Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2023. december 8. Mária
Veszprém
1°C
2023. december 8. Mária
Veszprém
1°C

A fiatalok gondolatai mentén újítják meg Veszprém ifjúsági stratégiáját

2022. szeptember 14. 13:29
Egyéves program keretében újítja meg az önkormányzat Veszprém ifjúsági koncepcióját, amelynek első lépéseként kérdőív segítségévek kérik ki a fiatalok véleményét.

2021-ben Veszprém is pályázott az Európa Ifjúsági Fővárosa 2024 címre, a titulust azonban nem a bakonyi megyeszékhely, hanem a belgiumi Gent városa nyerte el. Egy dolgot viszont már akkor megfogadott a veszprémi csapat: hogy a pályázatban megfogalmazott koncepciót nem engedik el, mindössze egy kicsit átalakítják, s úgy valósítják meg.

A munkát azóta el is kezdték. Hegedűs Barbara alpolgármester szerdán sajtótájékoztatón számolt be arról, hogy az Európa Kulturális Fővárosa program egymillió forintos támogatásával elindul egy egyéves program a koncepció megújítására, amelynek keretében elsőként egy felmérést indítanak a 13 és 30 év közötti, Veszprémben és 30 kilométeres vonzáskörzetében élő fiatalok között. Többek között arra kíváncsiak, hogy mik azok a főbb problémák, amelyek ezt a korosztályt érdeklik, hogyan látják Veszprém jövőjét és mik azok a területek, amelyeken közösen tudnának gondolkodni a döntéshozókkal.

A kérdőív kitöltése már elkezdődött az iskolákban, a Pannon Egyetem gólyatáborában, civil szervezeteknél, emellett elérhető a veszprem.hu oldalon és a legtöbb közösségi média felületen, valamint személyesen is kitölthető az EKF csapat segítségével különböző rendezvényeken.

„A koncepció alapját alapvetően ez a kérdőív válaszai fogják adni, amelyet szeretnénk szeptember végén lezárni, amennyiben összejön a reprezentatív eredményhez szükséges minimum 760 kitöltés. Ezt követően szeretnénk minél több olyan rendezvényt, workshopot szervezni, ahol a fiatalok elmondhatják a véleményüket. Azt szeretnénk, hogy a fiatalok ne csak résztvevői legyenek a folyamatoknak, hanem aktív alakítói is. Ennek érdekében egy 12 fős csapatot toborzunk, akik ebben az egy éves folyamatban aktívan részt vesznek a koncepció megújításában, és akiknek a segítségével további rendezvényeket is szerveznénk a fiatalok igényeire alapozva” – tette hozzá az alpolgármester.

A folyamat sikeres lebonyolítása érdekében egy Erasmus+ pályázaton is indult, amin több mint 52 ezer euró vissza nem térítendő támogatást nyert – ezt szintén a fiatalokkal közösen szervezett programokra fordítják.

A tervek szerint 2023 tavaszán már egy kész koncepciót terjesztenének a közgyűlés elé, ami – ahogy az EKF is – a közösségépítés, a fiatalabb korosztály megmozgatását célozná meg. „Azt szeretnénk, hogy a koncepció ne csak egy dokumentum legyen, hanem valódi akcióterv konkrét ötletekkel arra vonatkozóan, hogyan tudjuk még fiatalbarátabbá tenni Veszprémet.”

Bertalan Melinda
további cikkek
Az EKF nem az egyetlen volt - újabb európai címek Veszprém célkeresztjében Porga Gyula Az EKF nem az egyetlen volt - újabb európai címek Veszprém célkeresztjében Évértékelő sajtóreggelit tartott Porga Gyula polgármester, ahol viszont az EKF „termelési jelentése” helyett sokkal több szó esett a 2023 utáni időszakról, közte új célokról és címekről, amik Veszprém célkeresztjében vannak. ma 11:34 Ne legyen élő állat a karácsonyfa alatt! Ne legyen élő állat a karácsonyfa alatt! A karácsony a szeretet, az összetartozás és az ajándékozás ideje. Ovádi Péter állatvédelmi cselekvési terv kidolgozásáért és végrehajtásáért felelős kormánybiztos arra kér mindenkit, hogy ebben az ünnepi szezonban gondolják át alaposan az élő állatok ajándékozásának következményeit. Az állatok nem csupán ajándékok, hanem érző, gondoskodást igénylő lények, tartásuk hosszú távú elköteleződést és felelősséget jelent. ma 9:33 Vasárnap és hétfőn sztrájkolnak a Volánbusz dolgozói Vasárnap és hétfőn sztrájkolnak a Volánbusz dolgozói A Szolidaritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezet – arra hivatkozva, hogy 2024-re még nem született bérfejlesztési ajánlat – advent második vasárnapjára, azaz 2023. december 10-ére és az azt követő hétfőre, december 11-ére munkabeszüntetést hirdetett a Volánbusznál. ma 9:10 Szeretetet és elfogadást adnak és várnak Szeretetet és elfogadást adnak és várnak A fogyatékos emberek világnapján szervezett programot az Agórában az ÉFOÉSZ. tegnap 13:15

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.