Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Kalandos merülésre hív az idei Kabóciádé

2022. július 19. 0:30
Elsősorban a vízalatti világ rejtelmeibe és szépségébe vezet be az idei Kabóciádé családi fesztivál július 29-31 között a Veszprémvölgyben. A Kabóca Bábszínház hagyományos nyári rendezvényén e vizes tematikán belül változatos előadásokkal és interaktív foglalkozásokkal is készülnek a szervezők, amelyek elsősorban kisgyermekeknek szólnak, mégis az üzenet, amit képviselnek univerzálisan szól a felnőttekhez is. Már a Kabóciádét beharangozó hétfő esti sajtótájékoztató sem a megszokott keretek közt és formátumban zajlott.

Az idei lesz a fesztivál történetében a 29. alkalom, tehát jószerével azok, akik egykor gyermekként a közönség soraiban várták a veszprémi bábszínészek fellépését, ma már akár saját gyermeküket kísérhetik el változatlanul a Kabóca Bábszínház által szervezett családi fesztiválra.

Az évek alatt változó volt, hogy milyen lehetőségek mentén és mekkora volumenben sikerült megtartani a fesztivált, tavalytól viszont a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Főváros program támogatásának is köszönhetően új távlatok nyíltak meg a Kabóciádé előtt is.

Ezt már 2021-ben is megtapasztalhatta a közönség, idén pedig ezt folytatva készülnek a veszprémi bábszínészek a július 29-31 közötti eseményre, amelynek most is a Veszprémvölgyben található Kolostorok és Kertek rendezvénytér lesz a helyszíne.

Az eseményt beharangozó sajtótájékoztatót hétfő este, napnyugta után tartották a bábszínház otthonául szolgáló Agóra előtti téren. Itt mielőtt Szőke Kavinszki András, a bábszínház igazgatója és a Kabóciádé szervezői elmondták volna az idei fesztivál legfontosabb részleteit, a Kabóca színészei egy rövid performansz keretében bepillantást engedtek az idei fesztivál várható hangulatába. Az Agóra előtti téren különböző tengeri élőlényeket imitáló bábok jelentek meg sejtelmes, víz alatti hangulatot megidéző zenei aláfestéssel, majd színre léptek a búvárok is, akik a téren rögtönzött módon összegyűlt közönség előtt kvázi meghívták a kicsiket és nagyokat a 29. Kabóciádéra.

Az, hogy idén ez a vízi világ lesz a markáns irányvonal a Kabóciádén egy sorozat részeként értelmezhető. Tavaly indult el a föld-víz-levegő tematika, amely idén a vízben teljesedik ki, jövőre pedig a levegőben fog.

Ezt a magyarázatot már Szőke Kavinszki András mondta el a sajtótájékoztatón, a Kabóca Bábszínház igazgatója a nyilvánosság előtt is megköszönte az EKF-nek a támogatást, amivel a korábban említett módon szintet tudtak lépni a Kabóciádé minőségében és gazdag programkínálatában is.

Hogy ez mennyire sikerült, arra jó példa, hogy 3 nap alatt összesen 20 programmal készülnek, ráadásul a Kabóciádé immáron összművészeti jelleget is öltött, hiszen koncerttel és óriásbáb-készítéssel is várják a Veszprémvölgybe kilátogatókat különböző környezettudatos foglalkozások kíséretében.

Ezen kívül az országból több társulat látogat el Veszprémbe különböző darabjaikkal, de még határon túlról is érkeznek résztvevők, Bolognából La Baracca Testoni Ragazzi, Spanyolországból pedig az El Fedito társulatok. Előbbi ráadásul olyan darabbal készül, ami kifejezetten a 4 év alatti gyermekeknek szól, ezzel is minden korosztályt kiszolgálva a Kabóciádén.

Az előadások témáját tekintve kiemelt hangsúlyt kap a fenntarthatóság, valamint a természetes vizeink védelme. Erről már az igazgatóval kiegészülve Sipos Tekla, művészeti titkár és Szántó Viktória, igazgatóhelyettes beszéltek. Hozzátették, hogy idén is megszervezik a nagy sikerű esti kalandtúrát szintén a víz alatti tematika mentén, de lesz zsonglőrbemutató a spanyol vendégek jóvoltából és árnyjátékos előadás is. Sőt, idén a Kabóciádé állandó házigazdái, Boróka királyné és Habakuk király is új jelmezt kapnak, ezzel kapcsolatban kíváncsian várják a bábszínház művészei a közönség fogadtatását.

Végül az EKF részéről Varga Richárd, kulturális projektmenedzser mondta el gondolatait a Kabóciádéról. Ő felidézte, hogy a Kabóca Bábszínházzal kiváló kapcsolatot ápolnak, azonos a kultúrával kapcsolatos felfogásuk és kitért arra, bár a bábszínházat sokan a gyermekek műfajának tekintik, valójában az üzenetek, amiket megfogalmaznak korosztályon felüliek, ez pedig az idei, 29. Kabóciádén is érezhető lesz, amely rendezvény ingyenesen látogatható július 29-31 között.

Hajas Bálint
Szalai Csaba
további cikkek
A shortlistre sem került fel a magyar jelölt az Oscar előszobájában kultúra A shortlistre sem került fel a magyar jelölt az Oscar előszobájában Tizenkét kategóriában tette közzé az Oscar-jelölésre esélyes produkciók szűkített listáját kedden az amerikai filmakadémia; Magyarország nevezettje, Nemes László Árva című filmje nem jutott tovább. 2025. december 17. 15:25 Nem fosztogatnak, hanem osztogatnak: amikor több kép lóg a múzeumban, mint kellene kultúra Nem fosztogatnak, hanem osztogatnak: amikor több kép lóg a múzeumban, mint kellene Az elmúlt hetekben sokat olvashattunk arról, hogyan rabolták ki a Louvre-ot és kelt lába számos értékes 19. századi ékszernek – ezúttal azonban éppen az ellenkezőjéről szeretnék beszámolni: egyre gyakrabban fordul elő ugyanis, hogy a rendbontók nem visznek, hanem hoznak alkotásokat a múzeumokba. tegnap 19:09 "Minden mozdulatából sugárzott a belénk vetett hite" - így emlékeznek a Veszprémi Petőfi Színház művészei Balázs Péterre kultúra "Minden mozdulatából sugárzott a belénk vetett hite" - így emlékeznek a Veszprémi Petőfi Színház művészei Balázs Péterre Balázs Péter és a Veszprémi Petőfi Színház története számos ponton keresztezi egymást. A veszprémi teátrum társulatának tagjai portálunkon keresztül osztották meg legkedvesebb emlékeiket a pár napja elhunyt Kossuth- és Jászai Mari-díjas színészről és rendezőről. 2025. december 16. 22:49

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.