Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Ellenzék: nem tehetünk úgy, mintha nem lennének problémák

2023. január 17. 16:07
Az Európa Kulturális Fővárosa évaddal kapcsolatban fogalmazott meg kritikákat az MSZP-LMP-Párbeszéd önkormányzati frakció kedden.

Az Európa Kulturális Fővárosa programhoz kapcsolódó kritikáit ismertette keddi sajtótájékoztatóján az ellenzéki frakció három tagja: Hartmann Ferenc frakcióvezető, valamint Benczik Gabriella és Gerstmár Ferenc önkormányzati képviselők.

Mint mondták, alapvetően elégedettek a projektmenedzsment munkájával és a programkínálattal, ezek valódi eredményeiről azonban majd utólag, a tényleges érdeklődés ismeretében lehet majd mérleget vonni. Külön kiemelték az egykori gyermekkórház és a Ruttner-ház felújítását: ezek révén évtizedes sebeket sikerült begyógyítani a városban. 

Megfogalmaztak ugyanakkor kritikákat is, mert – mint mondták – bár az ellenzék is a program sikerében érdekelt, de nem tehetnek úgy, mintha nem lennének problémák.

Ilyen problémának tartják a Kossuth utcán üresen maradt üzlethelyiségeket (különösen a Kölcsey könyvesbolt és a Cserhát étterem bezárását), a színház rekonstrukciójának elmaradását, a millenniumi emlékmű áthelyezését. Mint elhangzott, csorbát szenved a Balaton bútorgyár területén a Hello Wood kártyavára, a szakszervezetek háza ütött-kopott épülete rontja a belváros látképét, és nem valósult meg a digitális múzeum sem a Szikvíz-parkolóban és a vasútállomást sem sikerült rendbe tenni. 

Kritizálták a közlekedési beruházásokat: a frakció szerint a nyolcas utat a füredi és csatári csomópontja között is fel kellett volna újítani, el kellett volna készülnie a belső körgyűrű új völgyhídjának. 

Schöngrundtner Tamás
Domján Attila
további cikkek
Befejeződött az RRF-2.2.2-23-2023-00009 azonosítószámú, „RRF-2.2.2-23 – 21. századi szakképző intézményfejlesztési program – Veszprémi Szakképzési Centrum” elnevezésű kiemelt projekt közélet Befejeződött az RRF-2.2.2-23-2023-00009 azonosítószámú, „RRF-2.2.2-23 – 21. századi szakképző intézményfejlesztési program – Veszprémi Szakképzési Centrum” elnevezésű kiemelt projekt Bruttó 3,101 milliárd forint vissza nem térítendő európai uniós támogatási összeget nyert el a Veszprémi Szakképzési Centrum a „21. századi szakképző intézményfejlesztési program” keretében. Az RRF-2.2.2-23-2023-00009 azonosítószámú, „RRF-2.2.2-23–21. századi szakképző intézményfejlesztési program – Veszprémi Szakképzési Centrum” elnevezésű kiemelt projekt a Magyarországi Helyreállítási terv és Ellenállóképességi Eszköz finanszírozási alapból, valamint hazai forrásból valósult meg.   ma 15:26 Magyar Péter megnevezte kormánya hét miniszterét közélet Magyar Péter megnevezte kormánya hét miniszterét Megnevezte a leendő Tisza-kormány hét miniszterét Magyar Péter pártelnök, leendő miniszterelnök hétfőn, a Tisza Párt parlamenti frakciójának első ülése után tartott sajtótájékoztatóján. ma 15:20 A Tématerületi Kiválósági Program 2021 keretében valósul meg a Pannon Egyetem környezetvédelmi projektje közélet A Tématerületi Kiválósági Program 2021 keretében valósul meg a Pannon Egyetem környezetvédelmi projektje A Pannon Egyetemen 2022. 01. 01. és 2025.12.31. között valósul meg az a pályázati program, amely a környezetterhelés jelentős mértékű csökkentésére irányuló innovatív technológiák fejlesztését (és elterjesztését) megalapozó kutatásokkal foglalkozik. A projekt a Tématerületi Kiválósági Program 2021 (TKP2021-NKTA-21) Nemzeti Kutatások alprogram keretében a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivataltól 100% támogatási intenzitással 1 140 000 000 Ft támogatást kapott. ma 15:11

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.