2023. május 31.
//
Angéla névnap

Az otthon az, ahol a lélek megnyilvánul

2022. október 19. 17:21
Több mint ezer veszprémi gyerek részvételével hozott létre interaktív kiállítást a Kabóca Bábszínház A város, mint otthon és óriási játszótér című pályázatuk részeként, melyben arra voltak kíváncsiak, mit jelent a gyerekeknek az otthonuk?

A pályázatot még tavaly tavasszal indította a bábszínház a Veszprém az Élhető Város Helyi Közösségi Fejlesztési Stratégia elemeként, melyre 15 millió forintos európai uniós forrást nyertek el.

Szőke Kavinszki András igazgató a kiállítás megnyitóján elmondta, elsősorban arra voltak kíváncsiak, mit jelent a gyerekeknek az otthon, hol találnak befogadó közösségi térre, különösen a covid utáni megváltozott időkben. A beérkezett pályaművekből azonban talán ennél is többet tudtak meg: ezek a művek a gyerekek lelkivilágát is megmutatják, mindazt, amit érzékelnek a körülöttük lévő világból, s szavakban még talán nem tudnak kifejezni, de rajzban igen. Mindez pedig arra kell sarkalljon bennünket, hogy hallgassuk meg a kicsiket és minden pillanatban igyekezzünk biztosítani az ő jövőjüket.

Halmay Gábor önkormányzati képviselő arról beszélt, jó érzés, hogy a helyi akciócsoporton keresztül az önkormányzat is be tudott kapcsolódni ebbe a projektbe egy kis fogaskerékként és hozzájárulhatott, hogy jobban megismerjük a gyerekek otthonról és Veszprémről kialakított véleményét.

Ferenczy Gábor, a Veszprém az Élhető Város” munkaszervezet vezetője emlékeztetett, a stratégia és a projekt célja is az volt, hogy a veszprémi identitást erősítse, elősegítse egy befogadóbb, együttműködőbb, innovatívabb társadalom létrejöttét. A bábszínház programja mindezt a helyi kulturális és művészeti irányok erősítésével, a közösségi kapacitások segítségével tette, emellett a támogatásból egy mobil színpadot is beszereztek.

Szántó Viktória igazgatóhelyettes, a projekt vezetője szerint a programuk valóban közösségformáló volt, hiszen idén a Kabóciádén egy bunker építésére hívták a résztvevőket, amellyel a városi és a természeti környezet új arcát akarták megmutatni, a felhívás pedig rendkívüli népszerűségnek örvendett. Emellett több óvodába is eljutottak, ahol előzetes felkészítés után a gyerekekkel beszélgettek arról, nekik mit jelent az otthonuk, ami aztán a rajzpályázat és a kiállítás, valamint az Otthon című babaszínházi előadás, összművészeti projekt megszületéséhez vezetett.

Bertalan Melinda
Domján Attila

További cikkek

Nem kell mindenkinek élsportolónak lennie, de egészségesnek igen!
Nem kell mindenkinek élsportolónak lennie, de egészségesnek igen!
Sporttudomány az egészség és teljesítmény szolgálatában címmel tartották meg a XX. Országos Sporttudományi Kongresszust a Pannon Egyetemen. Az országos rendezvény három napon keresztül látja vendégül a szakma jeles képviselőit.
Mediterrán ritmus és szenvedély – egyenesen Sevillából
Mediterrán ritmus és szenvedély – egyenesen Sevillából
Vérpezsdítő tánc, nagy szerelmi hódításokat bemutató operák – Sevilla érzéki arcát mutatta meg a veszprémieknek.
Hatalmas sikert aratott a Szilágyi néptáncgálája
Hatalmas sikert aratott a Szilágyi néptáncgálája
A Szilágyi Erzsébet Keresztény Általános és Alapfokú Művészeti Iskola dupla előadás keretében rendezte meg hagyományos néptáncgáláját pénteken az Agórában. Az esemény hatalmas sikert aratott: a több mint kétszázötven táncos egyaránt telt ház előtt léphetett színpadra.
Egyszerre elegáns és fiatalos – elindult a MusiColours ifjúsági zenei fesztivál
Egyszerre elegáns és fiatalos – elindult a MusiColours ifjúsági zenei fesztivál
Tizenhárom országból közel ezer fiatal érkezett Veszprémbe, hogy bekapcsolódjanak a MusiColours Európai Ifjúsági Zenei Fesztivál programjaiba. A fellépőkkel már vasárnap délután lehetett találkozni a város különböző színpadjain, a hivatalos megnyitót viszont csak este tartották az ActiCity-ben. Itt nem csupán a környezet és az új épület miatt elegáns, emelkedett a hangulat, a gyerekek és fiatalok bemutatták, hogy a zene iránti alázat és profizmus nem feltétlen az életkor függvénye.
Huszárok, tüzérek és haditengerészek is felvonultak a hősök napján Veszprémben
Huszárok, tüzérek és haditengerészek is felvonultak a hősök napján Veszprémben
Vasárnap délután a Vörösmarty téri I. világháborús emlékműnél tartották Veszprém Hősök napi ünnepségét. A megemlékezés előtt a Centenáriumi Hadtörténeti Egyesület szervezésében korabeli huszárok, tüzérek, de még haditengerészek is felvonultak a belvárosban.