Kedden este búcsúztatót tartottak a V-Busz kollégái, a Haszkovó-fordulóban található 42 éves bódétól dudaszóval köszöntek el.
A fordulóban található pihenő gyakorlatilag több nemzedéket kiszolgált. 1981-ben telepítették, hogy a buszvezetők kiálláskor kulturált körülmények között tudjanak pihenni. Azóta azonban lényegesen nem fejlesztették, apró komfortjavítások történtek csupán. Régebben jegyeket és bérleteket is lehetett itt vásárolni, de az már jó ideje megszűnt, foglalta össze a V-Busz a bódé történetét Facebook-oldalán.
Az elbontást szerdán kezdik meg, helyére pedig egy konténerépület kerül néhány napon belül. Ennek külső homlokzata az EKF Street Art pályázata részeként színesedik, a sofőrök pedig az eddiginél jóval komfortosabb pihenőt kapnak.