Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
14°C
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
14°C

18. Pannonfíling: rövid filmek hosszú napja Veszprémben

2022. november 7. 9:39
Immár tizennyolcadik alkalommal rendezik meg a "rövid filmek hosszú napját", azaz a Pannonfíling Mozgóképes Találkozót Veszprémben. November 12-én az egész napos vetítésen 18 rövidfilmet láthat a közönség hazai és határon túli alkotóktól.

2005-ben tartották az első Pannonfíling Mozgóképes Találkozót Veszprémben, amely azóta is jó bemutatkozási lehetőség a filmes alkotóknak, és kiváló alkalom az érdeklődő közönségnek, hogy kötetlenül beszélgessen a látottakról a szakmai zsűrivel és a filmesekkel.

Dósay Norbert és Németh Csaba Miklós, a Pannonfíling Mozgóképes Találkozó szervezői elmondták, az előzsűrizés során ötvennél is több nevezés közül választották ki azt a tizennyolc rövidfilmet, amely bekerülhetett a versenyprogramba.

A találkozó jelmondata - "rövid filmek hosszú napja" - továbbra is igaz, hiszen a rendezvény szombat délelőtt 10 órától egészen estig tart. A 18. Pannonfílingen idén is változatos rövidfilmeket láthat a közönség a vetítéseknek helyet adó Expresszó Klubban, hiszen lesznek kisjátékfilmek, animációs filmek, drámai és romantikus történetek is.

Budapest, zárt város - Konkol MátéBudapest, zárt város - Konkol Máté

Az idei Pannonfíling szakmai zsűrije Szelestey Bianka rendező, forgatókönyvíró, akinek Hajszálrepedés című rövidfilmje a 75. cannes-i filmfesztiválon versenyzett, Képíró Dorottya, a 17. Pannonfíling Mozgóképes Találkozó győztes filmjének alkotója, és Zugschwert Szabolcs, a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program projektkoordinációs vezetője lesz.

A 18. Pannonfíling Mozgóképes Találkozót november 12-én, szombaton tartják a veszprémi Expresszó Klubban. A részletes program megtalálható a pannonfiling.hu oldalon és a rendezvény közösségi média oldalán. A rendezvény fő támogatója a VeszprémFest Veszprémi Kultúráért Alapítvány, az esemény szervezője és lebonyolítója a Szellemi Regenerációs Társulás.

 

Mi is az a Pannonfíling?

A Pannonfíling Mozgóképes Találkozó egy rövidfilmes szemle és verseny, amely a veszprémi ősz egyik különleges kulturális programja. A fesztiválon a hazai és határon túli amatőr és független filmesek már 2005 óta bizonyítják hogy egy jó történetet nem csak sok millió dolláros robbanásokkal, autósüldözéssel és szilikon domborulatokkal lehet elmesélni. Az elmúlt években alacsony költségvetésből, de annál nagyobb lelkesedéssel és kreativitással készült roadmovie-t, háborús drámát, sci-fit, szerelmi történetet, videóklipet és  animációsfilmet is láthattak a nézők. Avagy, a filmszalagra álmodott pannon életérzést.

A fesztivál büszkén mondhatja, hogy az elmúlt években itt debütált alkotók közül nem egy ma már megbecsült tagja a hazai mozgóképes szakmának, és a Pannonfílingen bemutatott filmjeik más - hazai és nemzetközi - fesztiválokon is sikerrel szerepeltek. 

A legelső Pannonfílingen a zsűri tagjai Felhősi István (festőművész), Fenyvesi Ottó (költő, író, képzőművész) és Sára Sándor (operatőr, filmrendező) voltak. Az eltelt években rajtuk kívül is rengeteg neves szakember fordult meg a zsűriben, például M. Tóth Géza (animációs rendező, producer), Áfrány Gábor (médiaművész), Szajki Péter (forgatókönyvíró, rendező), Trócsányi Gergely (zenész), Vadócz Péter (filmes), Réz András (filmesztéta, forgatókönyvíró), Buvári Tamás (rendező, forgatókönyvíró), Farkas Franciska (színésznő), Krámer György (koreográfus), Pálfi György (filmrendező), Ujj Mészáros Károly (filmrendező), dr. András Ferenc (egyetemi docens), Vranik Roland (filmrendező, forgatókönyvíró), Can Togay (filmrendező, forgatókönyvíró, színész), Sós Ágnes (filmrendező).

vehir.hu
további cikkek
,,Ember a rács mögött” - sosem látott kulisszatitkok a veszprémi várbörtön életéből kultúra ,,Ember a rács mögött” - sosem látott kulisszatitkok a veszprémi várbörtön életéből Jövő hét kedden nyitják meg hivatalosan az ,,Ember a rács mögött” című kiállítást a várbörtön falai között, amely eddig sosem látott módon kalauzolja el a látogatókat, bemutatva az elítéltek börtönben töltött mindennapjait.   tegnap 21:36 #JÓÉJTPUSZIRA várja a veszprémieket Lackfi János programajánló #JÓÉJTPUSZIRA várja a veszprémieket Lackfi János A #jóéjtpuszi-kötet verseit hallhatjuk május 15-én Veszprémben. A Hangvillában fellép Lackfi János József Attila-díjas költő és Szirtes Edina Mókus Erkel Ferenc-díjas énekesnő, zeneszerző. 2024. március 26. 15:20 Szent Mihály veszprémi egyházának történeteit fűzték csokorba Veszprémi Érsekség Szent Mihály veszprémi egyházának történeteit fűzték csokorba Volt idő, amikor több mint száz kolostor működött a Veszprémi egyházmegyében. De IX. Pius pápa is kapott itt termelt somlói bort. A budapesti Mátyás-templom előtti Szentháromság-szobor pedig szintén Veszprémhez köthető. Az érsekség legújabb, hiánypótló kiadványa az egyházmegye ezeréves történetét mutatja be olvasmányosan, Gizellától napjainkig. 2024. március 26. 11:37 Ecce homo - ilyen volt a virágvasárnapi passió Veszprémben Ecce homo - ilyen volt a virágvasárnapi passió Veszprémben Egy passiójátékon a néző sohasem tud úgy részt venni, mintha egy egyszerű színházlátogató lenne, aki csupán a színészi játékra alapozva engedi, hogy magával ragadja a történet. Ilyenkor az ember valóban be akar futni a játéktérre, félrelökni a római katonákat, szétvágni a farizeusok közt és megmenteni Jézust. De aztán mégsem teszi, ahogy kétezer évvel ezelőtt Júdeában sem tette senki. Csak sodródik a tömeggel, miközben kezdi megérteni az ünnep igazi üzenetét. Ahogy az Veszprémben is történt virágvasárnap délután. 2024. március 25. 16:00

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.