inota Hőerőművet és a művelődési házat elsőként július 16-án nyitják meg a közönség előtt egy teljes napra, ezt követően pedig augusztus 26. és 28. között készül majd turnusosan látogatható fényinstalláció a kürtőbe. Utóbbin a TÚRAJÓ séták résztvevői megismerhetik Inota történetét és kideríthetik, hogy hol volt az inotai elvtársak kedvenc termálfürdője, ki lakhatott az erőmű mellé felhúzott Készenléti lakótelepen és általában mit jelentett a jólét a Kádár rendszerben.

Amennyiben személyesen nem tud részt venni a programon, virtuálisan is bejárhatja a legendás ipari komplexum unikális helyszíneit, amit pontfelhő szkennelési technikával tettek elérhetővé a szervezők.

vehir
vehir
vehir
vehir.hu
további cikkek
foton_sajttaj-8
foton_sajttaj-8
foton_sajttaj-8
A Foton ősszel és télen is rangos premiereknek és fesztiváloknak ad otthont Veszprém ősszel és télen is a filmművészet központjává válik: Oscar-díjas rendezők új filmjei, nemzetközi fesztiválok és közönségtalálkozók várják a nézőket a veszprémi várban található Foton Audiovizuális Centrumban. A programsorozatot Muraközy Péter, Veszprém alpolgármestere és Németh Rajmund, a Foton filmes programjainak szervezője mutatta be a sajtó képviselőinek. tegnap 14:17
szinhaz-1
szinhaz-1
szinhaz-1
Sándor Péter: Mindig is Koppány-drukker voltam Október harmadikán mutatja be a Veszprémi Petőfi Színház az István, a király című rockoperát, melyet Oberfrank Pál rendezett. Az előadás előbemutatója már megvolt, hiszen augusztus 20-án, a magyarok nemzeti ünnepén is láthatta a nagyérdemű, most viszont repertoárszerűen is fut majd. A Koppányt alakító Sándor Péterrel beszélgettünk. ma 13:10
varseta-60
varseta-60
varseta-60
Itt tart 2025 októberében a veszprémi vár felújítása A Veszprémi Főegyházmegye a székesegyházának október 5-ei újraszentelése alkalmából, mintegy világi kísérőprogramként egy háromnapos szakmai konferenciát szervezett a várrekonstrukcióról. Ennek keretében a résztvevők ismét bejuthattak az impozáns épületek olyan részeibe is, amiket idáig a munkák miatt kordonok zártak el. Mi is ott voltunk ezen a vársétán, galérinákban pedig megmutatjuk, hogyan óvták meg az ezeréves értékeket úgy, hogy közben figyeltek az időtállóságra is. tegnap 16:19

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.