Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 18. Sándor
Veszprém
12°C
2026. március 18. Sándor
Veszprém
12°C

Több gyereket emeltek fel Veszprémben, mint tavaly

2022. szeptember 25. 10:33
885 regisztrált résztvevő emelte fel gyerekét, unokáját szombaton pontban 11-kor a Színházkertben, így új városi rekord született.

A Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom által felkarolt Gyereket a magasba! akció célja, hogy felhívja a figyelmet a család fontosságára. Tavaly nagyságrendileg nyolcszázan, idén 885-en emelték fel gyereküket, unokájukat a veszprémi helyszínen – a kezdeményezéshez azonban országszerte számos településen is csatlakoztak.

A veszprémi rendezvény színpadán Ókovács Szilveszter, az Operaház igazgatója; Kiss Balázs olimpiai bajnok kalapácsvető, Ovádi Péter parlamenti képviselő és Porga Gyula polgármester is csatlakoztak családjaikkal a rekordkísérlethez. 

Az emelés köré egész napos rendezvény épült, amit a Kis-Bakony Néptáncegyüttes fellépése nyitott, majd a Petőfi Színház Kukamese című produkciójával folytatódott. A Színházkertben civil szervezetek asztalai várták az érdeklődőket. 

vehir.hu
Kovács Bálint
további cikkek
Szintet lép a raklapgyártás: Csúcstechnológiás automatizálással bővít a Waller Furnér Kft. támogatott tartalom Szintet lép a raklapgyártás: Csúcstechnológiás automatizálással bővít a Waller Furnér Kft. Folyamatos fejlesztések, javuló munkakörülmények és milliméterpontos minőség – röviden így jellemezhető a Waller Furnér Kft. idei éve. Waller Istvánnal, a cég vezetőjével beszélgettünk a hamarosan érkező új automata gépsorról, a megnövekedett gyártási kapacitásról, valamint egy olyan új, komplex tetőszerkezeti elemről, amely legóként könnyíti majd meg a szakemberek helyszíni munkáját. ma 11:38 Rekorddal zárta a felvételi jelentkezési időszakot a Pannon Egyetem közélet Rekorddal zárta a felvételi jelentkezési időszakot a Pannon Egyetem Minden eddigi eredményét megdöntve, kiemelkedő sikerrel zárta a 2026-os általános felvételi eljárás jelentkezési időszakát a Pannon Egyetem – közölte az intézmény. ma 10:03 Hamarosan újraindulhat az olajszállítás Ukrajna felől - a külügyminiszter szerint ez is a színjáték része közélet Hamarosan újraindulhat az olajszállítás Ukrajna felől - a külügyminiszter szerint ez is a színjáték része Európai uniós forrásokból és technikai segítséggel állhat helyre a január végén leállt Barátság kőolajvezeték, amelynek köszönhetően a jövőben ismét zavartalan lehet a kőolajszállítás Magyarország és Szlovákia irányába. Bár a brüsszeli vezetők és az ukrán elnök a technikai akadályok elhárítását hangsúlyozzák, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter más tényezőkre is felhívta a figyelmet, szerinte egy színjáték zajlik most is. tegnap 16:30

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.