Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 18. Sándor
Veszprém
13°C
2026. március 18. Sándor
Veszprém
13°C

Nagycsaládosnak lenni egyszerre lemondás és felejthetetlen boldogság

2022. szeptember 10. 13:36
35 éves fennállását ünnepelte szombaton a Nagycsaládosok Országos Egyesülete (NOE) a kislődi Sobri Jóska Élményparkban.

Az esemény hivatalos megnyitóján Kardosné Gyurkó Katalin, az egyesület elnöke köszöntőjében úgy fogalmazott, semmi sem mutatja jobban a NOE elmúlt 35 esztendejét, minthogy egy kalandparkban ünnepelnek, hiszen ez idő alatt bőven volt részük kalandban és kihívásokban. Voltak nehéz pillanatok, de a jelenlévők ezekben is igent mondtak a gyerekekre, a jövőnek arra a formájára, ami a szeretetről szól. Hiszen a legnagyobb boldogságot az okozza, amikor szeretetet tudunk adni a párunknak, gyermekünknek, amikor tevékenyen tudunk tenni egy közösségért. Hozzátette, az elmúlt húsz évben nagyot fordult a világ, ma már családbarátabb a társadalom is, köszönhetően a kormányzat és a partnerek támogatásának is.

Kardosné Gyurkó Katalin, Ovádi Péter, Beneda AttilaKardosné Gyurkó Katalin, Ovádi Péter, Beneda Attila

Beneda Attila, a Kulturális és Innovációs Minisztérium családügyekért felelős helyettes államtitkára hangsúlyozta, a kormány a családokra mint a nemzet erejére tekint, s az olyan nehéz időkön is csak akkor tudunk túljutni, ha ezt az erőt megtartjuk. Ezért igyekeznek minden kedvezményt megadni, például a családi adókedvezmény vagy a babaváró kötvény formájában, hogy a kívánt gyerekek megszülethessenek és támogatni azt az életformát, amit a nagycsalád jelent.

Ovádi Péter országgyűlési képviselő az esemény helyszínét illetően megjegyezte, szerencsések vagyunk, hogy ilyen gyönyörű térségben élhetünk és olyan vállalkozások segítik a térség boldogulását, mint a Sobri Jóska Élménypark, mely társadalmi szerepvállalásával iránytűként is szolgál mások számára is.

A helyi fundamentumokat méltatta Bódis Zoltán, Kislőd polgármestere is, aki köszönetet mondott a Jáger családnak, amiért egy bakonyi gombázást követően megálmodták és megvalósították a kalandparkot, ezzel lassan világhírűvé téve a települést. Mint mondta, nagycsaládosként teljes mértékben átérzi azt is, mi mindent jelent ez az életforma: egyszerre van benne lemondás, ugyanakkor az, amit a gyerekek adnak, felejthetetlen boldogság és örök élmény.

Szentkirályi AlexandraSzentkirályi Alexandra

Az eseményen részt vett Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő is, aki a családokat a társadalom legfontosabb alapkövének nevezte, akiket a kormány egyedülálló módszerrel támogat, nemcsak akkor, amikor gazdaságilag jó helyzetben vagyunk, hanem a mostani nehéz időkben is kiáll mellettük.

Jáger BalázsJáger Balázs

Jáger Balázs, a Sobri Jóska Élménypark tulajdonosa szerint megtisztelő, hogy ők lehetnek a 35. születésnap helyszíne. Mint mondta, vállalkozóként két fontos küldetésük van: egyrészt az, hogy a természeti adottságok segítségével a környezet szeretetét, a játékaikkal pedig a mozgás örömét vissza tudják csempészni a családok életébe. Másrészt fontos a közös élmények összekovácsoló ereje is, hiszen a családdal eltöltött minőségi idő és az ebből származó emlékek életre szóló kapcsok.

A programot a NOE őszi találkozója keretében rendezték meg, az eseményre 5000 nagycsaládos kapott meghívást.

Bertalan Melinda
Kovács Bálint
további cikkek
Olimpikonokat és sportlegendákat hívhatunk ki a szombati Kihívások Napján közélet Olimpikonokat és sportlegendákat hívhatunk ki a szombati Kihívások Napján Március 21-én Veszprém és a Balaton régió történetének egyik legaktívabb napjára készül. A Veszprém-Balaton Európa Sportrégiója 2026 programsorozat kiemelt eseményeként érkezik a Kihívások Napja , ahol nemcsak négy világrekord megdöntése a cél , hanem az is, hogy a bátor jelentkezők testközelből mérkőzzenek meg a hazai sportélet legnagyobb csillagaival. ma 17:09 Véget ért a téli üzem a Magyar Közútnál, elindultak a tavaszi-nyári fenntartási munkák közélet Véget ért a téli üzem a Magyar Közútnál, elindultak a tavaszi-nyári fenntartási munkák Március 15-én véget ért a téli üzem a Magyar Közút Nonprofit Zrt.-nél, a szakemberek a nyári üzemrend szerint folytatják a munkát, de március végéig mérnökségenként legalább egy, síkosságmentesítésre alkalmas eszközökkel felszerelt gépet továbbra is bevetésre készen tartanak. ma 16:32 Szintet lép a raklapgyártás: Csúcstechnológiás automatizálással bővít a Waller Furnér Kft. támogatott tartalom Szintet lép a raklapgyártás: Csúcstechnológiás automatizálással bővít a Waller Furnér Kft. Folyamatos fejlesztések, javuló munkakörülmények és milliméterpontos minőség – röviden így jellemezhető a Waller Furnér Kft. idei éve. Waller Istvánnal, a cég vezetőjével beszélgettünk a hamarosan érkező új automata gépsorról, a megnövekedett gyártási kapacitásról, valamint egy olyan új, komplex tetőszerkezeti elemről, amely legóként könnyíti majd meg a szakemberek helyszíni munkáját. ma 11:38

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.