Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Gulyás: az idei büdzsé a rezsivédelem költségvetése

2023. január 12. 11:41 // Forrás: MTI
A rezsivédelem költségvetésének nevezte a 2023-as büdzsét a Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki sajtótájékoztatóján.

Gulyás Gergely jelezte, a kormány a jövő héten a parlament elé terjeszti a költségvetés módosításáról szóló javaslatát, amelyet az Országgyűlés márciusban fogadhat el. A rezsicsökkentést és a foglalkoztatást idén is számos gazdasági veszély közepette kell fenntartani, a cél azonban továbbra is a nyugdíjak és a reálbérek növelése - hangsúlyozta.

A miniszter azt mondta, a kormány legfontosabb célja, a recesszió elkerülése várhatóan teljesül, hiszen a legtöbb elemző is egyetért az idei évre várt 1,5 százalékos növekedési céllal. Hozzátette: ha ez teljesül, akkor az átlagfogyasztás erejéig megtartható lesz a rezsicsökkentés, a családtámogatások pedig még bővülhetnek is. Közölte: 2022-ben minden jel szerint 4,5 százalék körüli gazdasági növekedést ért el az ország, ami az egyik legmagasabb az Európai Unióban.
 

vehir.hu
további cikkek
Sulyok Tamást, az Alkotmánybíróság elnökét jelöli a Fidesz-KDNP államfőnek Sulyok Tamást, az Alkotmánybíróság elnökét jelöli a Fidesz-KDNP államfőnek Sulyok Tamást, az Alkotmánybíróság jelenlegi elnökét jelölik köztársasági elnöknek a kormánypártok - jelentette be Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője csütörtökön Balatonalmádiban, a Fidesz-KDNP kétnapos frakcióüléséről beszámoló sajtótájékoztatón. ma 13:49 'Nyugatiak vagyunk mi is, csak normálisak' politika 'Nyugatiak vagyunk mi is, csak normálisak' Hogyan próbál Magyarország lavírozni a nagyhatalmak különböző érdekei közt és hogyan jöhet ki mégis jól ebből egy ilyen kis ország Európában? Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója ezekről is beszélt szerda este Veszprémben a Mathias Corvinus Collegium veszprémi képzési központjának előadásán, ahol legújabb, Huszárvágás című könyvét is bemutatta. ma 11:28 Dr. Pogátsa Zoltán Veszprémben: az idei évet még ki kell bírni, utána stabilizálódhat a gazdaság gazdaság Dr. Pogátsa Zoltán Veszprémben: az idei évet még ki kell bírni, utána stabilizálódhat a gazdaság Dr. Pogátsa Zoltán, szociológus, közgazdász volt a Veszprém Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara gazdasági évnyitó rendezvényének a vendége szerda délelőtt a kamara nagytermében. Az országosan is elismert szakember előadásában feltárt olyan összefüggéseket a globális gazdaság mechanizmusaiban, amik választ adhatnak számos gazdaságot érintő kérdésre. A jövőkép optimista, de nem magától értetődő. tegnap 23:09 Ezeket a termékeket lopják el a legtöbben Ezeket a termékeket lopják el a legtöbben Szinte nincs olyan üzletlánc, ahol ne tapasztaltak volna emelkedést a bolti lopásokban az elmúlt évben. A kereskedők több védekező intézkedést is bevezettek a tolvajok ellen. Cikkünkben bemutatjuk, hogy mely mik jelenleg a slágertermékek a bolti lopásoknál. tegnap 11:32

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.