2022. december 5.
//
Vilma névnap

Kerülhessenek közelebb a fenntarthatósághoz a hátrányos helyzetű fiatalok is!

Ünnepélyes keretek között újította meg hétfőn a Pannon Egyetem és a Hallgatói Önkormányzat együttműködését a Veszprém Városi Hátrányos Helyzetű Fiatalok Egyesületével, valamint a Veszprémi Szakképzési Centrum Ipari Technikummal.

Az immár másodszor megújított együttműködési megállapodás egyik sarokpontja lesz a továbbiakban az "Éghajlatváltozás Multidiszciplináris Nemzeti Laboratórium" tevékenységének beemelése is, amelynek köszönhetően a hátrányos helyzetű veszprémi fiatalok közelebbi információkat szerezhetnek a környezetbarát megoldásokról, fenntarthatósági törekvésekről.

Dr. Gerencsér András, a Pannon Egyetem rektora úgy fogalmazott ezzel kapcsolatban, bár sokszor épp a hátrányos helyzetben élő fiatalok azok, akiknek egyelőre korlátozott lehetőségeik miatt nehezebb megfelelniük a fenntarthatósági feltételeknek, maguk a fiatalok azok, akik a leginkább érintettek és akik a motorjai lehetnek a változásnak: az ő lelkesedésük, erejük, lendületük az, ami sokat segíthet más korcsoportokat is jobban bevonni a környezetvédelmi törekvésekbe.

Az "Éghajlatváltozás Multidiszciplináris Nemzeti Laboratórium" projekt idén tavasszal indult több konzorciumi partner együttműködésével, a Pannon Egyetem vezetésével, amely az éghajlatváltozás jellemzőinek vizsgálata, illetve elemeinek az emberi egészségre, természeti, gazdasági rendszerekre és a társadalomra gyakorolt hatásainak tanulmányozása mellett a technológiai, gazdasági és társadalmi adaptáció területén is végez kutatás-fejlesztési tevékenységet. A laboratórium többek között többek között olyan területekre fókuszál, mint az ivóvízellátás és a mezőgazdasági öntözés, a szén-dioxid csökkentési kísérletek vagy éppen az illegális lakossági hulladékégetés.

Irányi László, a Veszprémi Szakképzési Centrum Ipari Technikum igazgatója elmondta, iskolájukban eddig is volt lehetőség rá, hogy a tanulók szép számban tekintsenek be a laboratórium működésébe, ez a tendencia pedig reményeik szerint tovább fog folytatódni a jövőben. Hozzátette, régóta kifejezett céljuk, hogy a tőlük kikerülő fiatalok ne csak tanulmányaikban legyenek jók, de a szemléletüket is igyekeznek formálni – ezt egyébként már maga a környezetvédelem szak is segíti.

Gulkai László, a Veszprém Városi Hátrányos Helyzetű Fiatalokért Egyesület alelnöke emlékeztetett, tizenöt éve vannak jelen a megyeszékhelyen, az általános vagy középiskolás fiatalokat pedig nemcsak egy-egy alkalommal igyekeznek támogatni, hanem hosszú időn keresztül mellettük állnak, az együttműködések révén például a továbbtanulásban is segítenek nekik. Most a fenntarthatóságot helyezték a központba, amelynek gondolatait az eseményeikben, iskolákban is igyekeznek propagálni, közérthetővé, és ezáltal megvalósíthatóvá tenni.

Bertalan Melinda
Domján Attila

További cikkek

A Tekeres-völgyben rendezték meg a Mikulás-futást
A Tekeres-völgyben rendezték meg a Mikulás-futást
Idén is nagy érdeklődés mellett szervezték meg a Mikulás-futást, amelyen közel 300-an indultak a Csatár-hegy lábától a Tekeres-völgyön át a különböző távokra vasárnap délelőtt.
Veszprém mintaként szolgál, hogyan épül fel a hitből a remény
Veszprém mintaként szolgál, hogyan épül fel a hitből a remény
Meggyújtották Veszprém adventi koszorújának második gyertyáját, a remény szimbólumát.
Helyi gyermekek írtak szlogeneket a V-Busznak
Helyi gyermekek írtak szlogeneket a V-Busznak
Menő, ha már suliba nem kísér az anyukád, gyere a megállóba, várunk a barátokkal. Ne lógjál a Facebook-on, utazzál V-Buszon!
A Pannon Egyetem lesz a 2023-as EFOTT fesztivál házigazdája
A Pannon Egyetem lesz a 2023-as EFOTT fesztivál házigazdája
A Pannon Egyetem lesz a 2023-as EFOTT házigazdája. Mivel az egyetem székhelye, Veszprém Európa Kulturális Fővárosa lesz jövőre, a fesztiválon is kiemelt szerepet kap a kultúra – olyan értékek mellett, mint a fenntarthatóság, a sport vagy a testi és lelki egészség. Az egyetemisták legnagyobb fesztiválja július 12. és 16. között a Velencei-tónál várja az érdeklődőket.
Ruszin-Szendi Romulusz: Nem ülnék a székemben, ha nem hinném, hogy a Magyar Honvédség meg tudja védeni az országot
Ruszin-Szendi Romulusz: Nem ülnék a székemben, ha nem hinném, hogy a Magyar Honvédség meg tudja védeni az országot
Ruszin-Szendi Romuluszt első látásra nem sok minden különbözteti meg egy átlagos katonától. Interjúnkkor is ugyanolyan terepszínű gyakorlóruhában jelent meg, ahogy bármelyik másik katona. Közelebbről megnézve a felvarrókat azonban szembetűnik, hogy altábornaggyal, a Magyar Honvédség parancsnokával állunk szemben. Veszprémi látogatásakor egy ikonikus helyen, a MH Légierő Parancsnokságon, vagy ahogy sokan ismerik, a „Sziklában” beszélgettünk toborzásról, Veszprém stratégiai szerepéről a honvédelemben és a szomszédban dúló háborúról is.