Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Egy napra ismét kinyitnak Veszprém legbarátságosabb kávézói

2022. augusztus 8. 11:23
Augusztus 13-án hatodik alkalommal tárják ki kapuikat a kertkávézók a Jeruzsálemhegyen, ezúttal zenei, irodalmi és spirituális programokat is kínálva.

Valamit tudnak az északi népek a közösségépítésről. A skandináv államok például rendszeresen a legboldogabb országok listájának élén végeznek, és nemcsak azért, mert jól működik a szociális háló az államban, hanem azért is, mert gyakoriak az olyan kisközösségi megmozdulások, mint a szomszédolások, a kisebb-nagyobb lakóközösségek közötti vidám összejövetelek, partik.

Hasonlóra esküsznek az észtek is, akiknél régóta szokás, hogy az egy városrészben élők egy-egy délutánra megnyitják egymás előtt a kertkapuikat és baráti alapon, becsületkasszás jelleggel megvendégelik a betérőket házi készítésű süteményekkel, szendvicsekkel, italokkal.

Utóbbi immár Veszprémben is hagyomány: 2016-ban a Veszprémi Magyar-Finn Egyesület javaslatára nyíltak először kertkávézók Veszprém Finnugor Kulturális Főváros címéhez kapcsolódva, az ötletre pedig a Jeruzsálemhegyi Baráti Kör is hamar ráharapott, akik azóta szinte minden évben jelentkeztek az eseménnyel.

És milyen jól teszik! Talán soha nem volt olyan nagy szükségünk az effajta kezdeményezésekre, mint most. A közösségi média mindannyiunkat berakott a saját kis buborékjába, ahonnan nem is akarunk nagyon kimozdulni, a világ egyre polarizáltabb, az emberek pedig egyre magányosabbak lesznek. Holott nagyon is szükségünk lenne rá, hogy ne csak individualistán, egymagunkban létezzünk, hogy megismerjünk más hátterű, akár világlátású embereket is, hogy felfedezzük, a különbségeink ellenére is mennyi hasonlóság van bennünk, hogy tudjunk együtt örvendeni, beszélgetni, újra aktívabb közösségekké formálódni. Hiszen a kertkávézóknak épp ez a lényegük: oda nem csak a barátok, ismerősök térhetnek be, a vendéglátók szívesen látnak idegen, másik városrészből vagy akár másik városból, településről jött arcokat is.

Annak érdekében pedig, hogy a félénkebbek is bátrabban kerekedjenek fel, s még izgalmasabbak legyenek az alkalmi kávézók, az idén zenei, irodalmi és spirituáis csemegékkel is készülnek a vendéglátók: lesz például minikoncert, mesemondás és jóga is.

A teljes program és a kávézók listája alább olvasható:

Bertalan Melinda
további cikkek
A Planet Lens Nemzetközi Természetfotó-és Filmfesztivál legjobb alkotásait díjazták közélet A Planet Lens Nemzetközi Természetfotó-és Filmfesztivál legjobb alkotásait díjazták Május 17-én nagyszabású díjátadó gálával ünnepelték a legjobb alkotókat a Planet Lens Nemzetközi Természetfotó- és Filmfesztiválon. A május 15-18. között zajló fesztivál új arculattal jelentkezett idén. ma 9:07 Kézzel írt Balaton kultúra Kézzel írt Balaton Különleges irodalmi kiállítás nyílt meg pénteken a Laczkó Dezső Múzeumban: magyar költőknek a Balatonról írt verseinek kéziratait mutatják be a közönségnek – összesen százhetet. 2025. május 16. 23:28 A szerzetes is ember Life&Style A szerzetes is ember Ha egy hollywoodi filmrendező holnap úgy döntene, hogy filmet készít egy szerzetesrendről, a castingra minden bizonnyal csak idős, szakállas férfiakat hívna. A film cselekménye pedig kimerülne annyiban, hogy a szerzetesek egy sötét helyen szótlanul kódexeket másolnak, vagy egész nap csak zsolozsmáznak. Ha pedig valaki a monostor falain kívülről bekopogna hozzájuk, ijedten néznének egymásra. Mindez távolabb nem is állhatna a valóságtól. A keresztény szerzetesrendek talán az utolsó olyan közösségek a földön, akik életvitelükben a mai napig ragaszkodnak azokhoz a középkori regulákhoz, amiket az elődök írtak le, mégis az, amit üzenni szeretnének a világnak, nem is lehetne XXI. századibb. Mihályi Jeromos atyával, a tihanyi bencések perjelével a monostor falain belül találkoztunk, hogy az ő segítségével megismerjük a kívülállók számára misztikus és spiritualitással átszőtt szerzetesi világot. tegnap 7:31 Először fuzionál a Magyar Kórusok Találkozója és a Kórusok Éjszakája Veszprémben Először fuzionál a Magyar Kórusok Találkozója és a Kórusok Éjszakája Veszprémben Idén első alkalommal kapcsolódik össze a VI. Magyar Kórusok Találkozója és a Kórusok Éjszakája. Az események összehangolását a Veszprém Város Vegyeskara Egyesülete és a Veszprémi Liszt Ferenc Kórustársaság közösen valósítja meg, tovább erősítve a város pezsgő zenei életét. A sajtótájékoztatót május 14-én tartották a Hangvillában, ahol a rendezvények részleteit is bemutatták. 2025. május 15. 11:39

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.