2023. június 1.
//
Tünde névnap

Eötvös Károlyra emlékeztek

Péntek délelőtt az Alsóvárosi temetőben, Eötvös Károly sírjánál tartottak megemlékezést születésének évfordulója apropóján.

Hogy pontosan mit jelent városunknak, Veszprémnek Eötvös Károly neve, arról Halmay Gábor, önkormányzati képviselő beszélt: Eötvös politikus, ügyvéd, író, publicista, korának egyik legismertebb közéleti személyisége volt. 1842-ben született Mezőszentgyörgyön, kortársai úgy nevezték: a Vajda. 1878-ban Veszprémben képviselőnek választották.

A sikeres ügyvédről az volt a nemzetközi közvélemény, hogy az emberiség egyik legbecsületesebb, legbátrabb férfija.

Halmay szerint Eötvös ma, a huszonegyedik században is példaképként szolgálhat, ahogy saját korában is meghatározó egyén volt. Első nagy könyvsikere az Utazás a Balaton körül címmel jelent meg, ennek kapcsán pedig szombaton az emlékezők sétát tesznek azokon a Balaton-felvidéki helyeken, amelyek a könyvben is szerepelnek.

A megemlékezés végén a sírhelyen elhelyezték a koszorúkat. Tiszteletét tette többek között Hebling Zsolt, Alsóörs polgármestere, a Veszprém Megyei Irodalomtörténeti Társaság, Eötvös nevét viselő könyvtár dolgozói, valamint az Eötvös-leszármazottak.

Szabó Eszter
Domján Attila

További cikkek

Huszárok, tüzérek és haditengerészek is felvonultak a hősök napján Veszprémben
Huszárok, tüzérek és haditengerészek is felvonultak a hősök napján Veszprémben
Vasárnap délután a Vörösmarty téri I. világháborús emlékműnél tartották Veszprém Hősök napi ünnepségét. A megemlékezés előtt a Centenáriumi Hadtörténeti Egyesület szervezésében korabeli huszárok, tüzérek, de még haditengerészek is felvonultak a belvárosban.
Csak törpe nép felejthet ős nagyságot
Csak törpe nép felejthet ős nagyságot
Katonai tiszteletadással egybekötött koszorúzási megemlékezést tartottak a magyar hősök napja alkalmából, péntek délelőtt a veszprémi Alsóvárosi temetőben.
Menő zugot építettek a könyvtár egyik szárnyában
Menő zugot építettek a könyvtár egyik szárnyában
Klubhelyiség, társasjátékok, könyvek, eldugott sarkok, nagy közösségi terek, de még podcast stúdió és közösségi iroda is van az Eötvös Károly Megyei Könyvtár felújított épületszárnyában, amit stílszerűen csak Zugnak neveztek el megálmodói. Ez a fejlesztés is az Európa Kulturális Főváros programnak köszönhető, a legfontosabb eredménye pedig, hogy végre elkészült egy olyan hely a városban, ami teljes egészében a fiataloknak szól és a jövőben ők alakíthatják saját igényeik szerint azt, hogy mi történik a falak mögött. Szerda délután fiatalos stílusú, ünnepélyes átadót rendeztek.
Emlékpark lett a Szél utcai zsidó temetőből
Emlékpark lett a Szél utcai zsidó temetőből
Csütörtök délután ünnepélyes keretek között átadták az EKF támogatásból helyreállított temetőt.
Zárva a könyvtár? Vigye vissza könyvét!
Zárva a könyvtár? Vigye vissza könyvét!
Többé nem kell a könyvtár nyitvatartásához alkalmazkodni, ha könyvet szeretnénk visszavinni az Eötvös Károly Megyei Könyvtár Cholnoky lakótelepi Könyvtárába, ugyanis a péntek délelőtt – a könyvtárosok világnapján – átadott Biblioboxba bármikor elhelyezheti lejárt, vagy kiolvasott könyveit.