Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 18. Sándor
Veszprém
13°C
2026. március 18. Sándor
Veszprém
13°C

Folytatódik a VárosFa program keretében a faültetés

2022. október 19. 10:58
A MOL Új Európa Alapítvány pályázatán Veszprém 70 fa elültetésére nyert lehetőséget. A fákat négy helyszínen ültetik el, kedden a Barátság park volt a soros.

Hegedűs Barbara alpolgármester az eseményen hangsúlyozta Veszprém zöld területeinek bővítésének fontosságát, hozzátette, a város szem előtt tartja a kérdést. A VárosFa program keretében négy helyszínre telepítenek fákat, így a Barátság parkon túl a Jutasi úton, a Séd-völgyben és a Veszprém-Márkó kerékpárút mentén.

A program első fázisa már lezajlott, hiszen tavasszal már kerültek új fák a Barátság parkba, és a Séd-völgybe.

Az ültetés egyik érdekessége, hogy – a pályázati kitételnek eleget téve – a Verga Zrt. szakemberei oktatást tartanak diákoknak, hogy már fiatal korban megismerjék a faültetés pontos menetét. A szóban forgó eseményen a Báthory iskola tanulói mélyedtek bele a fák világába, Rybár Olivér koordinálásával.

Az ültetett fafajok közül korai juhar, platán, pusztai szil, kislevelű hárs, nagylevelű hárs és nyírfa is szerepel.

Szabó Eszter
Domján Attila
további cikkek
Szintet lép a raklapgyártás: Csúcstechnológiás automatizálással bővít a Waller Furnér Kft. támogatott tartalom Szintet lép a raklapgyártás: Csúcstechnológiás automatizálással bővít a Waller Furnér Kft. Folyamatos fejlesztések, javuló munkakörülmények és milliméterpontos minőség – röviden így jellemezhető a Waller Furnér Kft. idei éve. Waller Istvánnal, a cég vezetőjével beszélgettünk a hamarosan érkező új automata gépsorról, a megnövekedett gyártási kapacitásról, valamint egy olyan új, komplex tetőszerkezeti elemről, amely legóként könnyíti majd meg a szakemberek helyszíni munkáját. ma 11:38 Rekorddal zárta a felvételi jelentkezési időszakot a Pannon Egyetem közélet Rekorddal zárta a felvételi jelentkezési időszakot a Pannon Egyetem Minden eddigi eredményét megdöntve, kiemelkedő sikerrel zárta a 2026-os általános felvételi eljárás jelentkezési időszakát a Pannon Egyetem – közölte az intézmény. ma 10:03 A magyarok maradtak az utolsó poroszok közélet A magyarok maradtak az utolsó poroszok Vajon tényleg a magyarok lennének az utolsó poroszok, akik még hisznek egy olyan dolgos és precíz Németországban, amely talán már a németek számára is csupán a múlt emléke? A Mathias Corvinus Collegium veszprémi képzési központjának legutóbbi előadásán Bauer Bence, a Magyar Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója rántotta le a leplet a Németországot feszítő mély társadalmi, politikai és gazdasági ellentmondásokról, megvilágítva azt a folyamatot is, amelynek során hazánk egyfajta nyugodt menedékké vált a hagyományos értékeket kereső nyugati állampolgárok számára. ma 13:46

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.