Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 21. Benedek
Veszprém
9°C
2026. március 21. Benedek
Veszprém
9°C

Migráció és diaszpóra

2010. május 23. 15:28 // Forrás: vehir
Tudományos konferenciát szervezett a Mediterrán Világ Szerkesztősége, és a Modern Filológiai és Társadalomtudományi kar.

Ötödik alkalommal került megrendezésre a konferencia. A Mediterrán Világ folyóirat, és a témával foglalkozó kutatócsoport öt évvel ezelőtt egy időben alakult meg – ismertette Garaczi Imre egyetemi docens.

Szilágyi István intézetigazgató, a rendezvény megnyitóján arról beszélt, hogy igazából jubileumhoz érkeztek, hiszen ez egy háromszor öt éves kezdeményezés, ami azért ez nem jelent egyben 15 esztendőt. Ugyanis öt éve jelent meg az első száma a folyóiratnak, öt éve alakult meg a kutatócsoport, és ötödik alkalommal tartanak tudományos sympusiumot.

- Szerencsésnek tartom magam, hogy itt lehetek, hiszen valamikor én is a Pannon Egyetem hallgatója voltam, bár akkor még Vegyipari Egyetemnek hívták – mondta köszöntőjében Péterné Rózsa Mária önkormányzti képviselő. - Már akkor olyan professzorok voltak az egyetemen, akik nagyon fontosnak tartották a humán kultúrát.

Siposné Kecskeméthy Klára, a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem rektor helyettese a Hadseregek a Mediterrániumban című könyvet ismertette, amely a tavalyi konferencia előadásait foglalta össze. szól. A kétnapos rendezvényen számos előadás hangzott el a Mediterrán történelméről, népeiről és azok vándorlásairól és életviteléről.


 

Ódor Eszter
további cikkek
A tartós gyógykezelés alatt álló gyermekek iskolai visszatérését segíti a Veszprémi Tankerületi Központ szakmai napja A Veszprémi Tankerületi Központ „Beteg gyermek az osztályban” címmel szervezett szakmai napot pedagógusok számára. A program az „Esélyt a gyermekeknek!” című, RRF-1.2.4-25-2025-00008 azonosítószámú projekt keretében valósult meg. A projekt a Széchenyi Terv Plusz, valamint Magyarország Helyreállítási és Ellenállóképességi Terve program keretében, az Európai Unió támogatásával valósult meg. 2026. március 19. 11:06 Új együttműködések a Pannon Egyetemen Pannon Egyetem Új együttműködések a Pannon Egyetemen Két új partnerségi megállapodás aláírása, egy új egyetemi magazin bemutatása és több jövőbe mutató kezdeményezés is szerepelt a Pannon Egyetem márciusi sajtótájékoztatójának napirendjén. Az intézmény vezetői hangsúlyozták: az egyetem célja nem csupán a hallgatók magas színvonalú képzése, hanem a régió fejlődésének támogatása, a tehetségek korai gondozása, valamint a tudomány és a gyakorlati tapasztalatok összekapcsolása. 2026. március 10. 21:42 Harmadszor vehettek hangszert a kézbe a veszprémi gyerekek közélet Harmadszor vehettek hangszert a kézbe a veszprémi gyerekek Harmadik alkalommal érkezett Veszprémbe a Hangszert a kézbe! roadshow, melynek célja, hogy a gyerekek közvetlen tapasztalatokat szerezzenek a hangszerekkel. 2026. március 4. 17:07

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.