Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2023. december 9. Natália
Veszprém
-5°C
2023. december 9. Natália
Veszprém
-5°C

Elsőként a Festő utca rekonstrukciója készült el

2022. július 12. 4:00
Jelenleg is több helyen zajlanak belterületi útfelújítások Veszprémben, a Festő utca viszont már teljes egészében elkészült, ahol ráadásul megoldották a vízelvezetést, új járdát és parkolóhelyeket is kialakítottak. A beruházás részleteiről Halmay Gábor és Bázsa Botond önkormányzati képviselők tartottak sajtótájékoztatót hétfőn, ahol elhangzott, mely szakaszokon várható még munka a közeljövőben.

Veszprém összesen 5,3 milliárd forintból újíthatja fel belterületi útjait, ebből az összegből a magyar kormány a Modern Városok Program keretében 4,5 milliárd forintot biztosít, a többi 800 millió pedig az önkormányzat saját költségvetéséből áll rendelkezésre. A város történetének eddigi legnagyobb útrekonstrukciós programját, amivel 16 km-nyi útszakaszt újítanak fel tavaly tavasszal jelentették be, ősszel pedig már el is indultak a munkák néhány helyen, elsőként a Festő utcában, ahol az útburkolat kicserélése mellett a vízelvezetést is meg kellett oldani, valamint járdát, parkolókat építettek, de a zöldfelületek gondozására is jutott a projektből.

Valamivel több, mint fél év alatt befejeződött ez a rekonstrukció, a felújított Festő utcánál pedig a területileg két érintett önkormányzati képviselő, Halmay Gábor és Bázsa Botond tartottak sajtótájékoztatót hétfő délelőtt.

Bázsa Botond és Halmay GáborBázsa Botond és Halmay Gábor

Előbbi részletesen beszámolt a fejlesztés legfontosabb paramétereiről, amit a Colas Zrt. és a Practical Kft. végeztek az önkormányzat Városfejlesztési Irodájának koordinálása mellett.

A Festő utca összesen 268 métert tesz ki, ennek a beruházásnak a teljes összege pedig 110 millió forint volt. Ebből elvégezték a teljes útfelületnek az aszfaltozását, zárt csapadékvízelvezető-rendszert alakítottak ki, járdát építettek úgy, hogy az amúgy szűk utcában a mentő-, valamint a szemetes-autó is elférjen, ezen kívül olyan aszfaltréteget kapott a szakasz, amelyen már egyszerűbb lesz megoldani a téli időszakban a síkosság-mentesítést. 8 új parkolót is építettek, valamint ennek környezetében a zöldfelületeket is rendbe hozták. Hozzátette, azért tudtak ilyen hatékonyak lenni, mert a Festő utcánál már kész tervek álltak rendelkezésre korábbról, így hamar a kivitelezés fázisába léphetett a projekt.

Fontos információ még, hogy a Festő utca egyirányú lett, fentről, a Dózsa György út irányából lehet majd autóval behajtani ide.

Halmay Gábor a sajtótájékoztatón elmondta, a munkáknál komoly logisztikai feladatot jelentett az, hogy megszervezzék az ott élőkkel a mindennapi életet a felújítás ideje alatt. A képviselő kiemelte, hogy számos fórumot tartottak ezért, ezeken pedig rendkívül együttműködőek és konstruktívak voltak az érintett házak lakosai.

Ami a jövőt illeti, a két képviselő elmondta, hogy a város több pontján, többek közt a Völgyhíd-téren, valamint Csererdőn, József Attila utcán, Budapest úton is zajlanak a munkák, de a projekt részét képezi a Jókai utca felújítása is, ami hamarosan elinsdulhat.

vehir.hu
Simon Dani
további cikkek
Új okosrendszer könnyíti meg a parkolást a belvárosban Új okosrendszer könnyíti meg a parkolást a belvárosban Az új parkolási rendszer a VKSZ Zrt. beruházásában készült, amely lényegesen megkönnyíti az autósok mindennapjait, és egyben nagy lépés a környezetbarát közlekedés felé is. A városban kialakított rendszernek köszönhetően 19 helyszínen 47 kamera, két perces frissítési idővel ad pontos információkat a szabad parkolóhelyek számáról.   tegnap 21:50 Az EKF nem az egyetlen volt - újabb európai címek Veszprém célkeresztjében Porga Gyula Az EKF nem az egyetlen volt - újabb európai címek Veszprém célkeresztjében Évértékelő sajtóreggelit tartott Porga Gyula polgármester, ahol viszont az EKF „termelési jelentése” helyett sokkal több szó esett a 2023 utáni időszakról, közte új célokról és címekről, amik Veszprém célkeresztjében vannak. tegnap 11:34 Ne legyen élő állat a karácsonyfa alatt! Ne legyen élő állat a karácsonyfa alatt! A karácsony a szeretet, az összetartozás és az ajándékozás ideje. Ovádi Péter állatvédelmi cselekvési terv kidolgozásáért és végrehajtásáért felelős kormánybiztos arra kér mindenkit, hogy ebben az ünnepi szezonban gondolják át alaposan az élő állatok ajándékozásának következményeit. Az állatok nem csupán ajándékok, hanem érző, gondoskodást igénylő lények, tartásuk hosszú távú elköteleződést és felelősséget jelent. tegnap 9:33 Vasárnap és hétfőn sztrájkolnak a Volánbusz dolgozói Vasárnap és hétfőn sztrájkolnak a Volánbusz dolgozói A Szolidaritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezet – arra hivatkozva, hogy 2024-re még nem született bérfejlesztési ajánlat – advent második vasárnapjára, azaz 2023. december 10-ére és az azt követő hétfőre, december 11-ére munkabeszüntetést hirdetett a Volánbusznál. tegnap 9:10

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.