Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C

Erős közösség formálódik az Egyetemvárosban

2022. szeptember 28. 10:54
Csupán a kezdő lökést kellett megadni és el is kezdett felépülni az Egyetemvárosban egy erős helyi közösség, ami hétvégén már megmutatta magát a városrészben szervezett Lombhullató pikniken.

Az Óvári Ferenc Baráti Kör tagjai fogalmazták meg az igényt, hogy sok másik városrészhez hasonlóan az Egyetemvárosnak is legyenek olyan közösségi eseményei, amelyeken változatos programok kíséretében találkozhatnak egymással az itt élő veszprémiek, miközben több generációnak is érdekes, interaktív programokat kínálnak a lakhelyüknek számító városrész parkjaiban.

Ez szombaton sikerült is, amikor megtartották a Lombhullató piknikre keresztelt rendezvényüket. Igaz, az első tervek szerint augusztus végén, majd szeptember elején tartották volna meg ugyanezt az eseményt, de akkor kétszer is közbeszólt az időjárás, így végül szeptember utolsó hétvégéjére csúszott a piknik, de a szervezők így sem voltak csalódottak, hiszen a Szent Mihály-napi rendezvények és a Háromkirályfi Napok mellett jól illeszkedett a hétvégi programdömpingjébe ez a városrészi esemény is.

A szervező Óvári Ferenc Baráti Kör egyébként kifejezetten azért jött létre, hogy Veszprém egyetemi városrészét felkarolja különböző közösségi események szervezésével, ezzel együtt a helyiek körében is erősítsék az összetartást.

Korábban már rendeztek a piknikhez hasonló programot, valamint olyan közösségi munkát is, amelynek keretében az Egry Úti Óvoda kerítését festették le a tagok.

A mostani alkalom viszont kizárólag a szórakozásról és kikapcsolódásról szólt. Portálunknak Csík Richárd, a városrész önkormányzati képviselője beszélt arról, a baráti körrel együttműködve igyekeztek változatos foglalkozásokat kivinni az Egry ABC előtti parkba.

Ennek keretében és a fenntarthatóság jegyében például Várszegi Kata dizájnerrel közösen kerékpárgumiból lehetett készíteni különböző ékszereket, de sakkoktatás is szerepelt a programok között, ahogy az Irodalomtörténeti Társaság is készült felolvasással, itt kifejezetten a városrészhez kötődő kortárs helyi művészek szerzeményeiből is szemezgettek.

A visszajelzések alapján izgalmas programmal települt ki a Laczkó Dezső Múzeum is, ők például bemutatták azokat az Avar-kori leleteket is, amelyek szintén erről a környékről kerültek elő a föld mélyéről.

A piknikre több tucat helyi család látogatott ki, akik a képviselő elmondása alapján pozitívan fogadták a kezdeményezést és további igények fogalmazódtak meg a jövőre nézve hasonló programok szervezésére.

Csík Richárd elmondta azt is, erre a helyi igényre alapozva, valamint arra a civil összefogásra, ami most feléledni látszik az Egyetemvárosban – az Óvári Fernec Baráti Kör mellett a ProBono Veszprém és az Egry Baráti Kör civil szervezetek is aktívak a városrészben – a jövőben további közösségi akciókat terveznek, leghamarabb már a közelgő karácsonyi időszakban.

vehir.hu
Szalai Csaba
további cikkek
Veszprém decemberi borünnepe: ismét érkezik a Vehír Borszalon Vehír Borszalon Veszprém decemberi borünnepe: ismét érkezik a Vehír Borszalon Van, amikor nem kell megvárni a naptár szerinti piros betűs ünnepet a koccintással. Egy palack kiváló bor megbontásával magunk is ünnepet teremthetünk. A december 12-ei Vehír Borszalon pedig kiváló alkalmat kínál erre bárkinek. ma 10:47 Hippolyt: bemutatják Dolhai Attila első színházi rendezését közélet Hippolyt: bemutatják Dolhai Attila első színházi rendezését December ötödikén mutatja be a Veszprémi Petőfi Színház Nóti Károly-Zágon István-Eisemann Mihály Hippolyt, a lakáj című történetét, melyet Dolhai Attila Jászai Mari-díjas színész állított színpadra. Első színházi rendezése tehát a királynék városához kötődik, elsősorban erről kérdeztük a színész-rendezőt, a székesfehérvári Vörösmarty Színház igazgatóját. tegnap 22:52 Amikor a tél életre kel – kulisszatitkok A jégbarlang éneke előadásról CODE Amikor a tél életre kel – kulisszatitkok A jégbarlang éneke előadásról A Kabóca Bábszínház közel negyedszázados szakmai munkájával régóta meghatározó kulturális szereplője Veszprémnek, míg a CODE Digitális Élményközpont a város legújabb innovatív helyszíneként ötvözi a technológiát és a művészetet. A két intézmény idén közösen álmodta meg A jégbarlang éneke című előadást, melynek kulisszatitkairól Szántó Viktóriát, a Kabóca Bábszínház igazgatóhelyettese beszélt. tegnap 13:00

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.