Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

80 év néhány pillanattal szemben

2023. március 26. 16:02
Szentmisével és koszorúzással emlékeztek Olaszfaluban a II. világháború végén meggyilkolt ártatlan civil férfiakra.

Fájdalmas péntekként íródott be a történelembe az 1945. március 23-án történt tragikus esemény a bakonyi Olaszfaluban, amikor szovjet katonák meggyilkoltak 32 helyi fiút és férfit, akik nem katonaként, vagy bármilyen ellenállóként léptek fel velük szemben, csupán az idegen hatalom katonái gondolták így.

A település saját megemlékezései közt kiemelt helyen szerepel ennek a sötét eseménynek a felidézése, amely idén sem maradt el, vasárnap szentmisével és koszorúzással készültek az olaszfaluiak.

A település Szentháromság templomában idén Udvardy György, veszprémi érsek is ellátogatott, aki szentbeszédében a hit erejét hozta fel, amivel túl lehet lépni az ilyen tragikus eseményeken.

Mint mondta, Isten nagyobb a félelemnél, a halálnál és a gyűlöletnél is, ő új élettel ajándékozza meg az embereket, ez pedig segít feldolgozni az ilyen értelmetlen halálokat is. Hozzátette, a hit nem azt jelenti, hogy tudunk mindent, hanem, hogy elhisszük, hogy Isten képes erre, ez pedig az igazi gyógyítóerő Krisztus által.

Az ünnepségen idén is jelen volt Ovádi Péter, a térség országgyűlési képviselője, aki beszédében szintén a tragédia feldolgozásáról beszélt. Kiemelte, hogy a gyilkosságok alig néhány másodperc alatt történtek, mégis közel 80 év elteltével ugyanolyan szeretettel gondol Olaszfalu ezekre a férfiakra, mint éltükben. Ez pedig a szeretet győzelme a gonosz felett, hangsúlyozta a képviselő.

„A szovjetek gyilkos tette megbocsáthatatlan a mai napig, az olaszfaluiak mégis felül tudtak emelkedni azon gyűlöleten, ami ilyenkor természetes emberi reakció lenne. Nem a fájdalomban és bosszúvágyban teljesedtek ki, helyette elhunyt társaik emlékét emelték fel és tartják magasan a mai napig, ahogy most is látszik” – mondta Ovádi Péter.

A jelenlévők a szentmise után közösen megkoszorúzták az elhunytak emlékhelyét.

Hajas Bálint
Kovács Bálint
további cikkek
81 év múltán is él az emlékezet holokauszt 81 év múltán is él az emlékezet Június 29-én, vasárnap délelőtt Veszprém városa és a Veszprémi Zsidó Hitközség közös megemlékezést tartott a Brusznyai Árpád út 4. szám előtti parkban, a holokauszt-emlékműnél. A rendezvény azokra a zsidó vallású veszprémiekre és környékbeliekre emlékezett, akiket 1944 nyarán deportáltak és soha nem térhettek haza. 2025. június 29. 14:40 Nemzeti összetartozás napja: a magyarságtudatot nem lehet megtörni közélet Nemzeti összetartozás napja: a magyarságtudatot nem lehet megtörni Június negyedikén, fél öt után két perccel kezdődött meg az Óváros téren az első világháborút lezáró trianoni békediktátum aláírásának 105. évfordulójáról szóló megemlékezés. 2025. június 5. 11:23 Méltóságteljes megemlékezés az első magyar ejtőernyősök tragédiájának 84. évfordulóján Méltóságteljes megemlékezés az első magyar ejtőernyősök tragédiájának 84. évfordulóján Méltóságteljes és ünnepélyes megemlékezést tartott a Veterán Repülők és Ejtőernyősök Veszprémi Egyesülete április 12-én a veszprémi repülőtéren, ahol 84 évvel ezelőtt tragikus fordulatot vett a magyar katonai ejtőernyőzés történetének első éles bevetése. A koszorúzással egybekötött eseményen jelen voltak a honvédség, a kormányzat, az egyház, valamint a civil és katonai szervezetek képviselői – köztük Vargha Tamás parlamenti államtitkár, honvédelmi miniszterhelyettes, valamint számos dandártábornok és ezredes. 2025. április 11. 21:45

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.