Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 20. Klaudia
Veszprém
10°C
2026. március 20. Klaudia
Veszprém
10°C

Repülős és ejtőernyős megemlékezés az elhunyt bajtársakért

2022. augusztus 15. 13:19
Hétfő délelőtt a Táborállás parkban felállított katonai emlékműnél emlékeztek elhunyt bajtársaikra a helyi repülős és ejtőernyős katonák.

A repülők védőszentje Szűz Mária, nem véletlen tehát, hogy Nagyboldogasszony ünnepén, augusztus 15-én tartják Veszprémben is hagyományosan a veterán repülők és ejtőernyősök katonai megemlékezését, amelynek már 1993 óta a Táborállás parkban felállított katonai emlékmű adja a helyszínt.

Nem volt ez másképpen idén sem, hétfő délelőtt itt találkoztak a már nyugállományú és a még aktív katonai szervezetek képviselői, hogy megtartsák megemlékezésüket a Veterán Repülők és Ejtőernyősök Veszprémi Egyesületének szervezésében.

Az eseményen, ami a magyar himnusz, valamint a légierő induló felcsendülésével kezdődött jelen volt Kilián Nándor, a Magyar Honvédség Parancsnoksága légierő haderőnemi szemlélője, valamint Sági János, a magyar légierő nyugalmazott vezérőrnagya is, aki ünnepi beszédében kiemelte, a légtér védelme egy rendkívül bonyolult és összetett feladata a honvédségnek, ami számos lemondással és áldozattal jár, még békeidőben is.

Sági János utalt arra is, sajnos legtöbbször csak egymás közt emlékeznek meg hősi halottjaikra, holott fontos lenne, ha a társadalom szélesebb körétől is megkapnák a tiszteletet a szolgálat közben elhunytak, valamint a ma is aktív katonák, akik magas szakmai tudás mellett, ám számos lemondás és áldozat közepette végzik hivatásukat.

A megemlékezésen ezután felolvasták 30 olyan bajtársuk nevét, akik szolgálat közben estek el, majd Oláh Emil, ezredes, a HM Tábori Lelkészi Szolgálat tábori lelkésze mondott imát az elhunytakért. Ezt követően Nagy Mihály, nyugállományú főtörzs szavalta el saját versét, melyben a katonai repülőket és ejtőernyősöket méltatta.

Az ünnepség végén a jelenlévők katonai díszőrség mellett megkoszorúzták az emlékművet, többek közt koszorút helyezett el Hegedűs Barbara, alpolgármester is a város képviseletében.

Hajas Bálint
Szalai Csaba
további cikkek
Valóban meglepetést fog okozni a Demokratikus Koalíció? választás 2026 Valóban meglepetést fog okozni a Demokratikus Koalíció? Egy gazdátlan DK-s alapszervezetet kellett ujjáépíteni 2022 után Veszprémben, miközben országos szinten a Tisza Párt gyakorlatilag majdnem az összes ellenzéki erőt maga alá gyűrte. A DK mégis azt mondja, nélkülük nem lehet megdönteni Orbán Viktor kormányát. Hogy ezt mire alapozzák, arról is beszélgettünk podcastünkben Hrabovszki Lászlóval, a párt veszprémi képviselőjelöltjével. De szóba kerültek a baloldali értékek, a „kék fideszes” bírálat, a visszalépés lehetősége és a DK-s meglepetés is. ma 10:07 Orbán Viktor: jogunk van blokkolni a 90 milliárdos ukrán hitelt közélet Orbán Viktor: jogunk van blokkolni a 90 milliárdos ukrán hitelt Jogunk van blokkolni a 90 milliárdos ukrán hitelt - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök péntekre virradóra Brüsszelben, az EU-csúcsról távozva újságíróknak nyilatkozva. ma 8:47 Energetikai fejlesztésekkel készült fel az energiaválságra a Herendi közélet Energetikai fejlesztésekkel készült fel az energiaválságra a Herendi 742 millió forint értékben hajtott végre beruházásokat a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt., a fejlesztést részben állami támogatásból finanszírozták. A beruházás révén a cég jelentős megtakarításra tehet szert, és nagyobb biztonsággal nézhet szembe egy esetleges energetikai válsággal. tegnap 22:50

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.