Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Fiatalok bevonásával újítják meg az ifjúsági koncepciót

2022. november 15. 4:00
A város 52 578 euró vissza nem térítendő támogatáshoz jutott európai uniós forrásból – az összeget a közelmúltban indult, ReYouth című projektre fordítják, amelyben összekötik a fiatalokat a döntéshozókkal és bevonják őket az önkormányzat ifjúsági koncepciójának megújításába.

A koncepció megújítása egy kérdőíves kutatással kezdődött, majd a felmérés eredményeire építve kedden egy az Expresszóban megrendezett találkozón indították el a közös gondolkodást a fiatalokkal.

A programot teljes mértékben fiatalok valósították meg a Lélektér Alapítvány közreműködésével, melynek része volt a Re-Youth projekt bemutatása és az Erasmus+ adta lehetőségek ismertetése. Emellett world café módszerrel dolgoztak fel témaköröket, biztosítva ezzel a kötetlen beszélgetést a döntéshozók és a résztvevők között. A world café programelem keretében öt asztal mellett foglaltak helyet a megjelentek, minden asztalnál részt vett egy az ifjúságügy területén munkálkodó szakember és a projektirányító csapat részéről két fiatal. Az irányított beszélgetés az alábbi témákat járta körül: szabadidő, életmód, közösségi terek és szolgáltatások, környezetvédelem és jövőkép.

Az esemény célja az volt, hogy fiatalokat toborozzon az elkövetkezendő hónapokban megvalósuló, a koncepció megújítását szolgáló workshopokra, és aktív párbeszéd alakuljon ki az ifjúság és a városvezetés között.

vehir.hu
Domján Attila
további cikkek
Az oltár előtt lett rosszul a menyasszony közélet Az oltár előtt lett rosszul a menyasszony Az Országos Mentőszolgálat osztotta meg azt a történetet, amikor egy huszonöt éves menyasszony az oltár előtt lett rosszul és esett össze. Szerencsére az ijesztő jelenet happy enddel végződött. tegnap 14:31 Nem lehetett szerzetes, világi apostol lett - konferenciát szerveztek Bódi Mária Magdolna életéről Bódi Mária Magdolna Nem lehetett szerzetes, világi apostol lett - konferenciát szerveztek Bódi Mária Magdolna életéről 2017-ben egy kisbusszal vitték el Veszprémből a Vatikánba azt a dokumentációt, aminek megvizsgálása után Ferenc pápa tavaly májusban ismerte el Boldog Mária Magdolna vértanúságát, ezzel együtt a katolikus boldogok sorába emelte. A hivatalos szertartásig már csak egy hónap van hátra, a Veszprémi Érsekség a levéltárral közösen pedig egy konferencián igyekezett közelebb hozni a litéri lány életét és személyiségét az emberekhez. tegnap 21:10 Megújul és bővül a Nemesvámosi Petőfi Sándor Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola oktatás Megújul és bővül a Nemesvámosi Petőfi Sándor Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola A Veszprémi Tankerületi Központ Nemesvámosi Petőfi Sándor Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola infrastrukturális fejlesztése című projekt nyitórendezvényét március 13-án tartották a szóban forgó intézményben. tegnap 12:13 Magyarország ad otthont az Európai Unió legnagyobb katonai gyakorlatának közélet Magyarország ad otthont az Európai Unió legnagyobb katonai gyakorlatának Magyarország ad otthont március 25. és április 10. között a MILEX 2025 elnevezésű nemzetközi katonai gyakorlatnak, amely az Európai Unió (EU) harccsoportjainak szárazföldi műveleti képességeit teszteli.  tegnap 9:43

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.