Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Sok turista látogat télen a Balatonra, de jobban ki lehetne használni az adventi időszakot turisztikai szervezetek szerint

2022. december 5. 10:52 // Forrás: mti
Decemberben ugyan több ezer turistát várnak a Balatonra a térség turisztikai szakemberei, de úgy vélik, hogy a balatoni települések összefogásával, a finn modellhez hasonló Mikulás-projekttel jobban ki lehetne használni az adventi időszakot.

 Fekete Tamás, a Balatoni Turizmus Szövetség alelnöke az MTI-nek vasárnap megküldött közleményben azt írta, már a karácsonyi időszak előtt is számos olyan rendezvényt tartanak, amelyek ismét bebizonyíthatják, hogy a Balaton nem zárt be a nyári időszak végeztével, és a téli Balaton is vonzó úti cél lehet a magyar családok számára.

Éskovács Péter, a Nyitott Balaton akció egyik tanácsadója a közleményben azt emelte ki, hogy az adventi időszakot összefogással a balatoni települések programgazdái jobban is ki tudnák használni. Ehhez az kellene szerinte, hogy a finn utazási szakemberek példáját kövessék a régió településeinek vezetői, turisztikai- és marketingszakemberei.

Felidézte: az 1980-as években a finn hatóságok új turisztikai stratégiát dolgoztak ki Lappföld tartományban, ennek központi eleme a Mikulásfalu volt Rovaniemi városában. A sikeres kampány miatt a lapföldi Mikulás lakhelyét évente több mint félmillió utazó keresi fel, akiknek mintegy 60 százaléka külföldi, a többi pedig belföldi látogató. A Mikulás alig hatvanezer fős városának környékén a turisták 2,9 millió éjszakát töltenek el.

A finn modellhez hasonlóan megtervezett és jól kivitelezett Mikulás-projekt olyan téli turisztikai szezont teremthetne a balatoni régióban, amely nem csak magyar, de a környező országok családjait is utazásra késztetné. Egy jól átgondolt terv alapján működő úti célon a vendégek az átlagnál többet is költenének még akkor is, ha a decemberi időszak nem a főszezon ebben a régióban - tette hozzá a szakember.

vehir.hu
további cikkek
Hétfőn nyílnak a Sportrégió pályázatai Európa Sportrégiója Hétfőn nyílnak a Sportrégió pályázatai Január 26-án, hétfőn délben nyílnak meg a Veszprém-Balaton Európa Sportrégiója 2026 pályázatai. A programsorozat keretében közel másfél milliárd forintból támogatnak a régióban megvalósuló egészség és mozgás fókuszú rendezvényeket, programokat. tegnap 15:30 Lázárinfó Balatonalmádiban: három óra maratoni kérdezz-felelek tabuk nélkül közélet Lázárinfó Balatonalmádiban: három óra maratoni kérdezz-felelek tabuk nélkül Lehet szimpatizálni, vagy nem szimpatizálni Lázár Jánossal, de az vitathatatlan, hogy az a politikai kommunikáció, amit ő a Lázárinfóval végez, kuriózumnak számít Magyarországon. Bárki, bármiről, tabutéma nélkül kérdezhet, a válasz pedig nem harminc nap múlva írásban érkezik, hanem ott és azonnal a minisztertől. Ezzel a fórummal érkezett Balatonalmádiba is csütörtök délután, ami végül maratoni hosszú, háromórás kérdezz-feleleket jelentett, ahol szóba került sok téma mellett a MÁV, a 8-as és 71-es út helyzete, a balatoni építkezések és Mészáros Lőrinc is. tegnap 13:18 Orbán Viktor: Magyarország ott van a Béketanács alapítói között közélet Orbán Viktor: Magyarország ott van a Béketanács alapítói között Ma Davosban az amerikai elnök egy új kezdeményezést indított útjára. Béketanácsnak hívják. Magyarország ott van az alapító országok között, mert Magyarországnak békére van szüksége, hogy fejlődni tudjon - írta a miniszterelnök csütörtökön a Facebook-oldalán. 2026. január 22. 15:19

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.